Vérszomj 13.fejezet

Meg is hoztam a 13. fejezetet. Végre péntek van, jön a hétvége, Vampire Diaries.XD. Én a 5.részt nagyon várom, mikor Caroline anyja megtudja....
Ehhez a fejezethez most nincs sok hozzáfüzni valóm, úgyhogy::::: KOMIKAT!!!!!!!!
Bella08

13. fejezet: Nincs menekvés

(Vicky Ronald szemszöge)

- Lisa!?- kiáltottam fel ijedten.
- Nővérkém! –vigyorodik el és lép egyet előre.
- Te meghaltál, nem lehetsz életben. Elégtél. – mondtam, és hátráltam két lépést.
- Ó, ugyan már. A holttestemet nem találták meg. Elégtem? Na ez egy hülye magyarázat, de muszáj volt valamit mondani, nem? – kérdezte, és még mindig mosolygott. Nem mertem becsukni a szemem, és így próbáltam kapcsolatot teremteni a természet, és köztem. Nem olyan erős, mint szokott, de elég, hogy valakit leolvassak. Éreztem Lisa kiterjedő energiáját, ahogy a hideg lehelete ki be áramlik tüdejéből a levegőbe. Éreztem, ahogyan a cipője talpa hozzá ér a nyirkos földhöz. Érzem a súlyát, a bemélyedést, ahogy a hideg márvány bőre hozzá ér a fa leveléhez, ahogy a szél belekap a hajába. Minden mozgását, levegővételét, mindent ami megérinti. Érzem ahogy megmozdul és átvágja a közöttünk lévő távolságot. Gyors, de én még gyorsabban felfogom mit akar tenni. A testemen átjár, az érzés, ahogyan suhan a levegőbe, de mielőtt elérne hozzám, sűrű köd terem előtte, ezzel elválasztva a kettőnk közötti helyet. Futni kezdek, és minden nyomomat elmossa a megint rákezdet eső, a szél feltámad, és nagyon nagy sebességgel felkavarja hátrahagyott illatom. Tudom, hogy Lisa túl fogja élni, de legalább egy ideig nem talál rám. Lehunytam a szemem, és éreztem ahogyan a sűrű ködben vakon szaglászik, de mindenhol engem érez. Nem tudja merre menjem. Nagyon jól érzem ,hogy rossz a szándéka. Egy kisebb forgószelet formálok, és az erdő másik végébe viszem, egyenesen Lisa felé irányítom. Egy kicsit meglepődik, de lazán kiugrik belőle, és tovább lép. Eltűnik. Már nem érzékelem az erdőben. Az elmém kinyúlik, és megkeresi, de már jó messze jár. Kinyitom a szeme, és örülök ,hogy végre elment. Nem gondoltam volna, hogy egyszer, igazán hálás leszek a képességeimnek. Tudom, hogy Lisa visszafog jönni értem. Erősebb mint bárki is hiszi. Az elmém újra előhozta alakját, hogy minden egyes pontját fel tudjam mérni. Haja szőke, szeme pedig macskaszerű. Pont mint 3 éve. Ugyanúgy nézz ki ,csak sokkal tökéletesebb lett. A mozgása is változott, és olyan lett mint egy ragadozóé. Semmit sem öregedet. És a szeme a legijesztőbb. Vérvörös. Természetellenes, és nem való a világba. A vihar már lecsendesedett, és már csak sima eső maradt belőle. A város felé vettem az irányt, de még figyeltem, nehogy visszajöjjön. Egyedül élek, a szüleim már 6 éves koromba meghaltak, és a nagynénémmel maradtunk. Lisa halála után nem sokkal betöltöttem a tizennyolcat, és elköltöztem. Vettem egy házat, itt Port Angelesben, és most itt tanulok. De csak most jöttem rá,hogy Lisa nem halott, de nem lehet ember. Nagyon sokat változott a viselkedése is. Nem voltr ilyen gúnyos, és gonosz. Igen gonosz. Azthiszem ez a megfelelő szó rá. Berohantam a házamba, és kicsavartam a hajam. Átöltöztem, és megszárítkoztam. Sötétedett. Még éppen időben jöttem haza. Kimentem a konyhába, és kivettem a tegnapról maradt spagettit. Beraktam a mikróba, és beállítottam az időt. Miközben várakoztam, rendbe raktam a konyhát. Bementem a nappaliba, és lehuppantam a kanapéra. Bekapcsoltam a TV-t, és hozzáfogtam a vacsorához.
*******
Ránéztem az órára,3:12. Megint hallottam. Valaki van a szobámban. Érzem a tekintetét, és a levegőben a mozgását.
- Lisa?- kérdeztem.
- Lisa! Tudom ,hogy te vagy az! –mondtam, mikor nem érkezett válasz. Hunyorítottam, és erőltettem a szemem, hogy lásson valamit a sötétben.
Végül nem érkezett válasz. Visszafeküdtem, és mindig azt ismételgettem magamba, hogy csak képzelődök, a délutáni esett miatt. Már az is felmerült bennem, hogy csak álmodtam az egészet, viszont mikor a függöny megrezdült szertefoszlott a gondolat. Felültem, és a kapcsolóhoz nyúltam, de mielőtt felkapcsolhattam volna, valaki befogta a számat. A világ elhomályosult, és lassan a sötétségbe zuhantam örökre.
*****
- Mi a terved vele? – kérdezte egy hang.
- Átváltoztatom. A képességei jól jöhetnek. – mondta egy másik hang.
- Biztos vagy benne? Hogy átkell változtatni? –kérdezte megint egy hang.
- Lisa! Azt akarod ,hogy meghalljon? Ezzel örök életet adok neki, mint neked is. Csupán pár ember halála az oka. – mondta a hang. A sötétség elhagyta testem, és már teljesen józan voltam. Kinyitottam a szemem. Lisa, és egy másik nő állt mellettem.
- Mikor csinálod? –kérdezte Lisa, és figyelte ahogyan felpattanok és hátrálni kezdek.
- Nem tom. Jó lenne most elkezdeni, nehogy kifussunk az időből. – mondta a nő és elmosolyodott.
Az ajtó felé futottam, amilyen gyorsan csak tudtam, de a nő gyorsabb volt, és elállta utam. A nyakamhoz hajolt. Éreztem hideg leheletét, és aogyan a bőre hozzám simul. Olyan mint Lisának.
- Ne! Egy kcsit még várj. Legalább készítsd fel. Kérlek. – kérte Lisa és lefogta a nő kezét.
- Nincs idő várni. Majd megtanulja. – finoman arrébb lökte a kezét, és visszahajolt csupasz nyakamhoz. Fogai ,mit sok kis tűszúrás hatoltak be bőröm alá, felszakítva azt.
A felismerés úgy zuhant belém mint meteor a földre. Vámpír,vámpír,vámpír. Cak erre tudtam gondolni. Nem tudtam elhinni, még most se, mikor már tudom mi ő. Tudom, hogy most vége, tudom, hogy meghalok. A vér lassan elhagyta testem, de még éltem mikor ajka eltért nyakamról. Az égés elviselhetetlen volt. Rosszabb bármilyen fájdalomnál.
- Öljetek már meg! Kérlek! Lisa! Kérlek, ölj meg. Nem akarom. – kiabáltam, és épp, hogy láttam ahogyan Lisa összeomlott, és a kezébe temette az arcát. A nő mellé ült, és átölelte.
A fájdalom egyre csak fokozódott, míg a háromszorosára nem nőtt. Meg akartam hallni. Nem akartam semmit se, csak egy egyszerű halált, hogy véget érjen ez a borzalom.

(Lisa Ronald szemszöge)

