1.Fejezet: Forks városa
Phoneix , de szeretnék még itt maradni. - Gondoltam. De sajnos nem lehet, túl sok a napfény. Csak egy hete történt, és olyan mint ha hónapok óta lennék egy szörny. Utálom magam. Ha tudtam volna, hogy azon az éjszakán, a sikátorban…. És ekkor Reneé szakította félbe gondolataim:
- Nagyon fogsz hiányozni kicsim! Ígérd meg ,hogy sokszor felhívsz majd! És aztán megölelt. Bár éktelenül éget a torkom, nem menekültem el. Éreztem,hogy kibírom, de nagyon nehezen.
-Bella? Kérdezte anyám hirtelen.
- Igen anya?
- Olyan sokat változtál , mióta eltűntél arra a 4 napra. Olyan hideg vagy mindig és kemény, és-
- Anya! Ne már! Mennem kell ,még lekésem a repülőt. Szia anya ,nagyon fogsz hiányozni.
- Te is nekem, bár ez a sok változás.. hát nem tudom mire véljem.
A repülőutat azt hittem sose élem túl Az a zsúfolt repülő. Égett a torkom és nagy önuralom kellett megfékeznem indulataimat. Kapaszkodtam az ülésbe, hisz nem ettem még ebben az életben, nem akartam szörny lenni. Nagyon nehéz.... én nekem ennem kell, amint megérkezek… NEM! Nem leszek szörny! De.. nem bírom ki örökké. Ha lenne bármi más módja ,hogy táplálkozzak… Várjunk csak! Mikor a sikátorban átváltoztattak, hallottam valamit. Hogy valami állati vérrel táplálkozó csapattal találkoztak egyszer…. Á meg is van, nem kell embert ölnöm, lehet állatot is. Nehéz lesz de kibírom, érzem! Nem győzhet le a szörny ami bennem él. És a szemeim feketék, mint a korom. De ha eszek Fork-ban vagy Port-Angelesben, akkor vörös lesz. A kontaktlencse meg drága, vagyis annyira sok kellene.
Végre nyugodt szívvel lélegezhettem,mikor kiszabadultam abból a kócerájból . Apámnak ,aki Forks-ban a helyi rendőrfőnök ,azt mondtam, hogy nem kell értem jönni , majd megyek vonattal. Persze nem azzal megyek. Elmegyek vadászni ,aztán Forks-ba futok. Ja majdnem elfelejtettem.. kontaktlencse. Muszáj vennem vagy 50-et.
Az eladó gondolom el volt kápráztatva a szépségemtől így kihasználtam, de nem jó szívvel tettem ezt szegénnyel.
-Kérem. Szükségem lenne kb.50 pár csoki barna kontaktlencsére. Tudja nincs sok pénzem és… Nagyon szükségem lenne rájuk. - Énekeltem csilingelő hangomon. Szegény eladó, hogy összevan zavarodva. De bevallom most jól jött tökéletes szépségem.
-Máris, hölgyem…- dadogta. –Mennyi van magánál-megint zavartan dadogott.
-Hát.. 50 dollár lenne. - mondtam a legbájosabb hangommal.
-Hát persze…de magának odaadom 15-ért.-zavart volt, és ez tetszett.
- Köszönöm . Viszlát.
-Viszlát. – mondta,tudtam majdnem elájult. Hallottam a szívét milyen hevesen tér ki szokásos ritmusából.
Kiléptem az ajtón és futni kezdtem, emberi szemnek láthatatlanul.
Az első vadászatom. Megéreztem egy csorda hím antilop szagát, igaz messze nem olyan csábító mint az ember, de ez is megteszi. Könnyedén elkaptam , és megöltem. A vér nedves és meleg volt. Mikor már teleettem magam akkor mertem kijönni újra az erdőből. Futottam de nem fáradtam ki. Félek, hisz már tudom milyen a vér, félek attól ,hogy a suliban nem tudok ellenállni a friss csábító vérnek. Tudom, hogy sokkal jobban fog égni a torkom. Nem kéne még iskolába menni, de nem tehetem mert Charlie úgy is megtudná. „Bella Swan a félelmetes tini aki ma délelőtt megölt 3 embert.,, NEM ,nem tehetem, túl nehéz, de NEM! Önuralom,önuralom ..- mondtam sokszor magamban.
