11. fejezet: Fájdalom
(Vérfarkasok tanyája: La Push )
Jacob Black bosszankodva nézett az újságra: „ELTÜNÉNEK SEATTLE ÉS FORKS KÖRNYÉKÉN. A RENDŐRSÉG TALÁLGAT A SOROZATGYILKOSRÓL. VAJON MEDDIG KELL MÉG RETTEGNÜNK? „– a fiú lejjebb olvasott. „Az áldozatok testében nem találtak vért..” – tovább kutatott szemével. Végigfutott a szavakon, de egy bekezdésnél megállt. Levegőért kapkodott és zihálni kezdett. Az újságban ez állt: „ EBBEN A HÓNAPBAN 4 EMBER HALÁLÁT GYÁSZOLHATJUK, KÖZTÜK VAN CHARLIE SWAN RENDŐRFŐNÖK: A turisták találták meg a holttestét az erdőben.
- Teljesen sokkolt minket, mikor megláttuk. – nyilatkoztatta az egyik turista.
- A teste teljesen kiszáradt, és a nyakán egy félhold alakú nyom volt. – nyilatkoztatta egy másik.
A hullaházban megkérdezték, hogy a többi 3 áldozatnak is van- e a nyakán ilyen seb. Volt. Vajon mi lehet ez? Talán ez a gyilkos jele. „
Jacob bosszúsan dobta az újságot a földre.
- Billy! – kiabálta, és áttrappolt a nappaliba. Billy a híreket nézte.
- Charlie meghalt. –mondta halkan a fiú.
- Tudom. Most volt a hírekben. - válaszolta a férfi.
- Ugye tudod mi tette? – kérdezte Jacob.
- Igen. Vagy talán több is. – válaszolta Billy és bólintott.
- Nem hinném, hogy többen vannak. Ebben a hónapban 4 ember halt meg. Ha többen lennének több haláleset lett volna. – húzta fel a szemöldökét Jacob.
- Talán igazad van. –mondta bölcsen.
- Megyek Sahmez, és megbeszéljük. – mondta a fiú, és kirohant az ajtón.
Az erdőbe vette az irányt. Levette a nadrágját, és átváltozott. A ruhadarabot a szájába vette, és befutott az erdőbe. Jacob Black egész úton azon gondolkodott, hogy milyen lesz egy vámpírt megölni. Nem ölheti meg a Culleneket, a szerződés miatt, de megölheti az átjárókat, akik itt táplálkoznak.
Bella feldúlt volt. Csak rohant az erdőbe nem is nézte, hogy hol van.
Jacob előtt futott el, aki azon nyomban utána vetette magát. Bella megállt és megfordult. Egy hatalmas farkas állt előtte pár méterre. Átfutott rajta a félelem, és hátrálni kezdett. Nem guggolt le, hogy megtámadja, tudta, hogy azzal csak még nagyobb bajba keveredne. A farkas lépett egyet feléje, miután Bella hátrált. A lány nem akart meghalni.
- Szia. –mondta félénken Bella, de a farkas rámordult.
- Nem akarlak bántani, és te se tedd. – motyogta az orra alatt komolyan a lány.
A farkas megrázta fejét és lépett még egyet feléje. Bella megint hátrált. Jacob belül mosolygott, hogy megölhet egy vámpírt. Ő lesz a nap hőse. Az izgalom csak úgy vibrált benne. Bella nem tudott menekülni. Tudta ,hogy fél és, ha fut akkor azon nyomban meghal. A farkas ugrásra készen volt, és elrugaszkodott, de már ugrani nem tudott, mert a fához csapódott, ami ki is dőlt.
- Bella jól vagy? –kérdezte Edward, és felsegítette a lányt.
- Igen. –mondta, és durván megcsókolta. Őrült ,hogy újra láthatta . Még egy ilyen kis időre is tragédia volt elveszíteni. Edward lassan eltolta és a farkas felé fordult.
- megőrültél ? – kérdezte, és felvonta a szemöldökét. Bella kihasználta az alkalmat és megpróbált beleolvasni a farkas fejébe.
„Miért? Ő nem Cullen!” – gondolta gúnyosan.
- De hozzánk tartozik! –mondta Edward dühösen.
A farkas rámordult, és elrugaszkodott.
- Elég! – kiáltotta Bella. – Ne veszekedjetek!
A farkas rámordult, mire Edward lépett volna, de Bella visszatolta.
„ Vidd távolabb a vérszopód! „- fenyegetőzött a farkas Edwardnak.
- Jól van, elmegyünk. Edward gyere! –mondta Bella és suhanni kezdett a fák között.
Jacob Black hagyta őket elmenni, de mérges volt és feldúlt. Utálta a Culleneket, és legszívesebben megölte volna őket. Néhány percig még állt és abba az irányba bámult amelyikbe eltűntek, aztán elindult az eredeti célpontjához.
- Mégis mit hittél? – kérdezte Edward mérgesen.
- Nem az én hibám. És amúgy is minek mentettél akkor meg? Látom már megbántad. – válaszolta Bella, és durcásan elfordult.
- Lehet, hogy akkor hagynom kellett volna meghalni téged. – mondta Edward, és gyorsított.
Bella szívébe nagyobb fájdalom hasított mint valaha. Nem tudja elviselni ,hogy Edward nincs mellette. Immár a Cullenéknél élt, ezért haza kell mennie, ha azt akarja legyen pár gönce. Végül is nem hordhat örökre ugyanazt. Visszafordult, és futni kezdett Edward után.
( Cullen ház)
„ Hé, öcskös miért vagy ilyen szomorkás” – gondolta gúnyosan Emmett.
- Fogd be! – válaszolta Edward, majd felsuhant a lépcsőn.
Bella 1 perccel később tört be a Cullen házba. Mérges volt. Jasper egy kicsit megingott bizalommal tétovázott, hogy vajon nekitámadjon-e, de Alice leállította.
- Csak várd ki a végét. Bella tud magán uralkodni. Ha Edward meg olyat tett, ami megbántotta, megérdemel néhány pofont. –húzta fel az orrát Alice.
- Hé, Bella, mi ez a nagy sietség. – cukkolta Emmett.
- Fogd be a szád Emmett. Nagyon ajánlom. –morogta, és felsuhant a szobájába, egy durva ajtócsapódás kíséretében. A földszintről csak a lomolást lehetet hallani, és a szekrénycsapódást.
- Ezért megölöm Edwardot! –mondta bosszúsan Alice, és felrohant a fiú szobájába.
Alice betört az ajtón.
- Mégis mi a fenét csinálsz?! –kérdezte tőle mérgesen Alice, és felvonta szemöldökét.
- Semmit . –válaszolta durcásan Edward.
- Ne legyél már ilyen gyerekes! –kiabálta teljes erőből. – Nem érdekel, hogy mivel bántottad meg, de most azonnal bocsánatot kérsz tőle.
Emmett kuncogott.
- Felesleges bocsánatot kérnie, amikor a fejemhez vágta, hogy bárcsak halott lennék. – kiabálta vissza Bella meggyötört hangon.
- De már halott. – kiabálta fel Emmett kuncogva.
- Fogd be Emmett! Ne akard ,hogy lemenjek! – válaszolta füstösen Bella.
- De félek. – cukkolta Bellát tovább.
A földszintről Bella mély morgását lehetett hallani.
- Emmett állj le!- utasította Jasper.
- Jól van na. –mondta és lehuppant a kanapéra.
Bella kisuhant a szobájából, és berontott Edward szobájába. Odalépkedett hozzá és egy hatalmas pofont adott neki Alice szeme láttára.
- Bunkó! – mondta dühösen, és visszament a szobájába. Megfogta a bőröndjét, és lesietett a lépcsőn. Kisuhant az ajtón. Emmett, Jasper, Esme, és Carlisle szóhoz sem jutottak. Edward lefagyott. Odafent megint elcsattant egy pofon.
- Hé! – nyafogott Edward. – Ezt most miért kaptam?
- Mert hagytad elmenni. – mondta dühösen Alice , és adott neki még egy pofont.
- Ezt meg azért mert bunkó vagy! – mondta, és lesuhant a lépcsőn.
Edward összetört. Amit az erdőben mondott Bellának, nem gondolta komolyan. Hirtelen mérges lett, és olyat vágott hozzá amit nem szabadott volna. Lerogyott az ágyra, és kezébe temette arcát. Hülye, hülye. –mondogatta magában. - Miért hagytam elmenni?