Már azt hittem nincs bennem több emberiség, míg meg nem láttam mennyire szenved, vagy mikor láttam mennyire félt Katherinetől. De ő azt mondta nincs más választásunk, hogy át kell változtatnia, hogy győzzünk az ellenség felett. Nagyon fájt látni ,hogy Vicky szenved. Kiabál, hogy öljék meg. A kín legnagyobb poklán megy keresztül. A szíve lassult, és lassan lenyugodot. A szíve egy utolsót dobbant, és leállt. Egy perc múlva a teste felé közeledtem, és ezt mondtam.
- Vicky! Hallasz engem? – kérdeztem.
Nem mozdult. Hátrafordultam, és így szóltam.
- Katherine! Valami baj van. – mondtam, és pánikolni kezdtem.
- Nem értem. Nem halhatott meg. Az átváltoztatás tökéletesen ment. – mondta, és elhalgatott.
Néhány percig csak álltam, és néztem Vicky halott testét. Már elfordultam, hogy kimenjek a garázsból, mikor egy dobbanást hallottam. Megpördültem, és Katherinere néztem. Az ő arca is értetlenül bámulta Vicky testét ahogyan egyre gyorsabban dobog a szíve.
- Katherine, mi történik?! – kérdeztem, és Vicky mellé érve megfogtam a kezét, de ebben a pillanatban a falhoz repültem. A testemen újra és újra végigfutott az áramütés, míg végül megbénulva a földön maradtam.
- Döbbenetes. – mondta Katherine, és az értetlenség helyét átvette a ragyogó mosoly. Föltápászkodtam, és Vicky felé pillantottam. A fény szinte elvakított. Körbevette Vickyt, majd széttárult a garázsban, és visszahúzódott. Vicky szíve felé tartott, ami végül elnyelte a fényt. Kinyitotta a szemét. Felült, és ijedten körbenézett. A szíve szokásos ritmusában vert, miközben Katherine felé pillantott.
- Hihetetlen. – csapta össze kezét Katherine. Odasuhant hozzá, és felemelte fejét. Vicky megrezzent a hideg érintéstől.
- Mi vagy te? – kérdezte, széles mosoly kiséretében.
- Ember. – mondta remegő hangon.
Katherine arcáról eltűnt a mosoly, és újra megszólalt.
- Tudom, hogy tudod mit csináltál az előbb. A fény, és ,hogy nem tudlak átváltoztatni. Szóval utoljára kérdezem. Mi vagy te?!
- Nem tudom. – mondta Vicky, és egy könycsepp gördült le az arcán.
Katherine megfogta a nyakát, és arra készült ,hogy bántsa. Nem engedhetem. Minden harag felgyűlt bennem, és olyan gyorsan suhantam oda, és vágtam a falhoz, hogy maga is meglepődött.
- Fuss! – kiáltottam Vickyre, mire ő az ajtó felé futott. Katherine olyan gyorsan suhant hozzá, és karmolt belé, hogy már késő volt megakadályozni. Nem tudott elmenekülni. A méreg a számba gyülemlet, és az erőtől kiduzzattak az izmaim. Minden haragom Katherine felé öszpontosult. Odafutottam hozzá, és olyan erővel löktem a falnak, hogy lebénult. Egy másodpercig tartott rájönnöm mit tettem. A fény. Most én csináltam. Megvédtem magam, bántani akartam. A nővérem által táplált szeretetem megvédett. Nem tudtam mi történt. Katherine próbált felállni, de nem ment neki. Odafordultam a testvéremhez, és a karjánál fogva kirángattam a garázsból.
******
( Vicky Ronald szemszöge)

- Használd az erődet, hogy elmosd a nyomunkat!- utasított Lisa.
- De- - mondtam, de belevágott a szavamba.
- Nincs de! Azt akarod, hogy megtaláljon téged? Hogy kiderüljön egy olyan titok amit még mi sem tudunk! Vicky kérlek! – mondta, és megállt.
Végül beadtam a derekam, és becsuktam a szemem. Elképzeltem ,hogy az eső kiered a felhőből, és megérinti a talajt. A felhő szürkeségét, és ahogyan a kövér cseppek eláztatnak minket. Az eső eleredt így elmosva a lábnyomokat. Elképzeltem ahogyan a levegő megmozdul, és a fák levelei lengedeznek, miközben a levegő egyre csak kavarodik. A szél feltámadt összekavarva ezzel illatnyomunkra. Lisa megragadta a kezemet, és így szólt.
- Ne veszísd el az uralmad. Bízz bennem! – mondta, és suhanni kezdett a fák között.
Éreztem gyors mozgását, és úgy kavartam az illatunkat, hogy ha a nő utánunk akarna jönni téves nyomra vezessék kifinomult érzékei.

12. fejezet+Vampire Diaries

Sziasztok. Meghoztam az új fejit, amire várom a komikat :). Új dizi lett, amit szintén véleményezhettek, és hoztam pár letöltést ,a VD 2. évadának 3 részét. Tegnap Telihold volt:D És tegnap öt ki a teliholdas, vérfarkasos rész. Hát nem véletlen? Ezzel a teliholddal hivatalosan is elkezdődött az ősz. Sajnos. Szval, akkor a letöltések:::
Vampire Diaries 2.01- The Return +magyar felírat
Vampire Diaries 2.01- Brave New World +magyar felírat
Vampire Diaries 2.01- Bad Moon Rising +magyar felírat
'>Vampire Diaries 2.01- Memory Lane Előzetes....(Angol)
Továbbá létre jött egy új blogom, amin nyomon követhetitek a VD. híreit.... : http://www.vampirediaries-net.blogspot.com/
Nézzetek be, nincs még kész, de készül. ;)

Vihar előtti csend

- De mit jelent ez? – kérdezte Edward idegesen.
- Nem tudom. Mondom, hogy csak ennyit láttam. Olyan mintha vak lennék, mintha eltűnne a jövő. – magyarázta Alice.
- Azt mondod annyit láttál, hogy egy alak akinek homályos az arca, elindult az erdőbe, aztán pedig eltűnt minden? –mondta a fiú.
- Igen. De ezt már elmondtam vagy tízszer. – mondta Alice, és megforgatta szemeit.

Edward gondolkodni kezdett, és megállt mikor megtalálta a lehetséges választ.

- Azt hiszed a családhoz van köze? – kérdezte Edward.

- Igen. – válaszolta a lány, és odalépett Edward mellé.

- Bella. Hozzá indult az alak. –mondta halkan.

- Talán .- válaszolt a lány, és együtt bámulták a naplementét.

(Vicky Ronald szemszöge)

Rossz idő közeleg gondolta Vicky(Riley unokahúga) miközben sétált az üres utcákon. Olyan csönd van. Felnézett az égre. Mindenki behúzódott a vihar miatt , de Vicky nem. Ez volt az ő természete. A vihar. Szerette ha természetes az időjárás, és nem irányítja senki. Az eső esni kezdett, és a lány úgy dönt be megy az erdőbe. Úgy vágyott, hogy normális legyen, mint a többiek. Ő egy különc volt. Nem sokat tudott a világról, hogy van –e hozzá hasonló, léteznek –e mesebeli lények, de nem lepődne meg ha hirtelen egy tündér jelenik meg előtte, vagy a halott húga, Lisa. (Lisa a gonosz vámpír)Én tehetek róla, hogy meghalt. Éppen vezettem, és csak egy kicsit nyúltam bele a táskámba a mobilért.. Ami akkor történt, az még mindig sokkol. Lisa felkiáltott, és már késő volt. A húgom meghalt, és én éppen ,hogy túléltem. Eszméletemet vesztettem, és mikor felébredtem őt kerestem. A mentősök azt mondták nem találtak rá a kocsiban. Azt mondták a tűz elhamvasztotta, mikor nekiütköztünk a teherautónak. Az egész az én hibám. – gondolta Vicky és legördült arcáról egy könnycsepp. A lány csak ekkor vette észre ,hogy letért az ösvényről. Körülnézett, de nem látta. Már jó ideje járkálhat az erdőben, és erre eltévedt. Az eső is elmosta a nyomokat, és nem menne vele semmire ha felszárítaná. Nem különösebben félt, mivel tudott vigyázni magára. A vihar nem ijesztette meg, mint másokat szokott. De még nem is idegesítette. Vicky érzékei nagyon jók voltak. Leült egy vizes farönkre, és becsukott szemmel élvezte a vihar zaját. Eggyé vált a viharral, és érezte hogyan mozognak benne az emberek. Hogyan menekülnek. Még azt is érezte meddig ér el a vihar, és hova megy. Hirtelen gonosz erőt érzett. Vadász mozgás. Felmérte a közelséget, mozgását. Szinte hallotta túl halk lépteit a sáros erdőben. Túl óvatos, és halk volt, hogy ember lehessen. Túl gyorsan haladt. Érezte ahogy közeledik, és ekkor kinyitotta a szemét. Megszakadt a kapcsolat is a viharral. Vicky zihálni kezdett, mert érezte a hátán a tekintetett. A vihar csendesedett, és Vicky megint becsukta a szemét. Az alak mögötte állt nem messze. Nem mozdult. Az eső kopogott bőrén, és Vicky rájött, hogy kemény. Az esőre koncentrált, és megrándult, mikor a hideg átfutott testén. Aztán minden egyes cseppnél ami az alakra esett ,hideg futott rajta át. Érezte ahogy lép egyet. A lány kinyitotta a szemét, és ezzel egy időben pördült meg, és meglátta az alakot. Megdermedve állt, és emlékezett vissza, hogy mit is gondolt az előbb.

( Bella szemszöge)

Kiléptem az erdőből, és besuhantam a házba. Már ideje volt vadásznom egy kicsit, habár nem rég ettem, de még éhes voltam. Beléptem a nappaliba, és beleszagoltam a levegőbe. Az ismerős illatot megérezve felpattant a szemem. Egy pillanat alatt felszaladtam a lépcsőn, és kitéptem a szobám ajtaját.

- Mi a francot csinálsz te itt? – mondtam dühösen, és bevágtam magam mögött az ajtót.

- Bella, kérlek hallgass meg. –mondta könyörögve Edward.

- Nincs mit meghallanom. –mondtam, és az ablakhoz viharoztam. Egy pillantást vetettem rá, és kinyitottam az ablakot. Edward nem értette mit csinálok, csak nézett kerek szememmel. Eléálltam.

- Mit csinálsz? –kérdezte, és az ablakra nézett, és ekkor arca megváltozott.