Végre itthon vagyok. Csak az a rossz ,hogy Charlie miatt nagyon ég a torkom . Alkonyodik, és apámnak azt mondtam megyek aludni. Így legalább messzebb lehettem tőle. Annyi időt töltök majd távolabb tőle ,amennyit csak tudok. Veszélyes vagyok számára ,nem is hinné mennyire. Természetesen ,mint mindenki ,ő is észrevette hideg és kemény bőröm. Észrevette, milyen tökéletesek a vonásaim. A biztonság kedvéért itt maradok míg nem alszik el, nehogy észrevegye, hogy nem vagyok itt.
Szerencse ,hogy maradtam mivel benézett. Mikor elment aludni az ablakhoz ugrottam és feltoltam nagy nyikorgással. - Ha ember lettem volna nem bírtam volna ezt megtenni. – És kiugrottam hangmentesen a nedves talajra. A biztonság kedvéért elmentem vadászni.
2.Fejezet: Fogadtatás
Apám már elment. Kaptam tőle egy kocsit aminek örültem volna ha ember lettem volna. Egy piros roncs volt amit Billy bácsitól vett meg, vagy inkább szabadította meg tőle. Nagyon lassú egy kocsi, és hangja is borzasztó zavaró. Mikor reggel beindítottam olyan hangos volt füleimnek, ami embernek nem olyan hangos, mintha egy házat robbantanának fel, és én ott lennék közvetlenül mellette . Végül is majd megszokom addig amíg gyűjtök egy kis pénzt. Elindultam a lassú bömbölő kocsival az iskolába.
Március van , a félév közepe. Remek, én vagyok az újdonság. Látom nagy önkontroll kell majd. Amint megérkeztem hallottam a sok felgyorsuló szívverést. És ami a legrosszabb.. éreztem a sok csábító illatott. Olyan volt mintha 1 éve nem ettél volna semmit ,és bezárnának egy étellel teli terembe. Csak nyugalom- mondtam magamnak. Csábító külsőmnek köszönhetően-ami most nem jött jól-mindenki engem akart. Amint kiszálltam hallottam az elakadó lélegzeteket, a hevesen dobogó szíveket. Páran vitatkoztak kié legyen a szó, hogy megszólítson. Első órám Történelem volt. Mindenki engem bámult, természetesen. Szegény tanár úr, nem tudott nagyon órát tartani mivel mindenki engem figyelt. Zavaró volt, mivel a kontaktlencsém is kezdett eltűnni. Amint az órának vége lett kimentem a mosdóba , és betettem egy új párral, már csak 45 maradt. Torna volt a következő, ami eléggé nehéz volt,mivel vigyáznom kellett társaim épségére. A többi óra borzalmas és uncsi is volt, míg végül elérkezett az ebéd.A menza felé sétáltam mikor egy gyenge érintést éreztem a vállaimon. Megrezzentem ,valaki hozzámért, egy ember, meleg keze gyengéd és törékeny volt. Egy fiú volt az, egy törékeny ember. Szemében csodálat és félelem. Csodálat mert az ő szemében én voltam a világ legszebb teremtménye , de félelem is mert valami ijesztő is van bennem az ő szemében. Igaza volt mert veszélyes voltam.- Szia .- dadogta félénken. – A nevem.. Mike Newton. Te biztosan Isabella Swan vagy. A dadogása a boltban lévő férfira emlékeztetett. Bátor egy fiú, hogy megmert szólítani. Nem tehettem mást, nem mehettem el szó nélkül, nem lehettem udvariatlan, így visszaköszöntem neki.- Szia Mike. Igen, de jobban kedvelem a Bella-t.- ez igaz is volt, mert nem szerettem,hogy valaki Isabella-ként szólít.- Nem lenne kedved…szóval…hogy is mondjam…velem ebédelni?Na még csak ez hiányozna.