( Bella szemszöge)
Hogy nem vettem észre eddig, hogy mennyire tuskó? Már az első nap faképnél kellett volna hagynom. Ha akkor nem megyek ki az erdőbe, vagy nem megyek el a családjához, akkor talán nem történik velem meg ez a sok szörnyűség. Holnap lesz Charlie temetése,és nem akarom, hogy ott legyen. Olyan elveszetnek érzem magam. Nem tudom ki vagyok, és mit akarok. Mindent elveszítek. Sose lehetek boldog már… Muszáj vadásznom- jutott eszembe, mikor megéreztem egy hegyi oroszlán illatát. Beleszagoltam a levegőbe, és már semmi sem tudott megállítani. Dél fele vonzott a vér lüktetése. Már sötétedett, de én tökéletesen láttam mikor kerül be látókörömbe az állat. Az oroszlán is zsákmányt kereset, de nem járt sikerrel. Nem volt kedvem játszadozni vele, ezért kihasználta pillantatni figyelmetlenségét, és rávetettem magam. Az állat megpróbált lelökni magáról, de nem tudott. Szép lassan feladta a harcot, és testéből elfogyott minden csepp vér. Még éhes voltam. De a közelben nem éreztem már több hegyi oroszlánt. Kénytelen leszek beérni néhány kevésbé íncsiklandó növényevővel. Újra beleszagoltam a levegőbe, és megéreztem egy vámpír illatát. Kinyitottam a szemem. Ez az illat ismerős, de nem a családomé. Ezt az illatot éreztem Charlie ajtójában is. Hirtelen bosszús lettem, és elindultam az illat aroma irányába. Pár száz méter múlva feladtam a keresést, mert megéreztem Charlie illatát. Ez az illat tegnapról volt. De szinte alig volt érezhető, mert keresztezte a friss nyom. Követtem az ösvényt, ami a régi házához vezetett. Kivettem a kulcsot a rossz deszka alól és bementem az ajtón. Éreztem az ajtóban , és a nappaliban a nyomokat. Felmentem a lépcsőn és bementem régi szobámba. Nem változott azóta a pár hét óta semmit mióta itt hagytam Charliet. Miután betöltöttem a 18-at (biológilag), és közöltem vele, hogy a Cullenékhez költözöm. Most jöttem rá mennyire fájhatott neki ,hogy elhagyom. Talán majdnem annyira ,mint nekem ,hogy soha többé nem láthatom.
(Jacob Black szemszöge)
- Jacob induljunk! –szólt Billy szomorú hangon.
- Oké, oké. –mondtam, és kiléptem az ajtón.
Segítettem Billynek beülni az anyósülésre, aztán átsiettem a kormányhoz. Sam és a többiek farksalakban jönnek majd. Éppen azon gondolkodom, milyen vicces lenne, ha néhány farkas ülne a koporsó mellett egy temetésen. Vagy ha visszaváltoznának, és a ruhájukat elfelejtik vinni. Egy kicsit kuncogtam, mire Billy rám szólt.
- Mi ilyen vicces egy temetésen?- kérdezte és felvonta a szemöldökét.
- Bocsi,bocsi. –ismételgettem, és ráhelyeztem a lábam a gázpedálra.
- Siessünk mert elkésünk. –szólt Billy. –Benyomnád a rádiót légy szíves?
- Apu! Nem akarok nyászos zenét hallgatni. Elég lesz a temetésen.
Billy mérgesen rám meredt, de nem szólt semmit.
Mikor odaértünk már mindenki ott volt. Sue, Seth,Jared, Noah, Sam, Quil, Herry, és egy pár ember még. Tovább tekintettem és megláttam őt. Mérges lettem, és felmordultam.
- Nyugodj meg Jacob. – szólt rám Billy.
- Mit keres itt egy vérszívó? –kérdeztem, és bevágtam magam mögött az ajtót.
- Nem tudom. Talán.. Van benne valami ismerős. – Válaszolta Billy, és eltöprengett.
Nem szóltam, de nem hagyott nyugodni ,hogy itt van. Főleg ő.
(Bella Swan szemszöge)
Olyan nehéz volt látni. A koporsót, amiben Charlie fekszik halottan. Nem tudtam sírni könnyekkel, de tudtam zokogni könnyek nélkül. Mindenki engem nézett. De nem érdekeltek a farkasok, és a La Push-i ismerősei. Charlienek sok volt a barátja La Pusban. Ott voltak még a rendőr társai, és barátai. Ekkor a sorba beállt Billy bácsi. Még mindig felismerem, hogy ilyen sokat öregedett. Állt mellette valaki. Akivel az erdőben voltam? Nem tudom biztosan. Ugyanolyan barna a haja, és a szeme is a farkasé volt. Bosszúsan nézett meggyötört szemeimbe. Biztosan ő az. A másik irányból megjelent Reneé , és hozzám sietett. Hosszan megölelte hideg testemet. Olyan rég láttam már, és annyira hiányzott az illata. De már nem voltam olyan aki szinte alig tudja megállni. A könnyei átáztatták ruhámat. Felnézett a szemembe, és látta a fájdalmat. Kölcsönös volt. Megszorította a kezem és mellém állt.
- Szia kicsim. – mondta,miközben szeméből könnyek hullottak.
- Szia anyu. Hol van Phil?- kérdeztem én is meggyötört hangon.
- Nem ért rá. – mondta és belefújta orrát a papír zsebkendőbe.
Tovább már nem beszélgettünk, mert elkezdődött az előadás.
-„Nem hétköznapi reggel, amire ébredünk,
Egy kedves ismerősünket kell hosszú útra kísérnünk.
Az idő is szomorú, borús, mintha tudná,
nem kell ide napfény izzasztó pára,
csak vigasztaló, hűvös szellő, eső szitálással.
Sírjon az égbolt is, mossa le a virágokról a port,
mossa tisztára az utat, ahol viszik majd a koporsót.”
Egy kedves ismerősünket kell hosszú útra kísérnünk.
Az idő is szomorú, borús, mintha tudná,
nem kell ide napfény izzasztó pára,
csak vigasztaló, hűvös szellő, eső szitálással.
Sírjon az égbolt is, mossa le a virágokról a port,
mossa tisztára az utat, ahol viszik majd a koporsót.”
- kezdte a beszédet Billy és a helyére kerekezett.
A pap tartotta a szertartást, és búcsúztatott el minket az apámtól. A pap felhívta anyámat aztán engem ,hogy mondjunk búcsúzóul valamit.
Mindenki szeme rám szegeződött mikor elindultam a kis dobogóra.
Megköszörültem a torkom, és hozzákezdtem a beszédemhez.
- Szomorú nap, ez a mai. Mikor végleg el kell búcsúznunk valakitől, akit szerettünk. Most itt állunk, és siratjuk őt, de ő azt akarja, hogy nevessünk. Mert fentről nézz minket. Biztonságban. De mi nem tudjuk elviselni, hogy már nincs velünk. Üresnek érezzük magunkat. Most ránézek minden arcra és nem látom ,hogy nevetnek. Én sem. Mikor meghallottam a borzalmas hírt, nem számított semmi. Zokogtam, és nem bírtam túllépni a tragédián. Viszont a napok javítanak rajta, de sose fogjuk őt elfelejteni. Magunkkal hordozzuk őt a sírba is.
Most pedig mindenki búcsút vesz egykori szerettétől. Legyen az barátja, lánya, volt felesége, munkatársa, ismerőse, vagy csak egy ember aki tisztelte őt. Most mind elbúcsúzunk tőle. – fejeztem be, és lesétáltam a dobogóról, visszamenve a helyemre.
(Alice Cullen szemszöge)
Edward hogy lehet ilyen szemét? Még a temetésre se engedett el. Legszívesebben megfojtanám, amiért ezt tette Bellával. Ha nem figyel majd elmegyek… Hirtelen szemem a távolba szökött. Egy lány lép ki az erdőből és átmegy egy ismerős tisztáson. A jövő hirtelen ugrott. Este van. A lány a tisztáson van egy alakkal, de a férfi eltűnik. Ekkor a jövő is eltűnt.
Még sokáig meredted bámultam ledermedve. Azt a lányt látta aki megölte Charlie-t. Nem tudta mit jelent az álom, de köze van a családjához. Rossz előérzetem van. Észbe kaptam és elmémmel kutatni kezdte Edwardot a közelben. „Edward, azonnal gyere haza! Baj van!”
(Az erdőben)
Edward az erdőben állt, a temetéstől nem messze, a bokrok, és fák sűrűjében. Nézte Bellát, és az anyját, hogyan búcsúznak el egymástól, és mennek el. Bella, Charlie házához vette az irányt, és ő utána ment. Vele akart beszélni. Bocsánatot akart kérni, a karjában akarta tartani, és lágyan megcsókolni. Azt szerette volna látni ,hogy mosolyog. Bella nem vette észre ,hogy követik. Túlságosan is elvolt foglalva a bánattal. A lány kilépet a sűrűből, és a házba suhant. Edward kilépett utána, de nem ment tovább. „Edward, azonnal gyere haza! Baj van!” – hallotta Alicet gondolkodni. Visszafordult, és már a Cullen házba vette irányát.
(Bella szemszöge)
A kanapén ültem, és bámultam magam elé, amikor kopogtak. Elsétáltam az ajtóhoz és kinyitottam. Nem hittem a szememnek, hogy kit látok. Billy Black, és a vérfarkas fia. Billy óvatosan rám mosolygott, és megbökte a fiát. A vérfarkas pedig magára erőltetet egy mosolyt. De inkább egy fintor volt, mint mosoly.
- Szia Bella. Emlékszel rám? – kérdezte Billy, még mindig óvatosan.