- Ugyan már Bella. –mondta, és elmosolyodott.

- Kimész egyedül, vagy talán segítség kell hozzá. –vágtam hozzá szavaimat gúnyosan.

- Nem mered! – nevetett fel Edward.

- Oh, dehogyis nem. – mondtam mosolyogva, és tolni kezdtem. Minden olyan gyorsan történt. Mikor hozzányúltam megpördített, és lázasan megcsókolt. Nem tudtam tiltakozni. Nem azért mert túl erősen fogott, hanem mert olyan lázasan csókolt. Mindketten kapkodtuk a levegőt, és én beletúrtam hajába. A nyakamhoz értette ajkát, és kezével letépte rólam a pólót, majd a farmert. Én is ugyanezt tettem vele. Nem különösebben érdekelt ruhatáram megfogyatkozása, hisz volt ennél sokkal fontosan dolog is. Mint például ő. Végül a melltartót is letuszkolta rólam. A falhoz vezetett, és nekivágott, de nem fájt. Egyik lábamat a derekára kulcsoltam, és még mindig a haját markoltam. Ajka az enyémen volt, miközben megkerülte azt, és áttért a fülemhez, amibe aztán belesúgta ezt:

- Szeretlek!

Ez a szó indított be igazán. Ellöktem ,egyenesen a földre, ahova én is utána estem. Megpördült, és már megint ő volt felül. Mielőtt tettem volna egy megjegyzést ajka szorosan az enyémekhez kapcsolódott. Az egész olyan csodálatos volt. Még mindig nem hiszem el, hogy mindez velem történik meg. Megmarkoltam az ágy lábát ,és felnyögtem, mikor gyengéden beleharapott a nyakamba. Az ajka lentebb tért, és körbecsókolta köldököm, majd visszatért ajkamra. A derekam alá nyúlt, és gyengéden felemelt, de ajkunk végig egymáshoz ért. Kilépett a szobámból ,és átment a fürdőszobába, és letett a zuhanyzónál. Ajkam csupasz nyakára vándorolt és fogaim közé csíptem a bőrt, mire felnyögött. Elfordította a zuhanycsapott, és Edward megint a falhoz lökött. De én cseles voltam ám mert hirtelen megfordultam, és ő került a falhoz. A lábaimat a derekára tettem, és a hajába túrtam, miközben feltárta nyakam minden egyes pontját. Mindent éreztem, minden kis pontját. Az érintése úgy rázz ,mintha belenyúlnék a konnektorba, és ott tartanám. Csak ez éppen nem fájdalmas, hanem kellemes. Nem is tudom miért nekem jut ez a sok jó, gondoltam, de túl hamar kiabáltam el. Megint összeestem, és magával ragadott.

Az erdőben vagyok. Mindenhol fa, és fa. Éjszaka van, és vihar. A kövér cseppek áztatják bőröm, és mindig amikor rám esnek, kirázz a hideg. A folyamatos villanások megvilágítják az erdőt,hatalmas csattanások kíséretében. A fák között megjelenik Edward, és éppen ,hogy látom a villanások által.

- Edward! –kiáltom, de nem figyel rám. Egyenesen mögöttem van a tekintete. Egy percig kellett ,hogy rájöjjek, hogy van valaki mögöttem. Hirtelen mindenhonnan, éreztem, hogy figyelnek, és megpördültem. Nem volt ott senki. Visszafordultam, de csak Edward hűlt helyét láttam. Egy ág reccsent mögöttem, és én megint megfordultam. Csak az alakját láttam, de ahogy a villám egy nagyobbat villant megláttam. Hosszú szőkésbarna haja tocsogott a víztől. Arca piszkos volt, és fekete szeme lángolt. Hirtelen felismertem a pillantását, úgy éreztem mindenhol ő figyel. A szája mosolyra húzódott, és egy villám csattant közvetlenül mellettem. A lány meögött egy fiú állt, és tekintete cikázott köztem, és ő között. Hirtelen 5 villámoszlop zárta el látóköröm, és minden második másodpercben lecsapott. Nem tudtam menekülni. A fiú elindult felém, hogy megmentsen, de egy alak rá ugrott, akit egy szőke nő követett. A villám megint villant az égen, és mielőtt még egyszer lecsapott volna, megpillantottam Edward arcát, ahogy kiharapja a fiú torkát, és darabokra szedi. A lány még egyet mosolygott, és 10 fénycső csapott le, forró tűz köré zárva engem. A lány megfordult, és a fiúba belecsapott a villám, és örökre elégett. Minden reményem elszállt. Becsuktam a szemem, és vártam a halált, az égést, de nem jött. Kinyitottam a szemem. Egy napfényes réten voltam, tele virággal, és fénnyel. A fák közül Edward, és egy kisgyermek lép elő, akik felém tartanak. Nem csillogott egyik sem, és magamra néztem. Nem szikráztam, mint sok ezer gyémánt.

- Anyu! Gyere ide! – hívogatott a gyönyörű gyermek. Edward elmosolyodott, és rám pillantott. Anyu? Én? Visszamosolyogok rá, és még mindig alig tudom elhinni, hogy valóra vált minden álmom. Elfelejtkeztem, ami az erdőbe történt. A lányom kinyújtotta a kezét felém, és én elkezdtem felé lépkedni. Már csak egy méter. Lépek még egyet, és a rét elsötétedik, a lányom, és Edward pedig távolodik, mint két szellem. Integetnek, és hívogatnak. Utánuk futok, de egy sor fa elzárja utamat. Körbepillantok, és mindenhol hangos vad nevetés hallatszik. Minden fa eltűnik, és előttem terem ő. A lány aki tönkretette apám életét.

- Na milyen volt? – kérdezte mosolyogva, és színpadiasan meghajolt előttem.

- Pocsék. –köpöm az arcába, mire minden mosoly eltűnik arcáról, és átveszi helyét a kegyetlenség, bosszú. Az erdőből pár hatalmas tigris ugrik ki, és közeledik felém. A lány felnevet.

- Ki vagy te? –morgom, és hátrálni kezdek.

- Katherine. –mosolyog.

- Mit akarsz tőlem?- kérdezem.

- A halálodat. –mondja bosszúszomjasan, és felnevet.

- Miért csinálod ezt velem? –kérdezem tőle megint.

- Na,na. Mi ez a sok kérdés? – húzza fel a szemöldökét. A tigrisek felé pillant és elmosolyodik. Mind egyszerre ugrik rám, és én kiabálva felébredek.

- Bella! Bella! Sshhhh. Édesem nyugodj meg! – nyugtat Edward, mikor erősen belekarmolok a bőrébe. Kinyitottam a szemem, és riadtan ránézek, aztán körbe a helységben. A Cullen házban vagyok, és mindenki körülöttem térdel.

KOMI PLEASE!!!!!

11.fejezet

Hosszas rágódás után úgy döntöttem, hogy 5 megjegyzéssel, és 16 véleménnyel elengedlek titeket. De meg kell, hogy mondjam, h elég kicsi teljesítmény :( Nah mind1. Akik írtak komit nagyon köszönöm, és sajnálom ,hogy megvárakoztattam őket. Köszönöm Bella19-nek, aki rendszeres olvasóm, Melinda úgy szintén. Köszönöm új olvasómnak Tündének is. És barbinak, és egy névtelennnek a komit. Jójó. Befogom, és nem izélek a drámai dolgokról xD. Most pedig jöjjön az a rész amibe feltűnik Jacob Black a jóképű és csábító vérfarkas, úgyhogy a Team Jacobosok örülhetnek ;)

11. fejezet: Fájdalom

(Vérfarkasok tanyája: La Push)

Jacob Black bosszankodva nézett az újságra: „ELTÜNÉNEK SEATTLE ÉS FORKS KÖRNYÉKÉN. A RENDŐRSÉG TALÁLGAT A SOROZATGYILKOSRÓL. VAJON MEDDIG KELL MÉG RETTEGNÜNK? „– a fiú lejjebb olvasott. „Az áldozatok testében nem találtak vért..” – tovább kutatott szemével. Végigfutott a szavakon, de egy bekezdésnél megállt. Levegőért kapkodott és zihálni kezdett. Az újságban ez állt: „ EBBEN A HÓNAPBAN 4 EMBER HALÁLÁT GYÁSZOLHATJUK, KÖZTÜK VAN CHARLIE SWAN RENDŐRFŐNÖK: A turisták találták meg a holttestét az erdőben.

- Teljesen sokkolt minket, mikor megláttuk. – nyilatkoztatta az egyik turista.

- A teste teljesen kiszáradt, és a nyakán egy félhold alakú nyom volt. – nyilatkoztatta egy másik.

A hullaházban megkérdezték, hogy a többi 3 áldozatnak is van- e a nyakán ilyen seb. Volt. Vajon mi lehet ez? Talán ez a gyilkos jele. „

Jacob bosszúsan dobta az újságot a földre.

- Billy! – kiabálta, és áttrappolt a nappaliba. Billy a híreket nézte.

