Néha a nehezebb út a jobb
Elena Gilbert szemszöge
Este van. Végre ennek a napnak is vége szakadt. El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök hogy újra szabad lehetek. Elijah majdnem elvitt, de Damon és Stefan megmentett. Rose. Nem tudom mit szóljak hozzá, hiszen még is ő rabolt el. De kedves lány. Bementem a fürdőszobába, megfürödtem, és felvettem a pizsamámat. Ma este egy kockás rövidnadrágot, és egy kék rövid ujjú pólót választottam ki. Megmostam a fogam, és megfésülködtem. Sóhajtottam, majd kiléptem az ajtón ami a szobámba nyílt. A szőnyeget bámultam miközben az ágyamhoz mentem.
- Cuki pizsi. – mondta Damon Salvatore. Ijedtemben ugrottam egyet, és a hang irányába néztem.
- Mit keresel itt? –kérdeztem elrejtve a mosolyom. Maga volt a megtestesült álom ahogyan ágyamon feküdt. Az inge szétgombolva, így kilátszott szexis kocka hasa. Fekete fürtjei lágyan omlottak füle köré. Világos szeme engem fürkészett. Végigmért, és aztán a pillantása az ajkamra vándorolt.
- Csak elhoztam ez –mondta, és felmutatta a verbéna nyakláncomat.
- Köszönöm –mondtam, és érte nyúltam, de ő villámsebességgel eldugta a kezét.
- Nem, nem –mondta, és arcán a jól ismert mosolya jelent meg. –Ennek ára van.
- És mégis miféle ára? –most már én sem tudtam elrejteni ragyogó mosolyomat, hisz már tudtam mire gondol.
- Tudod te! –mutatott rám.
Felhorkantam, és mellétérdeltem. Az arcához hajoltam, és lágyan megcsókoltam.
- Enni elég lesz? – kérdeztem gyengéden.
- Hmm.. –egy percig elgondolkodott. – Nem!
Megint megcsókoltam most durvábban, és az egyik kezemmel a hajába túrtam. Felmorgott, és tudtam, hogy most kell cselekednem. Gyorsan kikaptam a kezéből a nyakláncot, és felugrottam az ágyról. Nem állított meg. Felvettem a nyakláncot, és az ablakhoz mentem. Kitártam, és házzá fordultam.
- Szia. –mondtam kuncogva.
Megfordultam, és az ajtó fele mentem, hogy megnézzem Jeremyt. Megígértem neki, hogy beszélünk. Damon megragadta a karom, és gyengéden a falhoz csapott, majd ajka az enyémre tapadt. Két tenyere közt tartotta az arcomat. Durván csókoltam vissza, és megint a hajába túrtam. Míg az egyik kezemmel a haját markolásztam, a másikat a nyaka köré raktam. A keze lecsúszott az arcomról, és gyorsan elfordította a kulcsot a zárban. Megfogta a combomat, és a derekára csúsztatta. Elvitt az ágyig, majd letepert. Ajkai saját útjukra tértek. Végigment az államon, a nyakamon, a melleim között, majd a hasamon, és vissza megállva a nyakamnál. Mélyen beleszagolt, és felemelte a fejét. Egyszerre mosolyodtunk el. Kivillantotta éles fogait, és megharapta a csuklóját. Megragadtam, és a számhoz emeltem, ő pedig a nyakamhoz hajolt, majd beleharapott. Felnyögtem a hegyes tűszúrástól, de aztán én is inni kezdtem a vérét. Ez volt életem legjobb estéje. Szerettem őt, mint férfi a nőt. El sem tudnám képzelni az életemet nélküle..
- Hát ezt nem hiszem el! – mondta Jeremy mikor meglátta a nyakamat. – Megölöm!
- Jeremy! –mondtam. – Én akartam!
- És mi a francért! – háborodott fel. – Mi jó ebben?!
- Sok minden. Mi jó abban mikor Anna issza a te véred – mondtam.
- Az más. De Damon –szólt.
- Damon mi?! – ragadtam meg a csuklóját.
- Ő nem hozzád való. – kezdte. – Elena, ez helytelen! Neked most Stefannal kéne lenned! – könyörögve nézett a szemembe.
- De nekem Damon is fontos! –mondtam.
- Ilyet soha ne mondj! Nem hiszem el! Csak egyszer gondolkozz el azon, hogy mit érzel Stefan iránt. Amit tett az elmúlt. Hibázott, de ki ne érdemelne második esélyt? – kérdezte, majd elfordult, és elment. Talán igaza van, talán nem. Nem tudtam mit higgyek. Szerettem Stefant, és Damont, de nem lehetek Katherine. Vagy az egyik, vagy a másik. Nem játszhatok velük. Kimentem az erdőbe, és gondolkodni kezdtem, hogy vajon melyik lenne a helyes út. Most kell döntenem. Egy órán át csak ültem, és gondolkoztam. Átvettem az összes lehetséges következtetést, és eldöntöttem. Beültem a kocsimba, és a Salvatore házhoz hajtottam. Útközben még egyszer alaposan átgondoltam kit fogok választani.
Bekopogtam. Stefan nyitott ajtót.
- Szia Elena –mondta, majd arrébb állt, hogy be tudjak menni. Damon a fotelban ült.
- Döntöttem –mondtam határozottan.
Damon és Stefan összenéztek, majd vissza rám.
- Hallgatunk –mondta Stefan.
Hosszas hallgatás után kimondtam.
- Stefan! – közelebb léptem és megcsókoltam. A keze a derekamon pihent. Hosszú csók volt. Éreztem ahogy Damon tekintette ránk szegeződik. Stefan fellélegzett.
- Sajnálom! –csak suttogni tudtam. Amit akkor láttam, ..majdnem összetörtem, és megingott a döntésem. A fájdalom az arcán, a kín elviselhetetlen volt. A keze lehullott a derekamról.
- Sajnálom –suttogtam megint. –Annyira sajnálom – a szememet szúrták a könnyek, amiket eddig visszatartottam. Most kitörtek, és zokogni kezdtem.
- Elena! –szólt Damon.
- Igen?! – mondtam, és megdörzsöltem a szemem.
- Most akkor engem választottál? – kérdezte. Az arca egy kicsit derűsebb lett.
Felsóhajtottam, és odaléptem hozzá.
- Damon! –mondtam. – Szeretlek, ahogy Stefant is.
Megcsókoltam.
- Sajnálom. – mondtam, és a könnyek megint szúrták a szemeimet. Elléptem tőle. Értetlenül meredtek rám.
- Nem tudok választani –szóltam végül. - Ezért egyikkőtöket sem választom. Nem akarok játszani veletek! –mondtam. – Holnapra nem szeretném ha itt lennétek. Menjetek el. Hagyjatok itt. Így lesz a legjobb mindhármunknak. Új életet kezdtek, és én majd férjhez megyek egy emberhez akit szeretni fogok, habár titeket jobban. Gyereket szülök majd neki, és boldogan élünk. Sok évvel később a tornácon ülünk majd összeölelkezve, és nézzük a napnyugtát az unokáink társaságában –hangom elcsuklott a mondat végére. – Ég veletek! – nagyon nehéz volt kimondani. A látásomat elhomályosították a könnyek, és hangos zokogásban törtem ki. Kirohantam az ajtón, és beültem a kocsimba. Beindítottam, és csak mentem, mentem. Nem haza, csak valahová. Végül leállítottam a motort, és felkiáltottam. Belevertem a kormányba, és kiadtam magamból az összes érzelmet. Kinyitottam az ajtót, és bementem az erdőbe. Lerogytam a nedves talajra, és a kezembe temettem az arcomat.