- Sziasztok. Igen, emlékszem magára. Ön Billy bácsi ,Charlie legjobb barátja. Gyertek be. – mondtam udvariasan és elálltam az útból. Billy bejött, de a fia kint maradt.
- Te maradhatsz kint is ha akarod. –mondtam gúnyosan és elkezdtem becsukni az ajtót, de ő megállította.
- Nem hagyom ,hogy egyedül maradj vele. Vérszopó. –mondta mérgesen és besétált. Remegett a keze. Billy a kanapé mellé tolatott ,a korcs pedig idegesen beállt a sarokba. Én pedig lehuppantam a kanapéra, és felhúztam a lábam.
- Nos. Hol is kezdjem. – kezdte Billy. – Az apád vámpírtámadásban halt meg igaz? –kérdezte, és én bólintottam.
- De ugye nem te? – kérdezte.
- Már ,hogy gondolhat ilyet? A saját apám. Szeretem. – mondtam , és arcomon átsuhant a fájdalom hulláma.
- Elhiszem. – mondta, majd áttért más kérdésre.
- Tudsz valamit? Úgy értem arról a vámpírról. –mondta.
- Nem sokat. Annyit tudok, hogy egy nőstény, és nagyon erős. Lehet valami képessége. Talán. – mondtam, és kezembe temettem az arcom.
- Honnan tudod ezeket? –szólalt meg a farkas a sarokból.
- Alice látta. Láttam ahogy a saját apámat megölik. Láttam, de nem tudtam mit tenni. Túl gyorsan történt. Minden. – mondtam, és zokogni kezdtem.
- Nyugodj meg kérlek. És ,hogy történt? – kíváncsiskodott Billy.
- A lány kicsalta a házból az erdőbe. Azt mondta ,hogy a kocsija beragadt a sárba. Charlie segítséget akart hívni, de a lány megpördítette, és elbájolta, vagy ilyesmi. Nem tudom. Azt mondta ne hozzon segítséget, és elindult. Ő meg utána. És ott az erdőben megtörtént. Van egy sejtésem, hogy a lány rám pályázik, vagy valakire akinek köze van hozzám. A minap volt egy illúzióm, és akkor is őt láttam. Az még az eset előtt volt. –mondtam meggyötört hangon.
- Köszönöm Bella a segítséged. A falka hálás az információért.
- Kösz. –mondta gúnyosan a sarokból a fia.
- Jacob menjünk. –mondta Billy, és a kocsi felé indult.
- Jacob. –mondtam. – Szívesen. – mosolyogtam.
Jacob visszanézett, és bólintott. Aztán elment.
12.fejezet: Vihar előtti csend
- De mit jelent ez? – kérdezte Edward idegesen.
- Nem tudom. Mondom, hogy csak ennyit láttam. Olyan mintha vak lennék, mintha eltűnne a jövő. – magyarázta Alice.
- Azt mondod annyit láttál, hogy egy alak akinek homályos az arca, elindult az erdőbe, aztán pedig eltűnt minden? –mondta a fiú.
- Igen. De ezt már elmondtam vagy tízszer. – mondta Alice, és megforgatta szemeit.
Edward gondolkodni kezdett, és megállt mikor megtalálta a lehetséges választ.
- Azt hiszed a családhoz van köze? – kérdezte Edward.
- Igen. – válaszolta a lány, és odalépett Edward mellé.
- Bella. Hozzá indult az alak. –mondta halkan.
- Talán .- válaszolt a lány, és együtt bámulták a naplementét.
(Vicky Ronald szemszöge)
Rossz idő közeleg gondolta Vicky miközben sétált az üres utcákon. Olyan csönd van. Felnézett az égre. Mindenki behúzódott a vihar miatt , de Vicky nem. Ez volt az ő természete. A vihar. Szerette ha természetes az időjárás, és nem irányítja senki. Az eső esni kezdett, és a lány úgy dönt be megy az erdőbe. Úgy vágyott, hogy normális legyen, mint a többiek. Ő egy különc volt. Nem sokat tudott a világról, hogy van –e hozzá hasonló, léteznek –e mesebeli lények, de nem lepődne meg ha hirtelen egy tündér jelenik meg előtte, vagy a halott húga, Lisa. (Lisa a gonosz vámpír)Én tehetek róla, hogy meghalt. Éppen vezettem, és csak egy kicsit nyúltam bele a táskámba a mobilért.. Ami akkor történt, az még mindig sokkol. Lisa felkiáltott, és már késő volt. A húgom meghalt, és én éppen ,hogy túléltem. Eszméletemet vesztettem, és mikor felébredtem őt kerestem. A mentősök azt mondták nem találtak rá a kocsiban. Azt mondták a tűz elhamvasztotta, mikor nekiütköztünk a teherautónak. Az egész az én hibám. – gondolta Vicky és legördült arcáról egy könnycsepp. A lány csak ekkor vette észre ,hogy letért az ösvényről. Körülnézett, de nem látta. Már jó ideje járkálhat az erdőben, és erre eltévedt. Az eső is elmosta a nyomokat, és nem menne vele semmire ha felszárítaná. Nem különösebben félt, mivel tudott vigyázni magára. A vihar nem ijesztette meg, mint másokat szokott. De még nem is idegesítette. Vicky érzékei nagyon jók voltak. Leült egy vizes farönkre, és becsukott szemmel élvezte a vihar zaját. Eggyé vált a viharral, és érezte hogyan mozognak benne az emberek. Hogyan menekülnek. Még azt is érezte meddig ér el a vihar, és hova megy. Hirtelen gonosz erőt érzett. Vadász mozgás. Felmérte a közelséget, mozgását. Szinte hallotta túl halk lépteit a sáros erdőben. Túl óvatos, és halk volt, hogy ember lehessen. Túl gyorsan haladt. Érezte ahogy közeledik, és ekkor kinyitotta a szemét. Megszakadt a kapcsolat is a viharral. Vicky zihálni kezdett, mert érezte a hátán a tekintetett. A vihar csendesedett, és Vicky megint becsukta a szemét. Az alak mögötte állt nem messze. Nem mozdult. Az eső kopogott bőrén, és Vicky rájött, hogy kemény. Az esőre koncentrált, és megrándult, mikor a hideg átfutott testén. Aztán minden egyes cseppnél ami az alakra esett ,hideg futott rajta át. Érezte ahogy lép egyet. A lány kinyitotta a szemét, és ezzel egy időben pördült meg, és meglátta az alakot. Megdermedve állt, és emlékezett vissza, hogy mit is gondolt az előbb.
( Bella szemszöge)
Kiléptem az erdőből, és besuhantam a házba. Már ideje volt vadásznom egy kicsit, habár nem rég ettem, de még éhes voltam. Beléptem a nappaliba, és beleszagoltam a levegőbe. Az ismerős illatot megérezve felpattant a szemem. Egy pillanat alatt felszaladtam a lépcsőn, és kitéptem a szobám ajtaját.
- Mi a francot csinálsz te itt? – mondtam dühösen, és bevágtam magam mögött az ajtót.
- Bella, kérlek hallgass meg. –mondta könyörögve Edward.
- Nincs mit meghallanom. –mondtam, és az ablakhoz viharoztam. Egy pillantást vetettem rá, és kinyitottam az ablakot. Edward nem értette mit csinálok, csak nézett kerek szememmel. Eléálltam.
- Mit csinálsz? –kérdezte, és az ablakra nézett, és ekkor arca megváltozott.
- Ugyan már Bella. –mondta, és elmosolyodott.
- Kimész egyedül, vagy talán segítség kell hozzá. –vágtam hozzá szavaimat gúnyosan.
- Nem mered! – nevetett fel Edward.
- Oh, dehogyis nem. – mondtam mosolyogva, és tolni kezdtem. Minden olyan gyorsan történt. Mikor hozzányúltam megpördített, és lázasan megcsókolt. Nem tudtam tiltakozni. Nem azért mert túl erősen fogott, hanem mert olyan lázasan csókolt. Mindketten kapkodtuk a levegőt, és én beletúrtam hajába. A nyakamhoz értette ajkát, és kezével letépte rólam a pólót, majd a farmert. Én is ugyanezt tettem vele. Nem különösebben érdekelt ruhatáram megfogyatkozása, hisz volt ennél sokkal fontosan dolog is. Mint például ő. Végül a melltartót is letuszkolta rólam. A falhoz vezetett, és nekivágott, de nem fájt. Egyik lábamat a derekára kulcsoltam, és még mindig a haját markoltam. Ajka az enyémen volt, miközben megkerülte azt, és áttért a fülemhez, amibe aztán belesúgta ezt:
- Szeretlek!