- Charlie meghalt. –mondta halkan a fiú.

- Tudom. Most volt a hírekben.- válaszolta a férfi.

- Ugye tudod mi tette? – kérdezte Jacob.

- Igen. Vagy talán több is. – válaszolta Billy és bólintott.

- Nem hinném, hogy többen vannak. Ebben a hónapban 4 ember halt meg. Ha többen lennének több haláleset lett volna. – húzta fel a szemöldökét Jacob.

- Talán igazad van. –mondta bölcsen.

- Megyek Sahmez, és megbeszéljük. – mondta a fiú, és kirohant az ajtón.

Az erdőbe vette az irányt. Levette a nadrágját, és átváltozott. A ruhadarabot a szájába vette, és befutott az erdőbe. Jacob Black egész úton azon gondolkodott, hogy milyen lesz egy vámpírt megölni. Nem ölheti meg a Culleneket, a szerződés miatt, de megölheti az átjárókat, akik itt táplálkoznak.

Bella feldúlt volt. Csak rohant az erdőbe nem is nézte, hogy hol van.

Jacob előtt futott el, aki azon nyomban utána vetette magát. Bella megállt és megfordult. Egy hatalmas farkas állt előtte pár méterre. Átfutott rajta a félelem, és hátrálni kezdett. Nem guggolt le, hogy megtámadja, tudta, hogy azzal csak még nagyobb bajba keveredne. A farkas lépett egyet feléje, miután Bella hátrált. A lány nem akart meghalni.

- Szia. –mondta félénken Bella, de a farkas rámordult.

- Nem akarlak bántani, és te se tedd. – motyogta az orra alatt komolyan a lány.

A farkas megrázta fejét és lépett még egyet feléje. Bella megint hátrált. Jacob belül mosolygott, hogy megölhet egy vámpírt. Ő lesz a nap hőse. Az izgalom csak úgy vibrált benne. Bella nem tudott menekülni. Tudta ,hogy fél és, ha fut akkor azon nyomban meghal. A farkas ugrásra készen volt, és elrugaszkodott, de már ugrani nem tudott, mert a fához csapódott, ami ki is dőlt.

- Bella jól vagy? –kérdezte Edward, és felsegítette a lányt.

- Igen. –mondta, és durván megcsókolta. Őrült ,hogy újra láthatta . Még egy ilyen kis időre is tragédia volt elveszíteni. Edward lassan eltolta és a farkas felé fordult.

- megőrültél ? – kérdezte, és felvonta a szemöldökét. Bella kihasználta az alkalmat és megpróbált beleolvasni a farkas fejébe.

„Miért? Ő nem Cullen!” – gondolta gúnyosan.

- De hozzánk tartozik! –mondta Edward dühösen.

A farkas rámordult, és elrugaszkodott.

- Elég! – kiáltotta Bella. – Ne veszekedjetek!

A farkas rámordult, mire Edward lépett volna, de Bella visszatolta.

„ Vidd távolabb a vérszopód! „- fenyegetőzött a farkas Edwardnak.

- Jól van, elmegyünk. Edward gyere! –mondta Bella és suhanni kezdett a fák között.

Jacob Black hagyta őket elmenni, de mérges volt és feldúlt. Utálta a Culleneket, és legszívesebben megölte volna őket. Néhány percig még állt és abba az irányba bámult amelyikbe eltűntek, aztán elindult az eredeti célpontjához.

- Mégis mit hittél? – kérdezte Edward mérgesen.

- Nem az én hibám. És amúgy is minek mentettél akkor meg? Látom már megbántad. – válaszolta Bella, és durcásan elfordult.

- Lehet, hogy akkor hagynom kellett volna meghalni téged. – mondta Edward, és gyorsított.

Bella szívébe nagyobb fájdalom hasított mint valaha. Nem tudja elviselni ,hogy Edward nincs mellette. Immár a Cullenéknél élt, ezért haza kell mennie, ha azt akarja legyen pár gönce. Végül is nem hordhat örökre ugyanazt. Visszafordult, és futni kezdett Edward után.

( Cullen ház)

„ Hé, öcskös miért vagy ilyen szomorkás” – gondolta gúnyosan Emmett.

- Fogd be! – válaszolta Edward, majd felsuhant a lépcsőn.

Bella 1 perccel később tört be a Cullen házba. Mérges volt. Jasper egy kicsit megingott bizalommal tétovázott, hogy vajon nekitámadjon-e, de Alice leállította.

- Csak várd ki a végét. Bella tud magán uralkodni. Ha Edward meg olyat tett, ami megbántotta, megérdemel néhány pofont. –húzta fel az orrát Alice.

- Hé, Bella, mi ez a nagy sietség. – cukkolta Emmett.

- Fogd be a szád Emmett. Nagyon ajánlom. –morogta, és felsuhant a szobájába, egy durva ajtócsapódás kíséretében. A földszintről csak a lomolást lehetet hallani, és a szekrénycsapódást.

- Ezért megölöm Edwardot! –mondta bosszúsan Alice, és felrohant a fiú szobájába.

Alice betört az ajtón.

- Mégis mi a fenét csinálsz?! –kérdezte tőle mérgesen Alice, és felvonta szemöldökét.

- Semmit . –válaszolta durcásan Edward.

- Ne legyél már ilyen gyerekes! –kiabálta teljes erőből. – Nem érdekel, hogy mivel bántottad meg, de most azonnal bocsánatot kérsz tőle.

Emmett kuncogott.

- Felesleges bocsánatot kérnie, amikor a fejemhez vágta, hogy bárcsak halott lennék. – kiabálta vissza Bella meggyötört hangon.

- De már halott. – kiabálta fel Emmett kuncogva.

- Fogd be Emmett! Ne akard ,hogy lemenjek! – válaszolta füstösen Bella.

- De félek. – cukkolta Bellát tovább.

A földszintről Bella mély morgását lehetett hallani.

- Emmett állj le!- utasította Jasper.

- Jól van na. –mondta és lehuppant a kanapéra.

Bella kisuhant a szobájából, és berontott Edward szobájába. Odalépkedett hozzá és egy hatalmas pofont adott neki Alice szeme láttára.

- Bunkó! – mondta dühösen, és visszament a szobájába. Megfogta a bőröndjét, és lesietett a lépcsőn. Kisuhant az ajtón. Emmett, Jasper, Esme, és Carlisle szóhoz sem jutottak. Edward lefagyott. Odafent megint elcsattant egy pofon.

- Hé! –nyavajgot Edward. – Ezt most miért kaptam?

- Mert hagytad elmenni. – mondta dühösen Alice , és adott neki még egy pofont.

- Ezt meg azért mert bunkó vagy! – mondta, és lesuhant a lépcsőn.

Edward összetört. Amit az erdőben mondott Bellának, nem gondolta komolyan. Hirtelen mérges lett, és olyat vágott hozzá amit nem szabadott volna. Lerogyott az ágyra, és kezébe temette arcát. Hülye, hülye. –mondogatta magában. - Miért hagytam elmenni?

( Bella szemszöge)

Hogy nem vettem észre eddig, hogy mennyire tuskó? Már az első nap faképnél kellett volna hagynom. Ha akkor nem megyek ki az erdőbe, vagy nem megyek el a családjához, akkor talán nem történik velem meg ez a sok szörnyűség. Holnap lesz Charlie temetése,és nem akarom, hogy ott legyen. Olyan elveszetnek érzem magam. Nem tudom ki vagyok, és mit akarok. Mindent elveszítek. Sose lehetek boldog már… Muszáj vadásznom- jutott eszembe, mikor megéreztem egy hegyi oroszlán illatát. Beleszagoltam a levegőbe, és már semmi sem tudott megállítani. Dél fele vonzott a vér lüktetése. Már sötétedett, de én tökéletesen láttam mikor kerül be látókörömbe az állat. Az oroszlán is zsákmányt kereset, de nem járt sikerrel. Nem volt kedvem játszadozni vele, ezért kihasználta pillantatni figyelmetlenségét, és rávetettem magam. Az állat megpróbált lelökni magáról, de nem tudott. Szép lassan feladta a harcot, és testéből elfogyott minden csepp vér. Még éhes voltam. De a közelben nem éreztem már több hegyi oroszlánt. Kénytelen leszek beérni néhány kevésbé íncsiklandó növényevővel. Újra beleszagoltam a levegőbe, és megéreztem egy vámpír illatát. Kinyitottam a szemem. Ez az illat ismerős, de nem a családomé. Ezt az illatot éreztem Charlie ajtójában is. Hirtelen bosszús lettem, és elindultam az illat aroma irányába. Pár száz méter múlva feladtam a keresést, mert megéreztem Charlie illatát. Ez az illat tegnapról volt. De szinte alig volt érezhető, mert keresztezte a friss nyom. Követtem az ösvényt, ami a régi házához vezetett. Kivettem a kulcsot a rossz deszka alól és bementem az ajtón. Éreztem az ajtóban , és a nappaliban a nyomokat. Felmentem a lépcsőn és bementem régi szobámba. Nem változott azóta a pár hét óta semmit mióta itt hagytam Charliet. Miután betöltöttem a 18-at (biológilag), és közöltem vele, hogy a Cullenékhez költözöm. Most jöttem rá mennyire fájhatott neki ,hogy elhagyom. Talán majdnem annyira ,mint nekem ,hogy soha többé nem láthatom.