- Kösz de nem. Szeretnék egyedül ülni ma. Kérlek. De ha akarod majd máskor szívesen együtt ülhetünk. –persze nem szándékoztam.Mikor végre leráztam azt a Mike-t akkor leültem egy üres menza asztalhoz. Mindenki engem bámult, így már feltűnővé válhatott, hogy nem eszek. Muszáj volt beleharapnom valamibe. Kifogtam egy almát a tálcámról és beleharaptam. FÚJ… de rossz . Mindjárt kihányom. FÚJ! Kirázz a hideg. Végigszenvedtem azt az egy almát nagy nehezen. Na itt fejeztem be. És nem mondhatják, hogy nem ettem semmit. De az biztos ,hogy vissza fogom öklendezni. Mikor felnéztem , egy furcsa fekete szempárral akadt össze csokoládébarna-valójában vörös mivel a barna szem csak álca-szemeimmel. Furcsa volt és feldúlt. Annyira tökéletes. Olyan gyönyörű fiú. NEM . Nem szerethetek egy halandót. Bella, tedd túl magad ezen, csak egy ostoba halandó. De akkor is furcsa. Meg azok a barátai is, vagy testvérei. Igazából nem tűntek annak , nem hasonlítottak egymásra, eltekintve szemük színéről, és bőrük sápadtságán. Azt hiszem a legszebb közülük az a hosszú szőke hajú lány . Mellette egy erősnek látszó halandó fiú ült. Egy párnak tűntek. A pár mellett egy másik egy párnak tűnő halandó ült. A lány koboldszerű és aranyos arcú volt,fekete haja rövid volt. A fiúnak fájdalmat tükröződő szeme volt és szőkésbarna göndör haja. És végül az erős halandó mellett egy bronz, göndör hajú fiú ült. Szemeiben kíváncsiság és aggodalom volt. A kíváncsiság gondolom azért,mert új voltam, de az aggodalom nem tudom. Érdekes mert se csodálat, se félelem nem volt szemeiben. Nem tudtam mi lehet az oka. Lehetséges,hogy bátrabb a többinél. Levettem róluk a szemem mielőtt még feltűnő lett volna egy halandónak. Az ebéd alatt nem néztem rá többet.
3.Fejezet: Biológia
Vége a menzának, végre kiszabadultam , és az a fura halandó… Biológia órám lesz, azt hiszem ,hogy az A épületben. De nem vagyok biztos benne. Szerintem meg kellene kérdeznem valakit.
-Szia. Megmondanád ,hogy hol van a biológia terem? Tudod még új vagyok és… nem ismerek senkit. –kérdeztem egy lányt. Hosszú barna haja volt ami hullámosan érte hátát.
-Persze. Hogyne. Gyere megmutatom. –válaszolta , nem túl bátran, de nem is úgy mint az a Mike srác.
-Köszönöm. – illedelmes voltam, hálás vagyok neki, hogy nem menekült el. De hiszen lenne oka rá.. ha tudná,hogy mi is vagyok. Egy szörny, egy vámpír. Utálom. Nem lehetek egy ember közelében úgy, hogy ne égjen a torkom éktelenül.
-Egyébként a nevem Jessica. Jessica Santely .- mondta a nevét.
-Az enyém Izabella Swan. De a Bella-t jobban kedvelem – mondtam az igazat.
-Ok, Bella. Megérkeztünk. Esetleg.. szóval még összejöhetünk, vagy beszélgethetünk néha.. ha akarod. – kérdezte, mintha félelem lett volna a hangjában.
-Hát persze. Szia Jessica ,és nagyon köszönöm az útmutatást. – válaszoltam udvariasan.
-Nincs mit, szia Bella. –És elment. Valójában örültem neki, halandó volt én meg vámpír. Ez nem lenne biztonságos neki.
Igazam volt a biológia terem az A épületben volt. Bementem, egyenesen az ajtón, és megláttam a furcsa fiút aki nézet ebédnél engem. Ha most ember lennék elpirulnák, és amilyen ügyetlen voltam megbuknák a padlóban. De vámpír vagyok és nem bukdácsolhatok és nem pirulhatok el. És nem akarom veszélybe keverni ezt a halandó fiút. Körülnéztem, és csak az az egy szabad hely volt. Ez nem igazság, miért nem volt egy üres kettes pad magában? Egyedül jobb lenne. Léptem egyet a tanári asztal felé és a tanár már igazított is.
-Üdvözöllek. Foglalj helyet ott. Az utolsó. - mondta a tanár , szinte nem is pillantott fel.