Ez a szó indított be igazán. Ellöktem ,egyenesen a földre, ahova én is utána estem. Megpördült, és már megint ő volt felül. Mielőtt tettem volna egy megjegyzést ajka szorosan az enyémekhez kapcsolódott. Az egész olyan csodálatos volt. Még mindig nem hiszem el, hogy mindez velem történik meg. Megmarkoltam az ágy lábát ,és felnyögtem, mikor gyengéden beleharapott a nyakamba. Az ajka lentebb tért, és körbecsókolta köldököm, majd visszatért ajkamra. A derekam alá nyúlt, és gyengéden felemelt, de ajkunk végig egymáshoz ért. Kilépett a szobámból ,és átment a fürdőszobába, és letett a zuhanyzónál. Ajkam csupasz nyakára vándorolt és fogaim közé csíptem a bőrt, mire felnyögött. Elfordította a zuhanycsapott, és Edward megint a falhoz lökött. De én cseles voltam ám mert hirtelen megfordultam, és ő került a falhoz. A lábaimat a derekára tettem, és a hajába túrtam, miközben feltárta nyakam minden egyes pontját. Mindent éreztem, minden kis pontját. Az érintése úgy rázz ,mintha belenyúlnék a konnektorba, és ott tartanám. Csak ez éppen nem fájdalmas, hanem kellemes. Nem is tudom miért nekem jut ez a sok jó, gondoltam, de túl hamar kiabáltam el. Megint összeestem, és magával ragadott.
Az erdőben vagyok. Mindenhol fa, és fa. Éjszaka van, és vihar. A kövér cseppek áztatják bőröm, és mindig amikor rám esnek, kirázz a hideg. A folyamatos villanások megvilágítják az erdőt,hatalmas csattanások kíséretében. A fák között megjelenik Edward, és éppen ,hogy látom a villanások által.
- Edward! –kiáltom, de nem figyel rám. Egyenesen mögöttem van a tekintete. Egy percig kellett ,hogy rájöjjek, hogy van valaki mögöttem. Hirtelen mindenhonnan, éreztem, hogy figyelnek, és megpördültem. Nem volt ott senki. Visszafordultam, de csak Edward hűlt helyét láttam. Egy ág reccsent mögöttem, és én megint megfordultam. Csak az alakját láttam, de ahogy a villám egy nagyobbat villant megláttam. Hosszú szőkésbarna haja tocsogott a víztől. Arca piszkos volt, és fekete szeme lángolt. Hirtelen felismertem a pillantását, úgy éreztem mindenhol ő figyel. A szája mosolyra húzódott, és egy villám csattant közvetlenül mellettem. A lány meögött egy fiú állt, és tekintete cikázott köztem, és ő között. Hirtelen 5 villámoszlop zárta el látóköröm, és minden második másodpercben lecsapott. Nem tudtam menekülni. A fiú elindult felém, hogy megmentsen, de egy alak rá ugrott, akit egy szőke nő követett. A villám megint villant az égen, és mielőtt még egyszer lecsapott volna, megpillantottam Edward arcát, ahogy kiharapja a fiú torkát, és darabokra szedi. A lány még egyet mosolygott, és 10 fénycső csapott le, forró tűz köré zárva engem. A lány megfordult, és a fiúba belecsapott a villám, és örökre elégett. Minden reményem elszállt. Becsuktam a szemem, és vártam a halált, az égést, de nem jött. Kinyitottam a szemem. Egy napfényes réten voltam, tele virággal, és fénnyel. A fák közül Edward, és egy kisgyermek lép elő, akik felém tartanak. Nem csillogott egyik sem, és magamra néztem. Nem szikráztam, mint sok ezer gyémánt.
- Anyu! Gyere ide! – hívogatott a gyönyörű gyermek. Edward elmosolyodott, és rám pillantott. Anyu? Én? Visszamosolyogok rá, és még mindig alig tudom elhinni, hogy valóra vált minden álmom. Elfelejtkeztem, ami az erdőbe történt. A lányom kinyújtotta a kezét felém, és én elkezdtem felé lépkedni. Már csak egy méter. Lépek még egyet, és a rét elsötétedik, a lányom, és Edward pedig távolodik, mint két szellem. Integetnek, és hívogatnak. Utánuk futok, de egy sor fa elzárja utamat. Körbepillantok, és mindenhol hangos vad nevetés hallatszik. Minden fa eltűnik, és előttem terem ő. A lány aki tönkretette apám életét.
- Na milyen volt? – kérdezte mosolyogva, és színpadiasan meghajolt előttem.
- Pocsék. –köpöm az arcába, mire minden mosoly eltűnik arcáról, és átveszi helyét a kegyetlenség, bosszú. Az erdőből pár hatalmas tigris ugrik ki, és közeledik felém. A lány felnevet.
- Ki vagy te? –morgom, és hátrálni kezdek.
- Katherine. –mosolyog.
- Mit akarsz tőlem?- kérdezem.
- A halálodat. –mondja bosszúszomjasan, és felnevet.
- Miért csinálod ezt velem? –kérdezem tőle megint.
- Na,na. Mi ez a sok kérdés? – húzza fel a szemöldökét. A tigrisek felé pillant és elmosolyodik. Mind egyszerre ugrik rám, és én kiabálva felébredek.
- Bella! Bella! Sshhhh. Édesem nyugodj meg! – nyugtat Edward, mikor erősen belekarmolok a bőrébe. Kinyitottam a szemem, és riadtan ránézek, aztán körbe a helységben. A Cullen házban vagyok, és mindenki körülöttem térdel.
14. fejezet: Az éjszaka árnya
Nem tudtam őket megtalálni. Az átkozott. Megbíztam benne. Ki gondolta volna, hogy még szereti. Hisz ő maga mondta, hogy utálja. Éhes vagyok. Vajon kiből lakomázzak? Az biztos, hogy van választék. - gondoltam, és megnyaltam a számat. Vickyt pedig későbbre hagyom, első a vérszomj. Imádom az énem, az aki vagyok. Régen még jobban imádtam vámpír lenni, amikor Zack… - gondoltam, és megakadtam, még ha a nevére gondoltam is, akkor is hatalmas fájdalom söpört át rajtam. Ő volt az egyetlen egy aki miatt még éltem. Megfogadtam, hogy bosszút fogok állni a haláláért. A fájdalom újra, és újra belehasított régóta halott szívembe. Végre rájöttem kik a felelősek ezért, és az biztos, hogy megkeserítem az életüket amiért ők is ezt tették velem. Megszédültem, és majdnem el is estem a következő fájdalom hullámtól, ami keveredet a haraggal is. Az egyiket már megtaláltam, és ha jó úton haladok akkor a másodikat is megtalálom. Az illat alapján nem olyan nehéz megtalálni őt. Hogy honnan tudom az illatát? Én találtam rá Zack maradványaira. Bárhol felismertem volna. Bárhol, bármikor. Először magamat okoltam, hogy nem voltam mellette ,hogy faképnél hagytam. Az aggaszott legjobban, hogy mikor utoljára találkoztunk veszekedtünk. Az emléktől megborzongtam, miközben haladtam Seattle felé. Mélyet szippantottam a levegőből ,hogy elpárologjon a bűntudat ,és helyébe a vérszomjas bosszú kerüljön, és megéreztem. Az ismerős illatot, amit kerestem. A gyilkost. Hirtelen elfeledkeztem a vérről, kifejezésem megváltozott. Harag, izgatottság ,remény,bosszú keverékét tükrözte arcom. Az elmémmel próbáltam megkeresni az övét, hogy könnyebb legyen a keresés. Arról gondolkodott vajon miért is jött el idáig. A hely húzta magával, hívogatta.
Még jó. –gondoltam, és elmosolyodtam. De segíthetünk még rajta. –gondoltam, és a mosolyból egy halk kuncogás hallatszódott. „ Gyere a romtemplomhoz, éjfélkor,, küldtem feléje, mire megdermedt ,és körbefordult. Össze volt zavarodva. Megint kuncogtam, és egy újabb gondolatot küldtem felé. ,, Romtemplom, éjfél ,, Megint megdermedt, és gondolata kérdőre váltott? ,, Ki vagy te? És miért mennék oda? Honnan tudnám ,hogy nem-e csapda? ,, Okosabb mint hittem .- gondoltam, és két másodpercnyi habozás után válaszoltam. ,, Mert beszélnünk, kell nagyon fontos. Mindenféleképpen el kell jönnöd,, - küldtem feléje, és elsuhantam vissza Seattle felé.