(Jacob Black szemszöge)

- Jacob induljunk! –szólt Billy szomorú hangon.

- Oké, oké. –mondtam, és kiléptem az ajtón.

Segítettem Billynek beülni az anyósülésre, aztán átsiettem a kormányhoz. Sam és a többiek farksalakban jönnek majd. Éppen azon gondolkodom, milyen vicces lenne, ha néhány farkas ülne a koporsó mellett egy temetésen. Vagy ha visszaváltoznának, és a ruhájukat elfelejtik vinni. Egy kicsit kuncogtam, mire Billy rám szólt.

- Mi ilyen vicces egy temetésen?- kérdezte és felvonta a szemöldökét.

- Bocsi,bocsi. –ismételgettem, és ráhelyeztem a lábam a gázpedálra.

- Siessünk mert elkésünk. –szólt Billy. –Benyomnád a rádiót légy szíves?

- Apu! Nem akarok nyászos zenét hallgatni. Elég lesz a temetésen.

Billy mérgesen rám meredt, de nem szólt semmit.

Mikor odaértünk már mindenki ott volt. Sue, Seth,Jared, Noah, Sam, Quil, Herry, és egy pár ember még. Tovább tekintettem és megláttam őt. Mérges lettem, és felmordultam.

- Nyugodj meg Jacob. – szólt rám Billy.

- Mit keres itt egy vérszívó? –kérdeztem, és bevágtam magam mögött az ajtót.

- Nem tudom. Talán.. Van benne valami ismerős. – Válaszolta Billy, és eltöprengett.

Nem szóltam, de nem hagyott nyugodni ,hogy itt van. Főleg ő.

(Bella Swan szemszöge)

Olyan nehéz volt látni. A koporsót, amiben Charlie fekszik halottan. Nem tudtam sírni könnyekkel, de tudtam zokogni könnyek nélkül. Mindenki engem nézett. De nem érdekeltek a farkasok, és a La Push-i ismerősei. Charlienek sok volt a barátja La Pusban. Ott voltak még a rendőr társai, és barátai. Ekkor a sorba beállt Billy bácsi. Még mindig felismerem, hogy ilyen sokat öregedett. Állt mellette valaki. Akivel az erdőben voltam? Nem tudom biztosan. Ugyanolyan barna a haja, és a szeme is a farkasé volt. Bosszúsan nézett meggyötört szemeimbe. Biztosan ő az. A másik irányból megjelent Reneé , és hozzám sietett. Hosszan megölelte hideg testemet. Olyan rég láttam már, és annyira hiányzott az illata. De már nem voltam olyan aki szinte alig tudja megállni. A könnyei átáztatták ruhámat. Felnézett a szemembe, és látta a fájdalmat. Kölcsönös volt. Megszorította a kezem és mellém állt.

- Szia kicsim. – mondta,miközben szeméből könnyek hullottak.

- Szia anyu. Hol van Phil?- kérdeztem én is meggyötört hangon.

- Nem ért rá. – mondta és belefújta orrát a papír zsebkendőbe.

Tovább már nem beszélgettünk, mert elkezdődött az előadás.

-„Nem hétköznapi reggel, amire ébredünk,
Egy kedves ismerősünket kell hosszú útra kísérnünk.
Az idő is szomorú, borús, mintha tudná,
nem kell ide napfény izzasztó pára,
csak vigasztaló, hűvös szellő, eső szitálással.
Sírjon az égbolt is, mossa le a virágokról a port,
mossa tisztára az utat, ahol viszik majd a koporsót.”

- kezdte a beszédet Billy és a helyére kerekezett.

A pap tartotta a szertartást, és búcsúztatott el minket az apámtól. A pap felhívta anyámat aztán engem ,hogy mondjunk búcsúzóul valamit.

Mindenki szeme rám szegeződött mikor elindultam a kis dobogóra.

Megköszörültem a torkom, és hozzákezdtem a beszédemhez.

- Szomorú nap, ez a mai. Mikor végleg el kell búcsúznunk valakitől, akit szerettünk. Most itt állunk, és siratjuk őt, de ő azt akarja, hogy nevessünk. Mert fentről nézz minket. Biztonságban. De mi nem tudjuk elviselni, hogy már nincs velünk. Üresnek érezzük magunkat. Most ránézek minden arcra és nem látom ,hogy nevetnek. Én sem. Mikor meghallottam a borzalmas hírt, nem számított semmi. Zokogtam, és nem bírtam túllépni a tragédián. Viszont a napok javítanak rajta, de sose fogjuk őt elfelejteni. Magunkkal hordozzuk őt a sírba is.

Most pedig mindenki búcsút vesz egykori szerettétől. Legyen az barátja, lánya, volt felesége, munkatársa, ismerőse, vagy csak egy ember aki tisztelte őt. Most mind elbúcsúzunk tőle. – fejeztem be, és lesétáltam a dobogóról, visszamenve a helyemre.

(Alice Cullen szemszöge)

Edward hogy lehet ilyen szemét? Még a temetésre se engedett el. Legszívesebben megfojtanám, amiért ezt tette Bellával. Ha nem figyel majd elmegyek… Hirtelen szemem a távolba szökött. Egy lány lép ki az erdőből és átmegy egy ismerős tisztáson. A jövő hirtelen ugrott. Este van. A lány a tisztáson van egy alakkal, de a férfi eltűnik. Ekkor a jövő is eltűnt.

Még sokáig meredted bámultam ledermedve. Azt a lányt látta aki megölte Charlie-t. Nem tudta mit jelent az álom, de köze van a családjához. Rossz előérzetem van. Észbe kaptam és elmémmel kutatni kezdte Edwardot a közelben. „Edward, azonnal gyere haza! Baj van!”

(Az erdőben)

Edward az erdőben állt, a temetéstől nem messze, a bokrok, és fák sűrűjében. Nézte Bellát, és az anyját, hogyan búcsúznak el egymástól, és mennek el. Bella, Charlie házához vette az irányt, és ő utána ment. Vele akart beszélni. Bocsánatot akart kérni, a karjában akarta tartani, és lágyan megcsókolni. Azt szerette volna látni ,hogy mosolyog. Bella nem vette észre ,hogy követik. Túlságosan is elvolt foglalva a bánattal. A lány kilépet a sűrűből, és a házba suhant. Edward kilépett utána, de nem ment tovább. „Edward, azonnal gyere haza! Baj van!” – hallotta Alicet gondolkodni. Visszafordult, és már a Cullen házba vette irányát.

(Bella szemszöge)

A kanapén ültem, és bámultam magam elé, amikor kopogtak. Elsétáltam az ajtóhoz és kinyitottam. Nem hittem a szememnek, hogy kit látok. Billy Black, és a vérfarkas fia. Billy óvatosan rám mosolygott, és megbökte a fiát. A vérfarkas pedig magára erőltetet egy mosolyt. De inkább egy fintor volt, mint mosoly.

- Szia Bella. Emlékszel rám? – kérdezte Billy, még mindig óvatosan.

- Sziasztok. Igen, emlékszem magára. Ön Billy bácsi ,Charlie legjobb barátja. Gyertek be. – mondtam udvariasan és elálltam az útból. Billy bejött, de a fia kint maradt.

- Te maradhatsz kint is ha akarod. –mondtam gúnyosan és elkezdtem becsukni az ajtót, de ő megállította.

- Nem hagyom ,hogy egyedül maradj vele. Vérszopó. –mondta mérgesen és besétált. Remegett a keze. Billy a kanapé mellé tolatott ,a korcs pedig idegesen beállt a sarokba. Én pedig lehuppantam a kanapéra, és felhúztam a lábam.

- Nos. Hol is kezdjem. – kezdte Billy. – Az apád vámpírtámadásban halt meg igaz? –kérdezte, és én bólintottam.

- De ugye nem te? – kérdezte.

- Már ,hogy gondolhat ilyet? A saját apám. Szeretem. – mondtam , és arcomon átsuhant a fájdalom hulláma.

- Elhiszem. – mondta, majd áttért más kérdésre.

- Tudsz valamit? Úgy értem arról a vámpírról. –mondta.

- Nem sokat. Annyit tudok, hogy egy nőstény, és nagyon erős. Lehet valami képessége. Talán. – mondtam, és kezembe temettem az arcom.

- Honnan tudod ezeket? –szólalt meg a farkas a sarokból.

- Alice látta. Láttam ahogy a saját apámat megölik. Láttam, de nem tudtam mit tenni. Túl gyorsan történt. Minden. – mondtam, és zokogni kezdtem.

- Nyugodj meg kérlek. És ,hogy történt? – kíváncsiskodott Billy.

- A lány kicsalta a házból az erdőbe. Azt mondta ,hogy a kocsija beragadt a sárba. Charlie segítséget akart hívni, de a lány megpördítette, és elbájolta, vagy ilyesmi. Nem tudom. Azt mondta ne hozzon segítséget, és elindult. Ő meg utána. És ott az erdőben megtörtént. Van egy sejtésem, hogy a lány rám pályázik, vagy valakire akinek köze van hozzám. A minap volt egy illúzióm, és akkor is őt láttam. Az még az eset előtt volt. –mondtam meggyötört hangon.

- Köszönöm Bella a segítséged. A falka hálás az információért.

- Kösz. –mondta gúnyosan a sarokból a fia.

- Jacob menjünk. –mondta Billy, és a kocsi felé indult.

- Jacob. –mondtam. – Szívesen. – mosolyogtam.

Jacob visszanézett, és bólintott. Aztán elment.

Video...

Hello. Megy az élet, jön az ihlet. Sokak szeretik a Vd-t, aminek a második évad 1. részét most adták ki pénteken. A nagy örömömre pont a névnapomra :D. Kaptam egy könyvet, meg a Vd season 2. 1.01-ét is. :D Sztem tökéletes időzítés volt;) Na mind1. Készítettem egy vidit, az első részről, és gondoltam beteszem.
KOMIZZ! (youtube, vagy itt, nekem mind1 XxD)
http://www.youtube.com/watch?v=sy2Tkp2VZJc

Ui.: Látom nem akartok következő fejezetett :(. Komi,komi. Please. Csak írjatok komikat. Ha benézel, akkor annyi, hogy odabököd bejegyzésnek, jó, rossz, elmegy. Blabla. És jön a kövi feji. :D Ennyit kérek tőletek.

10.fejezet

Szval. Egy nappal korábban hoztam a fejit, de ne is álmodjatok róla, h sűrűn lesz ilyen :)
Elérkeztünk az 1. kerek fejihez :D Mivel ez a feji vagy 5x hosszabb lesz ,komihatár. Vagyis tőletek füg a következő fejezet kirakási ideje. Komihatár 10.-15. Tudom ,h olvassátok a lapot ennyien kb. mivel vagy a szavazatotok száma elárul benneteket. Csak egy komit kérek, 1 komi. Nem olyan nehéz összedobni pár mondatot. Lehet bevezetem a folyamatos komihatárt is. Ne is beszéljünk a rendszeres olvasókról. :( 6? xD. Ugyanmár gyerekek. Vagytok ti többen is. Na jó lehet kicsit telhetetlen vagyok, de jó lenne ha regiznétek a renszeres olvasásnál. Please.
UI.: KOMIHATÁR: 10-15.
Puszy: Bella08

10.fejezet

1. rész: Szenvedély

Pár hónappal később....

- Mit akarsz mutatni? – kérdezte Bella.

- Majd megtudod. –válaszolta Edward. – Csak bízz bennem.

Edward könnyedén és teher menetesen futott, hátán Bellával.

- Tó? Érzem az illatát. –kuncogott a vállába.

- Igen. Mondtam, hogy ne vegyél levegőt. –válaszolta a fiú és lekapta a lányt márvány vállairól. –Most már kinyithatod.

- Oh. – mondta a lány és szája o formát alakított. Nem gondolta volna, hogy egyszer lát majd olyat ami majdnem olyan szép mint Edward. A tó vize lilás árnyalatot vet fel, a holdfénytől. A hold megvilágította a sötét titokzatos éjszakát. A víz csöndes volt, néhol, néhol volt pár moccanás. A szél lágyan fújt végig a lányon, és egy nagyot szippantott belőle. A szél finom vadvirág illatát hozta felé. A rét csak pár száz méterre volt. Csend volt, amit csak a tücsök dallama törte meg.

- Ez gyönyörű! –mondta Bella, és lehuppant a fűbe.

- Tudom. – mondta a fiú, és leült mellé. Óvatosan felemelte a lány állát, és közel hajolt hozzá. Érezte csábító illatát. Nem azért vágyakozott, hogy kiszívja vérét, hanem egy olyan dolgot akart , amit már nagyon szeretne megtenni. Bella is ugyanezt gondolta. Lágyan megcsókolta, és aztán már durvábban. Leteperte a földre. Edward nem ellenkeztet, inkább felállt a lánnyal, és belementek a vízbe. Egy percre se tért el ajkuk egymástól.

(Bella szemszöge)

Nem volt szükségünk levegőre a víz alatt. Edward megfogta derekamat, aztán elkezdte felhúzni felsőmet. De inkább elszakította, és hagyta , hogy felmenjen a felszínre. Kigomboltam ingjét, és elengedtem, ő pedig a nadrágommal küszködött. Ellöktem kezét, és levettem mindenem, míg ő is levetkőzött. Aztán megcsókolt. Az elmémbe csak ő létezet. Hallottam az összes gondolatát. Mindenhol én voltam. Nem tudom miért hallom ilyenkor is őt. Talán azért mert rá koncentrálok. Eltértem ajkáról álára, aztán végül nyakára. Enyhén beleharaptam, mire ő felnyögött, és összeértette ajkainkat. A hajába tudtam, miközben gyengéden cirógatta ajkaival nyakamat, aztán a mellkasomat. Visszatért ajkaimra, és beleeresztette fogait. Csodálatos élmény volt. Minden porcikám aktívan részt vett benne. Nem tudtam mennyi lehet az idő. Mennyi ideje vagyunk víz alatt. De nem is érdekelt. A levegő csak úgy vibrált köztünk, és izzott. Minden pontját felfedeztem. Olyan tökéletes volt minden.

Végül búcsút mondtak az ajkaink egymástól, és felértünk a felszínre. Reggel volt.

- Ez… Ez …- dadogtam, és Edward újra megcsókolt.

- Megbántad? – kérdezte, és arcomba nézett komolyan.

- Dehogy bántam meg. – mosolyodtam el, és átöleltem.

- És még ki kell találnom mit vegyek neked, most ,hogy leérittségiztél.

- Már meg van minden amire vágytam. –mondtam. –Te. És a hajnal amit nekem adtál. – mondtam, komolyan, és megcsókoltam.

- Ideje hazamennünk. –mondta, és kiment a vízből, magával ragadva.

Mikor megszáradtak ruháink , felöltöztünk. Mivel a felsőm trappára volt menve, Edward odaadta nekem az ingjét. Együtt vadásztunk, és aztán átsétáltunk kéz a kézben a napfényes réten, a Cullen ház felé.

2.rész: Bella múltja

- Szia anya. Elmentem vásárolni. –mondtam, és felkaptam a táskámat. –Veszek néhány könyvet, mert már unom amik vannak.

- Oké kicsim. De siess vissza. – mondta anyu ,és megpuszilta a homlokom.

- Sietek! Szia. –mondtam, és kiszaladtam az ajtón.

A belváros nem volt messze, csak egy 10 percre ,ha gyalogolsz. A könyvesbolt egy csöndes helyen van. Odasiettem az ajtóhoz, és bementem.

- Hahó! – mondtam, és a pult fele siettem.

- Van itt valaki? – a pulthoz értem, ahol pár csepp vörös folt volt. A pult mögé néztem, és ekkor majdnem sikítottam. Az eladó halott volt, és csöpögött a vértől. Kiszaladtam a boltból és egy kis utca felé siettem. A szemembe könnyek áradata gyűlt össze és folyt le arcomon. Letöröltem. Sötét volt. Csak ekkor jöttem rá, hogy eltévedtem. Eszeveszettül rohangáltam, kiutat keresve, de akármerre mentem nem találtam. Sehol egy fény. Még egy szikra se. Lerogytam a nyirkos aszfaltra, és összébb húzódtam. Féltem, nagyon féltem. Nem csak a sötéttől féltem. Rossz előérzetem volt. Úgy éreztem veszélyben vagyok, hogy itt van a gyilkos. Megfogok halni. Újra előtört bennem a sírás .Azt kívántam, hogy otthon legyek, anya szerető karjaiban. Haza akarok menni. Segítsen valaki. Egy alak tűnt fel ,és felém közeledett. Feltápászkodtam, és futni kezdtem. Éreztem, hogy ez nagyon veszélyes. Futottam már megint kiutat keresve, de a veszélyes alak előttem termett a semmiből. Egy férfi volt. Szemei sötétvörösen izzottak. Minden egy pillanat alatt történt. Erős fájdalmat éreztem a hasamban, és nekicsapódtam a falnak. A férfi rám ugrott. A nyakamhoz hajolt. Fogai, mint egy éles tű, úgy szúrták át vékony bőröm. Éreztem, ahogyan a vér fogyni kezd belőlem, és ,hogy gyengülök. A sötétség magával ragadott. És homályosan még láttam, ahogyan a férfi félrenéz, és felmordul. Aztán otthagyott engem félholtan. Az égés elviselhetetlen volt. Sokkal inkább elviseltem volna ahogy a hasamba üt, és a falhoz csapódok. Akár ezerszer is egymás után.

Meg akartam halni, és azt akartam vessenek már neki ennek a pokolnak. A lábujjaimban kezdett csillapodni az égés, és szép lassan elmúlt. A szívem dobbant egy utolsót és leállt.