Az út nem volt különösebben hosszú, hiszen futottam. Nem igazán szerettem a sikátorban vadászni, ezért egy nyitott ablakot kutattam a házak között. A sikátorban, vagy a sötét helyeken olyan emberekkel találkoztam akik drogoztak, vagy már elrontották a testüket. Az ízük kesernyés volt, viszont egy tiszta embernek nagyon tiszta, és édes a vére. A legtöbb ablakot zárva találtam, ami meg nyitva is volt azt redőny fedte. Nem mintha akadály lenne, de ha kitörném az elég hangos folyamat lenne, és mivel nem akarok feltűnést, nem tehetem. Már majdnem a város végére értem, mikor végre megtaláltam amit kerestem. Az ablak csak olyannyira volt nyitva, hogy egy ujjam befér. Az ablak a harmadik emeleten volt, de én könnyedén átszeltem a távolságot. A párkányra, csak egy enyhe huppanással érkeztem rá. Becsúsztattam ujjaimat az ablak alá, és óvatosan feltoltam, nehogy zajos legyen. Be volt ragadva, gondolom ezért nem volt becsukva. Beugrottam az ablakon, guggoló pózba érkezve a csupasz padlóra. A szoba elég tágas volt egy ember számára, és egy másodperc töredékéig azt hittem, hogy több ember is van a szobában. Viszont mikor beleszagoltam a levegőbe, meggyőződtem róla, hogy csak egy ember van. Odalépkedtem az ágyhoz ,és a halandó felé hajoltam, hogy szemügyre vegyem. Egy franciaágyon aludt, békében, és csendben. Szőke haja dús, volt ,és hosszú, ami hullámos fürtökben omlott az ágyra. Úgy 17-18 éves lehetett korban. Gazdag volt. A ház külseje is szép, és a szobája is tágas volt. Az ágy mellett egy barna éjjeli szekrény volt. A falak lilák. A sminkasztalka pedig ablak felöli jobb sarokban állt. Odasétálta, és óvatosan végigsimítottam a készleteken. Én bármit megadtam volna egy ilyen életért. Bármit. Még egy kicsit körbejártam a szobán, megérintettem a plüssöket, a szekrényeket, és mindent. Leültem az ágyra, lesüllyedve az ágy szélével. A nyakához hajoltam, de valamiért nem bírtam megtenni. Visszanéztem az arcára. Szeretetett éreztem iránta, meg akartam védeni, de utálatot is. Nem tudom mi üthetett belém. Felálltam, és kiugrottam az ablakon. Hangtalanul földet értem, és aztán befutottam az erdőbe. Már későre járt. Mindjárt éjfél, és visszakell mennem a romtemplomokhoz. Még nem is ettem, és iszonyatosan szomjas vagyok. Nem is értem miért nem tudtam megölni őt. Valami megakadályozott. Egy láthatatlan pajzs, elöntött szomorúsággal, és vágyakozással, szeretettel. Nem vágytam a vérére, na jó talán kicsit. Arra vágytam ,hogy a megölelhessem őt, de arra is ,hogy megöljem. Amikor megláttam, furcsa érzésem volt. Emlékeztetett Zack-ra. Volt benne valami, olyan Zack. Az emléktől összerezzentem, és futni kezdtem vissza Forks-ba , és gondolataim a következő eseményről pörögtek. Azon gondolkoztam, hogy fájdalmasan kéne vele végezni, és nem gyorsan. Rám fér a szórakozás nem igaz? Igen rám fér. –értett egyet másik felem is. Mindkét énem felülkerekedett rajtam, és olyan izgatottsággal teltem meg, hogy szinte alig bírtam elviselni. Még a szomjúságról is elfeledkeztem, amíg meg nem csapta az orrom a friss emberi vér illata. Ez a vér tisztább volt bármi másnál amit eddig éreztem. Egy gyerek vére. Azt hallottam, hogy egy gyermek vére a legtisztább a világon. Csak az a baj kevés a vére. Odasuhantam az illat irányába, és rábíztam magam a szomjúságra. A vérszomj felülkerekedett rajtam, és olyan erővel csapott le rám, hogy elszédültem. A fák között, guggoló állást vettem fel, hogy megtámadjam. A kicsivel volt még egy felnőtt is aki próbálta elmulasztani a vérzést. Ráugrottam a nőre, és kitörtem a nyakát, mielőtt sikított volna. A lány 12 éves lehetet, de ő sem tudott sikítani már, mert befogtam a száját. Ekkor támadt egy ötletem.
- Maradj csöndben vagy megöllek! – utasítottam a lányt, majd ráugrottam a halott nőre, és beleharaptam. A lány futni kezdett. Hagytam, hisz úgy is megtalálom. Hamar csillapította az éhségem, főleg, hogy tiszta volt a vére. A lány nem jutott messzire, hamar beértem. Egy fához szorítottam, mire ő felsikított. Én pedig könnyedén beleharaptam a nyakába. Nehéz volt leállni, mivel gyerek volt, de megcsináltam. Felkaptam a testét, és egy barlanghoz vittem. Ledobtam, és tovább mentem.
Mikor odaértem már ott volt. Egy kősziklán ült, és a karóráját nézte. Kihasználtam a figyelmetlenségét, és gyorsaságomnak köszönhetően, a nyakánál fogva egy rom falának ütöttem. Egy fának lökött, és aztán bele a törmelékekbe. Feltápászkodtam, és elmémmel megkerestem az övét. Próbáltam beletúrni, de egy falba ütköztem, majd az erőm mintha elhalt volna. Egymásra néztünk, és mindkettőnk szeme kikerekedett.
- Katherine? –szólalt meg először. A döbbenettől elállt a lélegzetem, majd a szám mosolyra húzódott.
- Nocsak Riley! – mondtam ,és a szám hatalmas vigyorra húzódott. – Vámpír lettél. –alapítottam, meg majd odasuhantam hozzá. – És tehetséges is vagy, mondhatom.
- Te sem vagy piskóta. – mondta mosolyogva.
Egy másodperc habozás után vadul letepertem ,és megcsókoltam. Sokkal jobb volt mint amire emlékeztem. Megpördültünk, és most ő volt felül. Ajkunk ismét egymáshoz ért, majd a nyakamra. Kigombolta az ingem, és pedig levettem a pólóját. Mikor visszaakart térni ajkamra, kitértem előle, és a nyakába haraptam. Felkiáltott, és én a romfalhoz ütöttem, és ismét megcsókoltam.
- Megölted a társam! – mondtam, és beleharaptam nyelvébe. Felnyüszített ,majd megint felülre kerekedett.
- Mikor? – kérdezte, meglepődve két csók között.
- A sikátorban. Úgy fél éve. – mondtam, és ajakam a mellbimbóit harapdálták, és élveztem az a fájdalmat amit okoztam neki.
- Ja azt. Bocsesz. De bántotta Bellát. –mondta, és visszatért ajkaimra.
A törmelékekre dobtam, és visszagomboltam az ingemet.
- Honnan ismered? Azt hittem csak egy ártatlan lányt mentetél meg. –köptem mérgesen feléje.
- Ugyan Kath. Utána jártam. Olyan kis butus vagy. Bella legalább okosabb mint te. – mondta , és legyintett felém. A méreg összegyűlt bennem, és olyan erővel ugrottam rá, ami csak volt. A legdurvábban haraptam belé, ahogyan csak tudtam. Élveztem ahogy kiált, szenved. Olyan jó dolog adni. Belemosolyogtam a harapásba, és kitéptem a nyaka egy részét. Kiköptem, őt pedig belevertem a betonba, majd eltűntem. Mikor már messze jártam lerogytam a földre. Már az eső is rákezdett, eláztatva ezzel hosszú hullámos hajamat. Behunytam a szemem, és hagytam, hogy utolérjen a múlt.
15.fejezet: Kísért a múlt (1.rész)
- Katherine várj! – szólt Riley, és megfogta a vállamat. Maga felé fordított, és a szemembe nézett. Én viszont nem voltam képes állni a pillantását, és elfutottam. A szememből könnyek gördültek ki, és folytak le arcomon. Riley utánam sietett, és ezt mondta.
- Kath várj! Kérlek! –kiabálta a folyosón felém. Megtorpantam, és megálltam.
- Kath, kérlek. – mondta ,és megállt mögöttem. Elpirultam, nem szólt semmit. Óvatosan megfordultam, és a szemébe néztem. Riley habozott egy pillanatig, majd a keze megérintette arcomat, és letörölte a könnyeimet. Lágyan megfogta arcomat, és két kezébe vette. Megint elpirultam, és szemem ajkaira siklott.
- Csókold már meg! – kiabálta valaki az iskola tömegéből.
Riley nem is habozott tovább, és ajkát az enyémre nyomta. Nem bírtam ellenkezni. Visszacsókoltam, mire elmosolyodott csókjában. Nem is észleltem már a tömeget, ami körénk gyűlt, akik hatalmas tapsviharban, és füttyentésben törtek ki. Elhúzódtam, hogy levegőt vegyek, de nyilvánvaló, hogy félreértette, mert befejezte a csókot, és felegyenesedett. Nem volt sokkal magasabb mint én, de nem is baj. Sötét haja a füléig ért, és a szokásos fekete bőr dzsekiét vette fel, amihez tökéletesen illet hófehér pólója. Rám mosolygott, és megfogta a kezem. Az érintésétől bizseregtem, és megnyugodtam. Jaj, az az édes mosoly. –gondoltam, és viszonoztam gesztusát. Ekkor Helen ütögette meg a hátam mire , én megrezzentem. Majdnem elszédültem a hirtelen energia hullámtól, amit elméje sugárzott. Rögtön összetört az álomkép amit Rileyval töltöttem. Riley észre vehette , a viselkedésem, és megérintette, a karom, majd magához húzott. Az ölelése nyugtató volt, és mikor Helen megint hozzám ért, semmi. Ezt nem értem. Az oké, hogy ha hozzáérek Rileyhoz nem érzem az elméjét, vagy ilyesmi De ha egy olyan személy hozzám ér, akire hat a képességem, és Riley fog engem, akkor nem hat. De máskor meg igen. Ez érdekes. Mintha blokkolná.
- Hahó. Kath! El akarsz késni? – szökkentet ki Helen a gondolataimból.
- Nem. –válaszoltam, pár másodperc múlva, és mocorogni kezdtem, mire Riley elengedett.
- Találkozunk óra után. – mondta Riley, és lágy puszit adott az ajkaimra, mire elpirultam. Arcomat látva felnevetett, mire én gyerekesen ráöltöttem a nyelvem, és elfordultam.
Az út fele csöndben telt. Miután Helen már biztos volt benne, hogy Riley nem hall minket, megkérdezte:
- Ez meg mi volt? – ült ki arcára egy csalókás vigyor.
- Semmi. –válaszoltam.
- Ugyan már ,Kath. Láttam, amit láttam. Engem nem tudsz becsapni ,érted? Szóval te és Riley. Mi? – mondta gúnyosan, és megbökött ujjával, amitől megint megrándultam.
- Jól van na. Nem lehet magánélete az embernek? Igen csókolóztunk. És? – mondtam, és gyorsítottam lépteimet, mert becsöngettek.
- Hé, azért nem kell így letámadni. - mondta, mire beértünk a terembe.
A tanár késett az óráról egy öt percet, úgy hogy addig hallgatnom kellett Helent.
Az óra nagyon lassan telt. Borzalmas volt, mondjuk így. A tanár volt olyan szemét, hogy kihívott felelni, és olyanokat kérdezett amit persze nem tudtam. Óra után a menzára siettem, amikor Riley ugrott elém.
- Szia Katherine. Nincs kedved együtt ebédelni velem? – kérdezte tőlem, és odábbállt ,hogy betudjak lépni az ajtón.
- De. Szívesen. – mondtam neki háttal, miközben a tálcámra pakoltam egy sor kaját, és kerestem egy üres asztalt. Riley is ugyanezt tette, és leült mellém.
- Mi az? – kérdeztem, és beleharaptam, az almámba.
- Szeretnélek megismerni, most ,hogy már .. tudod. Csókolóztunk, így gondoltam járhatnánk együtt. – mondta, és végigsimított az arcomon.
Elmosolyodtam. Mintha megváltoztam volna. Ahogyan megkaptam azt amit szerettem. Szívem hevesen dobogott, és majdnem kiugrott a helyéről. A félelmem elmúlt. Felé közeledtem, és megcsókoltam. Nem kellett sokáig várni, hogy visszacsókoljon. Le akartam vele feküdni, de most nem tehetem. Eltoltam magamtól, mire ő elmosolyodott, és ezt mondta:
- Ez igent jelent? – kérdezte.
- Igen. –mondtam, nevetve. – Ha nem lenne, akkor szerinted megcsókoltalak volna?- nevettem, mire ő is nevetésben tört ki.
- Azt hiszem megint minket bámul mindenki. Nem mennénk inkább egy nyugodtabb helyre beszélgetni? –kérdezte, és körbenézett.
- De. Szívesen. –bólogattam, és felálltam.
Kéz a kézben mentünk ki az ebédlőből.
- Hová menjünk? –kérdeztem, és átöleltem.
- Majd meglátott. –mondta vigyorogva, és bekötötte a szemem.
- Hol vagyunk? –kérdeztem ámélkodva.
- A Bons Fallsi kismúzeumnál. – mondta, és megfogta a kezemet, hogy befelé húzzon.
- Nem is tudtam, hogy művészeti lélek vagy. –mondtam, és rámosolyodtam.
- Nem ismersz. Még. – vigyorodott el ,és kitárta az ajtót.
- Oh. –mondtam, és kitágult szemekkel néztem a hatalmas termet. – Ez.. ez gyönyörű!
- Ez még semmi- mondta, és várta, hogy körül nézzek. A mennyezet, egyszerűen gyönyörű volt. Mondhatnánk rá, sőt az egész teremre, hogy az éjszaka világa. A mennyezet helyet inkább egy hatalmas csillagos égbolt. A hatalmas hold, pedig olyan élethű volt. Az egész múzeumot a hold világította meg. Tulajdonképpen a hold egy hatalmas kör alakú lámpa volt. Riley megragadta a kezem, és tovább vezetett.
- Ez a kedvencem. –mondta.
A kép hatalmas volt, és egy hatalmasat ugrottam hátra, és beleütköztem a nevető Riley-ba. A képen sötétség nyugodott, ám éreztem, hogy valami nincs rendben. Egy vérvörös szem figyelt a távolban. Félelmetes volt. Úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban felfal. Vérszomjas. Ez a festmény örökre megmarad bennem.
- Kedvenc? Inkább ijesztő. Bocsi tévedtem, nem is vagy művészi lélek. – mondtam, a végén már mosolyogva. Elnevette magát és tovább vezetett az éjszakában. Olyan misztikus volt. Úgy éreztem nem illek ebben a világban. Riley se illet bele igazán. Tisztára mint egy kísértetház. –gondoltam, ahogy megpillantottam, ez hatalmas vörös szemű leopárdot vadászlapulásban.
Mikor kiléptünk a múzeumból meghökkentem, és hunyorítani kezdtem. El is feledkeztem, hogy nappal volt, és szemem is hozzászokott már a sötétséghez.
- Tudom, hogy egy erdő sokkal izgalmasabb lehet éjszaka, de ez itt legalább nem támad rád. – mondta, és megfogta a kezem, miközben lassan elindultunk a kocsija felé. Az képzelt képtől megborzongtam. Mikor pedig megfogta a kezem ugrottam egy hatalmasat.
- Mi a baj? Katherine? – mondta, és a vigyorból aggodalom lett.
Nem mondhattam el neki, hogy figyelj, én látom az emberek elméjét, és a tiedet eddig nem láttam. Most meg ahogy hozzám értél az elméd belém furakodott, megmutatva ezzel gondolataid. A legmélyebbekkel együtt, ami meglehetősen tetszett. Amit minden férfi akar a nőtől. Igaz megfogadtad, hogy addig vár ameddig én nem akarom viszont.
- Semmi- nyögtem ki végre egy szót.
Nem hitt nekem, de nem faggatott tovább. Megakarta fogni a kezem, de én elhúztam tőle. Csalódott arca értetlenséget sugárzott, de nem szólt semmit. Még mindig éreztem elméjét, vagyis láttam a képeket, hogy mire gondol, de csak villanásokat. De ha hozzámér megint feltárul előttem legbelsőbb gondolatai, és én azt nem akarom tudni. Már így is eleget megtudtam.
- Szia. –mondta, és felemelte a kezét, hogy végigsimítson arcomon, de vissza is húzta. Már nem éreztem az elméjét, így kockáztam. El akart fordulni, de erősen megragadtam, és megpördítettem. Durván, és szenvedélyesen megcsókoltam, majd ezt mondtam.
- Szia. – mosolyodtam el kihívóan, és elfordultam. Felléptem a tornácra. Előhalásztam a kulcsom, és beledugtam a zárba. Elfordítottam, a kulcsot, és beléptem az ajtón, vissza se nézve felé. Éreztem értetlen tekintetét a hátamon , míg be nem csuktam az ajtót.
- Sziasztok. –mondtam belépve a nappaliba, a szüleimnek. Apa szokásosan a tv előtt ült. Anya a konyhában főzött, és a húgom a kis asztalkán rajzolgatott.
- Szia kincsem. – mondta apa, miközben megöleltem és puszit nyomtam az arcára. A húgomat is megpusziltam, és anyát is üdvözöltem.
- Mi lesz ma este? – mondtam, és megnyaltam a szám szélét.
- Finom. –mondta anya, miközben sürgött, lengett a konyhába. Mindig is csodáltam az anyámat.
Az erdő közepén álltam, és ijedten hallgattam a suhogást a fák közül. Nem a szél volt az. Valami más. A fák közül egy ismerős vörös tekintet villant fel, én pedig futásnak eredtem. Megint hallottam a suhogást, és valami megragadott hátulról. Egy jég hideg érintett megragadott, és a nyakamhoz hajolt. Jéghideg lehelete visszaverődött bőrömről, és én megborzongtam. Egy éles szúrást éreztem a nyakamon, és éreztem ahogyan a vérem távozik a testemből. Sikítottam, de tudtam, hogy senki nem segíthet. Végül a szemem súlya nehezedett, majd minden elsötétedett. És én pedig az örök sötétségbe zuhantam.
16 fejezet: Ennyi év után is érzek valamit irántad….
Figyelem: 16+
- Régen jobban szerettelek. –mondta Riley és leült mellém. - Te meg semmit sem változtál. –mondtam, és visszakalandoztam a jelenbe. Felnevetett, kimutatva ezzel a megmaradt heget a nyakán.
- Bocsánat. –mutattam rá a hegre, és lehajtottam a fejem.
- Semmi baj. – nevetett fel. – Megértem a bánatod. Legszívesebben én is ezt tettem volna Zackkel amikor elvett tőlem. Te pedig összetörted a szívem. – mondta, majd hangja elszomorodott.
- Már nincs szíved. –mondtam, gúnyosan, majd a mosoly lefagyott az arcomról. – És amúgy is ,muszáj mindig emlékeztetned a halálára? –mondtam, és a az utolsó szónál hangom elcsuklott.