3.rész:Düh

Már tudták a történetem. Nem szívesen emlékszek vissza rá. Mikor az eladónőről emlékeztem vissza, elborzadtam, és szomjas lettem. Eszembe jutott a lány az erdőbe, és még nagyobb szomj fogott el. A kanapén ültem, és Edward átkarolt, és belecsókolt a hajamba. Mindez nagyon váratlanul ért, miközben a szomjamról gondolkodtam. Nekidobtam a falnak, és leguggoltam, miközben egy mély morgás jött fel torkomból. Jasper rám ugrott, hogy megvédje fivérét, és én könnyen leráztam magamról, eltörve ezzel bordáját, és nekirepült Esme ebédlő asztalának. Esme végignézte , hogyan esik szét kedvenc asztalkája, és fájdalmasan rám pillantott. Mindenki lefagyva nézte, ahogyan ott guggolok, szememben vérszomj, és vadság. Minden egy pillanat alatt tűnt el. És ekkor helyébe ijedség férkőzött. De még nem tudtam levakarni arcomról a vadságot. Mintha valaki irányítana. Mintha valakire nem lenne jó a pajzsom. Hiszen bárki találhat rést benne, mivel még nem erősítettem meg. Felálltam, és óvatosan a fájdalmat tükröződő Edward felé sétáltam. Leguggolt.

- Bella! Kérlek térj magadhoz! –kérlelt.

Magamnál vagyok. Akartam mondani, de valami visszatartott. Megint megpróbáltam normálissá változtatni arckifejezésemet, de nem sikerült. Még mindig vad volt, de az érzéseim nem tükrözték azt. „ Edward, magamnál vagyok. Valami furcsa történik velem.’’

Küldtem a gondolatomat Edwardnak, és erősen rá koncentráltam. De semmi. Edward arckifejezése csöppet se lett más.

- Bella, kérlek. –mondta fájdalmasan.

Nem tudtam válaszolni. Már csak 1 méterre voltam tőle, de Jasper rám ugrott. Nem védekeztem, hagytam magam leteperni. Próbáltam Jaspernek kinyitni a pajzsom, de nem tudtam. Szemem végül egy sötét félhomályba burkolódzott.

4.rész: Álomvilág

- Edward! –kiabáltam. – Edward! Hol vagy?- kiabáltam, és eszeveszettül kerestem őt. Egy erdőben voltam, és ő eltűnt. Féltem. Rohantam, és megbuktam egy farönkben. Véreztem. Nem értettem miért, hisz egy vámpírt nem lehet ilyen könnyen megsebesíteni. Miért vérzek? Hol vagyok? Mit keresek én itt? Hogy lettem ember? Mi történik velem? Ez nem lehet álom. Nem tudok álmodni. Valami mozgott a fák között.

- Ki az? – kérdeztem ,remegő hangon.

- Mit akarsz? – Kérdeztem, mikor nem kaptam választ előző kérdésemre.

Az alak ekkor kilépett a fák közül, és én hirtelen megkönnyebbültem.

- Edward! Megijesztettél. –mondtam neki.

- Bocsánat! –mondta, és arcán megjelent egy vad mosoly. A hangjában volt valami furcsa. A testtartása sem volt olyan ,mint amilyennek ismertem. Ő nem az az Edward volt. Közeledett, és ekkor megláttam azt, amit nem kellett volt. Szeme vérvörösen izzott. A véremre szomjazott.

Egy másik alak lépett ki a fák közül. A nő odament Edward mellé, és engem nézett. Gyönyörű volt. Haja barna , hullámos fürtökben hullott derekára. Térdig érő egybe ruhát viselt. Kék felsőrésze, és szürke szoknyából állt. Mosolygott, majd odahajolt Edwardhoz, és megcsókolta. Aztán mindketten éhesen rám néztek, és felém közeledtek.

5. rész: Illúzió

- Bella! – próbáltam felébreszteni. Mindenki aggódott érte, és felette álltak.

- Nem én tehetek róla. –mondta Jasper. – Én csak védeni akartalak.

- Edward! –zihálta Bella.

- Itt vagyok szerelmem. –mondtam, és megráztam. De semmi. Bella nem reagált szavaimra, hanem folytatta.

- Edward! Hol vagy?

„ Mi történik vele Edward?” gondolta aggodalmasan Esme.

- Álomnak látszik! – mondtam, és még egyszer megráztam Bellát.

- Az lehetetlen. –mondta Carlisle.

- Mégis akkor mi lehetne? Nem tudok más magyarázatott adni rá.

Bella kiabálni kezdett.

- Ki az? – zihálta. – Mit akarsz? –kérdezte, egy kis idő múlva. Félt valamitől.

Hirtelen megkönnyebbült.

- Edward! Megijesztettél. – mondta.

- Rólad álmodik. Cuki. – kuncogta Emmett.

- Emmett ez nem vicces. – mondtam, és mérgesen ránéztem.

- Oké, oké. Befejeztem. – mondta és védekezően hátrálni kezdett, kezét teste elé tartva.

Zihálni kezdett. Megint félt. Zihálása csak erősödött.

- Edward csinálj valamit! –mondta Alice, hangját egy oktávval fentebb vitte.

- Nem tudok. – kiabáltam.

- Bella! Ébredj fel! – megint megráztam.

Sikított, és felnyílt a szeme, felült . Egy picit mindenki hátrébb lépett. Kivéve engem. Ijedtem rám nézett, és a falhoz hátrált.

- Hagyj békén! – kiáltotta, és még jobban nekilapult a falnak.

- Bella! Már ébren vagy. Nem kell félned.

(Bella szemszöge)

Ijedtem néztem végig a szobán, aztán végignéztem rajta is. Testtartása olyan volt, mint amilyennek ismertem. Szeme pedig a megszokott aranybarna. Óvatosan közeledett felém, és megcsókolt. Igen. Ő az én Edwardom volt. Ha beletúrtam a hajába, és ő felnevetett.

- Jól vagy? –kérdezte két csók között.

- Igen! _mondtam.

- Hirtelen mindenre emlékeztem mi történt .

- Sajnálom. –mondtam. –Hogy letámadtalak- Én, én-

- Semmi baj. –mondta.

- Várj!- mondtam és felálltam.

- Igen? – kérdezte.

- Amikor rátámadtam, úgy éreztem mintha valaki irányítana.. Néhány dolgot nem tudtam irányítani. Aztán volt egy rémálmom. De egy vámpír nem tud aludni.

- Beszéltél is. – mondta Jasper.

- Tényleg? – mondtam, és azon gondolkoztam el, hogy vajon mi mindent hallottak. Ha tudtam volna pirulni ,már megtörtént volna.

- Nem hinném ,hogy álom volt. – mondta hirtelen Edward.

- Akkor mi? – kérdezte Rose.

- Illúzió. – válaszolt.

- - Hogy érted? – érdeklődött Carlisle.

- Azt mondtad, hogy úgy érezted, mintha valaki irányítana. – mondta, és rám nézett. Bólintottam.

- Attól tartok valaki behatolt az elmédbe.

- De a pajzsa miatt ez nem lehetséges. – mondta Alice.

- Vagy igen. –mondtam, és mindenki rám nézett.

- Talán ha valakinek erős a képessége, akkor be tudd hatolni valamilyen szinten, de nem teljesen. Vagyis úgy értem, hogy ha nagyon gyakorlott a képessége, akkor tud találni egy rést a pajzsomon. Gondolom azért mert még nem gyakoroltam, hogy védjem magam még jobban.

Mindenki döbbenten nézett.

- De ki tenne ilyet? – kérdezte Alice.

- Nem tudom. - válaszoltam.

Alice a jövőbe meredt. Edward vele együtt. Hirtelen mindkettőjük arca eltorzult, és fájdalmas lett. Beleolvastam Alice gondolataiba. Arcom eltorzult, és hihetetlen mennyiségű fájdalmat tükrözött. Zihálni kezdtem, és lerogytam a padlóra. Felsikítottam, és arcomat a kezembe temettem. Ezzel a kis reakciómmal bizonyára elárultam képességem, de nem érdekelt. Hangtalanul sírtam, miközben néztem mit lát Alice.

6. rész: Halál

Charlie a tv előtt ült, és meccset nézett, mikor megszólalt a csengő. Felállt és az ajtóhoz sétált. Kinyitotta.

- Jó estét, Swan rendőrfőnök úr. – köszöntötte őt a lány. Haja barna volt, mely hullámosan érte hátát.

- Szia. Ismerlek? – kérdezte, Charlie.

- Nem hiszem. – mondta a lány, és a férfira mosolygott.

- Mi járatban vagy itt? – kérdezte Charlie kíváncsian. A lány arca szomorúvá vált.

- Hé, kölyök. Mi a baj? Valami rosszat mondtam? – mondta a férfi.

- Nem , csak tudja a kocsim egy sárban ragadt, az erdőben, és arra szeretném kérni, hogy segítsen, onnan kivinni. – mondta a lány angyalian.