- Bocsánat. –mondta, majd fészkelődni kezdett a földön. Néhány percig síri csöndben ültünk a hajnalban. A madarak ébredeztek, és az ég világosodni kezdett. Ugyan még sötét volt, de az erdőben folyt az élet. Néhány perc után halkan megszólalt.
- Tudod nem is vagy olyan gonosz ,mint hiszed magadról. – mondta ,és a távolba meredt.
- Nem ismersz még te engem. –mondtam, csalafinta mosolyommal az arcomon. – Nincs bennem semmi emberi, hiszen vámpír vagyok. Nincs lelkem, és nem dobog a szívem. Olyan kemény vagyok mint egy márvány, és emberek százát ölöm évente. – mondtam könnyedén, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.
- Tévedsz. Lehet ,hogy embereket ölünk, és nem dobog a szívünk, de nem hinném, hogy nincs lelkünk. Jó csak elméletileg. Igenis van benned emberi Katherine. – mondta, és 1 másodperc múlva folytatta. – Ha nem lennél már emberi, akkor most nem ülnél itt mellettem, ilyen nyugodtan, és beszélnél velem, úgy ,hogy bármelyik pillanatban megölhetnél. – mondta.
- Meg is foglak lehet. –mondtam, és küldtem feléje egy illúziót az elképzelésemről. Kicsit nehéz volt, de sikerült, nem akarta most megvédeni túlságosan.
Az illúziótól megborzongott, de az állam alá nyúlt, és felemelte fejem, hogy mélyen a szemembe nézzen.
- Bízok benned Katherine. Ennyi év után is. Ennyi gonoszság után is. Tudom mit tettél Bellával. Tudom ,hogy megölted az apját, hogy áttöröd mindig a pajzsát. –mondta, szemében vágy.
- Honnan tudod? –mondtam csodálkozva.
- Figyeltelek, meg őt is figyeltem. Már mondtam. – mondta.
- Engem? Hogya- - hangom elcsuklott és rájöttem.
- Miért nem ölsz meg? – kérdezte.
- Először megakartalak de…- mondtam, és hangom megint elcsuklott.
- De mi? Talán érzel valamit irántam? – kérdezte, és mélyen a szemembe nézet.
- Igen. Ennyi év után is érzek valamit irántad. Riley, én szeretlek. Még mindig .- mondtam, és elfordítottam az arcom. Nem tudtam vörösen izzó szemébe nézni.
Megfogta az állam, és kényszeríttet ,hogy nézzek bele, lassan és megfontoltan közeledett. Ajkunk összeért , először lágyan majd egyre durvábban csókoltunk. Beletúrtam a hajába. Ez volt a legjobb amit valaha átéltem Zacken kívül. Ő aztán nem semmi volt. Erősen hozzávágott a sáros földhöz, és leszakította a felsőmet. Megragadtam a grabancát, és átfordítottam, hogy ő legyen alul. A talaj bemélyedt a hatalmas erőtől. Vámpírsebességgel kigomboltam az ingét, és leszakítottam róla. Mélyen beleszimatoltam kék ingjébe. Édes illata a mentához hasonlított, amit már emberkoromban is nagyon imádtam. Riley kihasználta pillanatnyi figyelmetlenségem, és ő került felülre. A mellkasomat csókolgatta, majd az ajka visszatért a nyakamra, és a nyelvével cirógatni kezdte.
- Mmm. –mondtam, és ő elmosolyodott, és visszatért az ajkamra. Éreztem elméje minden pontját, legbelső gondolatait. Ilyenkor nem tudta elrejteni, és én sem tudtam kikapcsolni. A kezével megfogta a mellem, és letépte róla a melltartót, ami még jobban felizgatott, és letéptem a nadrágját, és levetkőztettük egymást. Ajka az ajkamra tért, miközben a szeretkezésünk elérte a csúcspontot. Hangosan felnyögtem, és beletúrtam a hajába, miközben lábaimat dereka közé kulcsoltam. Egyszerűen csodálatos volt. Még egy utolsó csókot nyomott ajkamra, és lefeküdt mellém.
- Most pucéran mászkálhatunk az erdőben. –mondtam, és felnevettem.
- Itt van a házam a közelben. – mondta ,és dél fele mutatott.
- Ez csodálatos volt. Sokkal jobb vagy, mint ötven éve. –mondtam, és a mellkasához bújtam.
- Én is élveztem. Drágám. –mondta, és egy puszit nyomot a fejemre.
Pár percen át síri csöndben ültünk, majd megszólaltam.
- Riley? – kérdeztem, és felültem.
- Igen? – kérdezte, és követett engem.
- Átváltoztattam egy 12 éves lányt. –mondtam, és felálltam.
*****
- Mi történik velem? – kérdezte a lány, és felkiáltott a fájdalomtól. Becsuktam a szemem, és erős nyugalmat ,és biztonságot képzeltem elméjébe. Mikor lenyugodott, kiléptünk a fák közül, mire a lány ijedten felkapta a fejét, és leguggolt. ,,Nyugodj meg. Nincs mitől félned. ,, - küldtem feléje, mire értetlenül rám meredt. ,, Semmi, gond. Mi elmagyarázzuk mi történt veled ,,- küldtem feléje. Feléje indultam, és a kezemet nyújtottam, de ő ezt kérdezte tőlem. ,, Miért tenném? ,, válaszoltam. ,, Bíznod kell bennem, legalább. Mindannyian átéltük ezt, mint amit te most. A szomj, a veszély keresése. Tudom, hogy legbelül rám akarsz támadni, és széttépni. Mind ezt akartuk az elején. Kevés kivétel van. ,, egyetértő szemmel néztem rá.
- Mi vagyok én? –szólalt meg. ,, Hihetetlen, de el kell hinned. Létezik, és te is az vagy. Muszáj elfogadnod.,, - küldtem feléje mielőtt Riley kimondta volna a választ.
- Vámpír. –mondta, nehezen. Megpróbáltam érzékelni az elméjét, de a falba ütköztem. Rám meredt, ahogy megérezte a támadást.
- Fogadd el! – mondta, és visszanézett az értetlen, elveszett lányra.
,, Micsoda? Ki tett ilyenné, mi történt az anyámmal? ,, - kérdezte, és rám meredt. Riley tudta, hogy beszélgetünk, és éreztem az elméje felől áradni a mérgét. Ugyan a fal védte, de dühös volt. Nagyon. ,, Emlékszel valamire. Mielőtt égni kezdtél?,, - hangom elcsuklott, és visszagondoltam az én hasonló helyzetemre. A lány erősen próbálkozott, hogy lásson valamit, és végül meglátta. Az emlékei hihetetlenül tiszták voltak, és meglepődtem, ahogyan láttam. Mintha az új életében történt volna. Rám nézett, szemei ijedtek, és bosszúsak voltak. ,, Kérlek ne haragudj. Ne támadj rám. ,, - küldtem felé, de ő felkiáltott.
- Szállj ki a fejemből, te pióca, gyilkos, hülye ribanc. – mondta, és szinte egyszerre guggoltunk le, és olyan gyorsan ugrottunk egymásra, hogy egy ember észre se vette volna. Na jó talán azt igen, hogy leérkezünk a földre, és gurulni kezdünk, vérszomjasan. A lány belém harapott, de én könnyen kicseleztem, főleg, hogy tudtam minden egyes fejében megforduló dolgot. Mindent ami az elméjével kapcsolatos. Győzelemre álltam, mikor Riley közénk ugrott.
- Katherine! Szép kis példakép vagy. Megölöd az anyját, majd átváltoztatod, és rátámadsz. – mondta, és a lányhoz fordult.
- Gyere kicsim. Menjünk innen. – mondta, és száguldani kezdett, a lány pedig követte példáját. Az elmémmel nem tudtam érzékelni semmit. Riley őt is védte. Rosszabb a képessége mint hittem. Lerogytam a földre, és édesen visszaemlékeztem az édes pillanatokra amit Rileyvel töltöttem. Riley a múlté, véglegesen. Látom kénytelen leszek egyedül elvégezni a piszkos ,de egyben szórakoztató munkát. Mély levegőt vettem, és mélyen a gondolataimba meredve kiterveltem mit fogok tenni. Az elmémet elborította a bosszú, kegyetlenség, harag, és teljesen eltűnt minden jóság belőlem. Örökre. Örökre végzek Bellával. Tönkreteszem az életét. Meg fogja még bánni ezerszer is ,hogy ujjat húzott velem. Először a leggyengébb pontjával kezdem. Edwarddal. Gonoszan elmosolyodtam, és eltűntem a fák között.
17. fejezet: Soha nem akarlak elveszíteni, de úgy érzem hamarosan nem leszel velem…
- Szeretlek. –mondtam, és lágyan megcsókoltam.
- Én is téged. –válaszolt vissza, mint a világ legédesebb angyalkája.
- Hamarosan mennünk kéne. – mondtam. – Szerintem gyanakszik. – suttogtam a fülébe.
- Igazad van. Most is éppen azon gondolkozik, hogy mennyire hasonlítunk. Összeillünk, mennyire kecsesek és szépek vagyunk. Sápadtak, és sejti, hogy nem vagyunk emberek. - mondta, és tekintete aggodalmas lett.
- Tudom. Olvasok benne én is. Azon tűnődik, hogyan tudná kideríteni mi is vagyok valójában. Furcsállja, hogy nem akarok kimenni a napra, pedig régen nagyon szerettem. – mondtam, és a koncentrációban összeszűkült a szemem.
- Nem tudsz beültetni a fejébe valamit? – mondta, mire rá néztem.
- Edward. Ez nem így működik. Egy, nem tudok utasításokat adni. Kettő, rögtön felismerné a hangom. Három, Reneé nagyon jó megfigyelő. – mondtam, de mielőtt Edward válaszolhatott volna bejött egy csésze teával, és letette. Tudta, hogy olvasok anyám gondolataiban, és remélte, hogy látom az övét is. Arra gondolt, hogy milyen kár ,hogy nem tud olvasni bennem. „ Hallak” –küldtem feléje, egy nevetéssel. Edwarddal nagyon sokat gyakoroltuk a telepátiás kommunikációt, és minden próbálkozásnál egyre könnyebben ment. ,, Mázlista. ,,- gondolta durcásan. ,,Ne hidd. A titkunk veszélybe és egy vérszomjas vámpír üldöz.,, - válaszoltam.
- Hahó. Bella?! – hallottam meg anyám hangját. – Szóval?
- Mi? Bocs, nem figyeltem. – fordultam felé.
- Beszélhetnénk négy szem közt?- kérdezte feszült arccal, majd Edwardra pillantott.
- Hát…persze. – mondtam, és felálltam. ,,Kihallgassam?,, - küldte felém Edward. ,, Ne,, - válaszoltam. Anyám felállt, majd kiment a bejárati ajtón, a teraszra. Követtem.
- Nem hall minket? –kérdezte, majd benézett az üvegajtón.
- Nem. –hazudtam folyékonyan.
- Hát, jó. Akkor bele is kezdek. – megköszörülte a torkát. – Bella. Tudom, hogy titkolsz előlem valamit. – mondta, és mélyen a szemembe nézett. – Ugye, tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – kérdezte.
- Igen, anya tudom. Megnyugodhatsz anya nem vagyok terhes. – mondtam, és alig vártam, hogy visszabújhassak Edward ölébe.
- Az helyes, de nem erre gondolok. Mielőtt elmentél, arról az egy hétről beszélek. Mikor hazajöttél három nap elteltével- - mondta, és a mondat végén hangja elcsuklott.
- Anya. Már megint? Nem unod? –forgattam a szemem, és úgy viselkedtem, mintha az csak egy rossz nap lett volna, de valójában féltem.
- Nem, Bella. Ezt most nem fogod kikerülni. – mondta, és felhúzta a szemöldökét.
Ajaj. Most mi lesz? Gondoltam.
- Mi van azzal a nappal? – kérdeztem.
- A viselkedésed olyan furcsa volt, és tudom, hogy azóta történt veled valami. Te pedig pontosan tisztában vagy vele. Bells, kérlek mond el mi történt veled. – mondta, és hangja könyörgő lett.
- Nem lehet. –mondtam halkan.
- Hát jól van. De ,hogy csak tudd, minden áron meg fogom tudni. – mondta.
Szemeim kikerekedtek, és megszólaltam.
- Befejeztük?! – kérdeztem, már mérgesen. Még csak az hiányzik ,hogy elveszítsem az önkontrollt.
- Igen. – mondta, majd kitárta nekem az ajtót.
- Edward aggódom. – mondtam. – Talán el kéne neki árulni.
- Megőrültél?- kérdezte.
- Most miért kell kiabálni? – mondtam, mérgesen.
- Az, hogy elegem van belőled. Mintha csak egy gyáva vámpír lennél. Ha már egy kis akadály eléd áll, te rögtön megadod magad. Nincs benned semmi tartás. Tanulj már meg helyesen cselekedni. – mondta.
- Hogy mit mondtál?- kérdeztem, dühösen.
- Jól hallottad! – emelte fel hangját.
A testemen, átfutott a fájdalom, egészen halott szívemig, aztán a düh felülkerekedett rajtam, és cselekedtem. A pofon akkorát csattant arcán, hogy belerezzent az egész erdő, és Edward is nekiröpült egy fának.
- Tudod, te meg egy nyápic férfi vagy. Tuskó, és bunkó. Kár volt ebbe az átkozott Forksba jönnöm. Mi lett belőle? Meghalt az apám. Miattam. Megtaláltalak téged, ami eléggé kár volt. És tudod mit? Nekem van elegem belőled. Azt még megbocsátottam neked, hogy azt mondtad bárcsak meghalnék, de már betelt a pohár. Emlékszel az első szexünkre? Azt kérdezted megbántam-e. Igen, nagyon megbántam, hogy ez kétszer megtörtént. Soha többé nem akarlak látni. – mondtam, és elviharoztam a fák között.
(Katherine szemszöge)
Ezen mosolyognom kellett. Ez túlságosan is könnyű volt.
- Élvezed mi? – kérdezte a hátam mögül Riley.
- Tudod ,hogy igen.- válaszoltam.
- Talán csak azért csinálod ezt, mert neked nem adatott meg a boldogság?- kérdezte, és nekidőlt a fának. Majd így folytatta.
- Katherine, kérlek hagyd őket békén. Még lehetsz boldog. Megbocsátok. - mondta ,és megfogta a kezem. Úgy rántottam el a ,mintha tűzbe nyúltam volna. Kinyitottam a szám ,de ő így szólt.
- Ne őt okold, én tehetek róla. Bella csak egy áldozat volt, nem több. Felemelte a kezét ,és végigsimított az ajkaimon. Szeme megtelt vággyal, és felém közeledett. Megragadtam a kezét, és átdobtam a vállam fölött, mint egy rongybabát. Hangos reccsenéssel a földre zuhant.
- Most meg kéne hatódnom? Ugyan már Rey, olyan szánalmas van. Komolyan mondom emberként jobb voltál. – elmosolyodtam, majd oldalba rúgtam. Hangosan felnyögött, én pedig kényelmesen elsétáltam a fák között.
Edward az erdőben bolyongott valami megnyugtatót keresve. Feldúlt volt, és zavart. Tökéletes. Megengedtem egy gonosz mosolyt magamnak, majd megjelentem a látóterében. A levelek megcsörrentek a talpam alatt, amire felkapta a fejét. Egy másodperc töredékéig tartott ,míg felfogta ki vagyok, majd elkerekedett a szeme. Egy másodperc múlva, viszont már felém rohant ,haraggal teli elmével. Egy kézzel megragadtam, majd nekicsaptam a fának. Könnyedén felkelt, majd újrapróbálkozott. A kezemmel az arcára csaptam, és mosolyogva néztem végig ahogy 30 métert repül, majd egy hegyes sziklára esik. Felkiáltott. Feléje térdeltem, és ezt mondtam.
- Második pofon. Bella elég gyenge, ha csak egy olyanra telik tőle amit láttam. Ez.., hogy is mondjam ,már valami. Nem gondolod? – mondtam gúnyosan. Megpróbált felkelni, de oldalba rúgtam, neki a fának. Megfogtam a nyakánál fogva, és felemeltem.
- Jaj, de kis naív vagy. Semmit nem tudtok tenni. Hiába vagytok 8-an. Állati vér? Ez komoly? Még könnyebb. Túl egyszerű lesz eltüntetnem titeket. – mondtam, és szorítottam a fogásomon.
- M-i-t a…kk-a-rsz? – kérdezte a megmaradt levegőből.
- Ez könnyű! – nevettem hátravetett fejjel .- Csupán 3 ok. – mondtam majd szabad kezemet felemeltem, és ahogy mondtam úgy mutattam fel ujjaimat. – Busszú. Bosszú. És ..Bosszú! Mondani akart valamit, ezért feltártam elmémet. ’’Meg akar ölni?’’ kaptam el gondolatát.
- Majd. De nem most. Még szükségem van rád. – jelentettem ki. ’’Te?..,,
- Igen, én. Mi olyan nagy izé ebben? – mondtam, és megforgattam a szemem.
- Meg fogod csinálni amit mondok, és akkor talán te lehetsz a legutolsó, vagy az első. Nekem mindegy. Te döntesz. –mondtam. ’’ Nem fogok-’’ Gondolata félbeszakadt, mert még jobban megszorítottam a nyakát.
- ÓÓ, dehogy is nem. –mondtam, és a fülébe súgtam. – Vagy Bellát, a szemed láttára ölöm meg. ,,Akkor legalább nem kéne szenvednie miattad.,,
- Hát jó. Nekem így is megfelel. Én csak nem akartalak volna összezavarni. De te döntesz. Egy kis ízelítő, Edward! – mondtam, majd egy fémes reccsenéssel letéptem a karját. Felkiáltott, és haragtól izzó szemeivel felnézett rám. A nyakán látható volt a begyógyuló horpadás. A pillantásom fogságba tartotta az övét. Elöntött az energia, majd megvártam, míg az uralmam alá kerül.