- Hát nem is tudom. Attól még hogy segítek, nem jön ki. Ahhoz kellene még pár ember. Megyek és hívok ide. – mondta, és elfordult. De a lány visszapördítette. Charlie megrezzent a jéghideg érintéstől.

- Nem. Nem hív ide senkit. Ki jön velem az erdőbe, és segíteni fog nekem. – mondta, és megfordulva elindult, Charlieval a nyomában.

****

- Hol az autód? – kérdezte Charlie, mikor a lány megállt, és megfordult vele szemben.

- Sehol. – mondta a lány széles vigyorral az arcán.

- Akkor mit akarsz tőlem? – kérdezte ijedten Charlie.

- A véredet! – mondta a lány.

Charlie futni kezdett, de ő gyorsabb volt. A nyakához hajolt , és beleharapott. Charlie felsikított. De senki nem halhatta. Éjfél volt. Ilyenkor nincsen senki az erdőbe, csak az állatok. A lány élvezte a meleget testében, ami megtölti erővel. Boldog volt. Kiszívta minden csepp vérét, és eldobta Charlie halott testét.

7. rész: Fájdalom

Nem tudtunk már mit tenni. Nem volt választásunk. Csak nézni, hogy az apám meghal. És , hogy ,hogy szívja ki a vérét az a lány. Nem értettem mit akar tőlem. Miért én? Először az álmom, aztán meg Alice látomása. Ő volt mindkettőbe. Tönkre akar tenni? De miért? Mit csináltam én, hogy ezt teszi velem? Zokogtam, könnyek nélkül. Nem tudtam abbahagyni. Túl sok volt már ez a fájdalom.

- Bella! Nyugodj meg! – nyugtatott Edward.

- Nem tudok. Charlie…Cha… - ne tudtam befejezni, mert megint egy hatalmas fájdalom tört be halott szívembe.

- Hogy mondtad? –kérdezte Edward. – Csak most mondtam el mindenkinek, de te hamarabb összeestél. – Te hallottad a gondolatait Alice-nek?

- Igen. De mit számít most ez? A tiédet is hallottam , már régóta. De nem mindig. – mondtam, és felnéztem rá. Rá nézett meggyötört arcomra, és még az övén is éles fájdalom suhant át.

- Szerelmem.., és miért nem mondtad el? –kérdezte Edward.

- Téged csak ez érdekel? – mondtam, és kitörtem az ajtón. Az erdőbe vettem az irányt.

- Várj…!- mondta Edward, és utánam eredt. Nem igazán tudtam figyelni a gyorsaságomra, és ő így gyorsabb volt nálam. Megállított.

- Nem. Csak meglepődtem. Tudod nagyon ,nagyon… Fáj az ,hogy meghalt Charlie. Fáj mert, apám egyik jó ismerőse volt, és mert a te apád. Nem szeretlek így látni Bella. Nem azért mondom, hogy ne legyél ilyen, és ,hogy ne is foglalkozz ezzel. – mondta.

Nem jutottam szóhoz. Az érzelmek együtt sodródtak velem. A fájdalom, szeretet, szerelem, boldogság, gyűlölet, tehetetlenség. De a fájdalom győzött. Még épp ,hogy eltudom viselni, de még egy vámpírnak is tragédia. Elveszteni valakit. Az apádat. De ha Edwardot is elveszíteném.. Nem erre nem is gondolhatok. Elfordultam Edwardtól, míg arckifejezésemről eltűnt az ijedség. Edward két keze közé vette az arcomat, és megcsókolt. Hirtelen beugrott az álmom. Amikor Edward nem az enyém volt. Mi lesz ha valóssá válik? Nem.. az nem lehet. Edward nem lenne erre képes. Edward még mindig csókolt, de én eltoltam magamat tőle.

- Edward! A lány. Alice látomásában… - kezdtem, de hangom elcsuklott.

- Tudom. Meg akarod ölni. El fogjuk intézni. Nyugodj meg. – mondta, és átölelt.

- Nem. Nem azért mondtam . Hanem,hogy…- hangom remegett.

- Mond már Bella! –sürgetett.

- Azt a lányt láttam az illúzióban is. Az a gyanúm ő tette azt is. És abban az álomban te ellenem voltál. – mondtam, és rám tört megint egy zokogó hullám. Arcomat mellkasába temettem. Ha könnyek is jöttek volna, már eláztatták volna pólóját

- Nyugalom. Én soha nem tennék veled ilyet Bella! – nyugtatott.

- És ha mégis? Láttad mit csinált Charlieval? Hogy az ujjai köré csavarta pillanatok alatt? – kérdeztem, és felnéztem, egyenesen a szemébe.

- Ide figyelj Isabella Marie Swan! Én soha nem foglak elhagyni! –mondta, és megint kezébe helyezte arcomat. – Az csak illúzió volt! Nem valós esemény.

- Hiszek neked. –mondtam, és most én csókoltam meg őt. Abban a pillanatban úgy éreztem ,hogy egyek vagyunk. Hogy az ő fájdalma az enyém is, és az én fájdalmam az övé is.

- És most elárulnád nekem, hogy ,mégis hova akartál elviharozni? – kérdezte és felvonta a szemöldökét.

- Charlie-hoz! –mondtam, és elindultam. Követett. Csönd volt. Csak a gyengéd suhanásunk hallatszott a fák között.

8. rész: Búcsú

Charlie házában még érezni lehetet a vámpír illatát. Bella a nappaliba ment, ahol egy utolsót szippantott még a levegőbe, ezzel örökre megőrizte édes illatát. Még mindig ment a TV, amit úgy hagyott előző este. Edward követte őt, és finoman átölelte.

- Sajnálom. –mondta, és lágyan megcsókolta nyakát.

Bella iszonyúan érezte magát. Charlie nincs többé. Halott. Még mindig nem tudta elhinni. Edward megpördítette, de Bella elfordult. Nem akarta ,hogy a fiú meglássa az arcát. Edward lassan az álla alá nyúlt, és felemelte arcát. A fiú sajnálta a lányt ,nem szerette ha boldogtalan. Az arcához közeledet, de Bella eltolta.

- Most nem!- mondta Bella , és elsétált az ajtóig. Nem bírt tovább ott maradni. A levegő is fullasztó volt, nem azért mert vágyott az emberi vérre, hanem mert teher volt számára. Még Edward is. Azt kívánta bárcsak elküldte volna még az elején. Egyedül szeretet volna lenni. Ki akarta sírni magát. Üvölteni akart, kiadni magából a dühöt, a bánatot. Elfelejteni mindent, és visszamenni a múltba. Azt akarta, hogy halott legyen az a szörnyeteg. Emlékezet csábító, és csalafinta mosolyára. Gyötörte őt, nem akart elmenni. Nem tudott másra gondolni.

- Várj! – szólt Edward, és megállította Bellát. – Tudom ,hogy fáj, de örökre nem lehetsz ilyen. Bella kérlek!

- Nem! Hagyj békén! Kérlek! Csak egyedül akarok lenni! Ne haragudj, de fel kell ezt dolgoznom. Ne keress. Ígérem vissza fogok jönni amint jobban leszek. – mondta Bella, és megcsókolta szerelmét.

Bella nem bírta elviselni azt se ,hogy Edward így látja őt. Bárkinél jobban szereti őt, de el kell mennie. Muszáj, ha nem akarja, hogy így lássa. Vissza fog jönni, és akkor boldogan élnek majd. Örökre. Elfordult, és eltűnt.

Edward nem akarta felfogni, hogy csak így hagyta elmenni, nem tudott gondolkodni. Mintha elhagyta volna az élet. Üres volt. Lerogyott az erdő előtt.

Bella a lányon gondolkodott, és ,hogy mit akar tőle. Azt hitte boldogan élhet. Sose találta helyét az emberi világban. Úgy érezte, megtalálta, de tévedett. Talán mégis a halál az ő helye. Talán. Mindentől távol a sötétségben, a semmiben. Az élete fenekestül felfordult. Annyira vágyott a boldogságra. Olyan sok rossz dolog történt vele, és félt a következő célponttól. Mi lesz ha Edward az? Bella ezt gyorsan verd ki a fejedből!- ismételgette magában. Feltámadt a szél, és Bella gyengének érezte magát, mint egy ember. Dejavu érzése volt. Az álma. Akkor is feltámadt a szél. Hirtelen sötét lett az ég, és a vihar zaja csapkodott az erdőbe. Az erdő villogott, és az eső is elkezdett esni. Félt. –Bella megborzongott az emléktől. Nem is figyelte még meg eddig a környezetet, sötét volt. És csak a vérszomjas párra figyelt. A lányon megint egy jéghideg borzongás futott végig amint a vérszomjas párra gondolt. Egy pillanatra meg kellett állnia. Elég messze volt mindentől, hogy hallja bárki is. Körülnézett,és óvatosan felmérte a terepet, hogy nincs-e a közelben senki. Nem volt senki sem ott. Felkiáltott, és hatalmas morgás jött ki tüdejéből, aztán lerogyott a nedves földre.