Ellépkedtem az asztalhoz, és leültem. Egy ismerős szag ütötte meg az orromat. Az én fajtám szaga. Oda pillantottam rá. fekete szemei tele meglepődéssel bámultak az én álcázott csoki barna szemeimbe. Vajon ő is észrevette rajtam. De hisz nem vagyok egyedül. Ő is vámpír volt. Van remény, esetleg . Szerelmes voltam belé. Mióta megláttam. Ő is olyan mint én. Nem vagyok egyedül. És ekkor a meglepődés gyűlöletté vált. De miért? Az igaz ,hogy éhes volt de én nem voltam ember. Majd utolérem később.
Az óra lassan telt és csak gyűlölet volt a szemében. Teste feszült volt. Ahogy belenéztem gyűlölködő szemében, halvány sárga színt fedeztem fel. Vajon miért nem vörös a szeme? Nem is látszik, hogy kontaklencséje lenne. Talán nem az van neki. Gondolom a családja volt a többi mellette . És ők is vámpírok. Elkezdett esni az eső, egyre csak erősödött. Ő is azt hallgatta. Mi baja lehet velem? Teste még mindig feszült volt. Kicsöngettek, de ő mégse mozdult. Már mindenki kiment ,mikor hozzám fordult.
-Szia. Te lennél az új lány? Egy vámpír? Te most itt laksz? Azért jöttél, hogy legyilkold az embereket? Hogy leleplez bennünket?- kérdezte dühösen. Miért dühös rám? Mit tettem? Csak azért mert azt hiszi veszélyes vagyok?
-Szia. Igen én lennék az új lány.És az vagyok. És itt is lakok. És miért gondolod ezt?- kérdeztem értelmetlenül.
-Nem szoktak ideköltözni vámpírok. És te biztosan nem vagy vegetáriánus. Ha teheted ne vadász Forks-ban , túl feltűnő. - mondta most már nyugodtabban ,de még mindig dühösen.
-Hé. Mi ez a rosszindulat?
-Egyáltalán minek jöttél Forks-ba? – kérdezte felháborodva.
-Phoneix-ben éltem míg ember voltam, és ott mindig süt a nap. Itt lakik az apám, úgyhogy ide jöttem. Itt nem süt a nap szinte soha. – magyaráztam.
-De ha itt laksz, le fogunk lepleződni. Te nem vagy vegetáriánus. –szinte kiabált, vagyis emberi fülnek csak suttogot.
-Az meg mi?- értetlenkedtem
-Mi csak állati vérrel táplálkozunk, ezért vegetáriánusoknak hívjuk magunkat. – magyarázta, de nem volt nyugodt, inkább feszült.
-Ja ,hogy az . Akkor mondhatjuk, hogy én is az vagyok. – büszke voltam magamra.
-Te? Akkor miért vörös a szemed?
-Vörös ? Már eltűnt a kontaklencse?- kérdeztem meglepődve és ijedten.- Valaki meglátott?- csak az hiányozna.
-Nem hinném. Az óra alatt tűnt el valószínűleg. De ha te vegetáriánus lennél akkor arany lenne a szemed nem vörös. – még mindig feszült volt halott teste, de a hangja barátságosabbá vált.
-Arany?- arany? De az enyém miért nem olyan akkor?
-Igen. –helyeselt.
-De én nem is ittam még embevért. - meglepődtem.
-Inkább menjünk később egy biztonságosabb helyre. Mondjuk a házatoknál lévő ösvényen találkozunk. - mondta hirtelen és elmenekült.
Nem értettem ezt az egész beszélgetést. Megbolondult? Vagy csak nagyon éhes? Felálltam és kimentem a teremből. A folyosón Jessica ugrott elibem. A francba, pont most?
-Szia.- üdvözölt .
-Szia Jess. Figyi.. muszáj mennem, megígértem apámnak valamit. Szia.
És elmentem. Nem érdekelt semmi csak ez a fiú. Azt hallottam Edward Cullen. Igen ha jól tudom. Csak annyit tudtam,hogy mérges rám, valamiért. Fülig szerelmes vagyok belé. És ,hogy ő is vámpír.
Beszálltam a kocsimba és hazaautóztam.
4.Fejezet:Edwarddal a Cullen házban
Bárcsak lenne egy normális kocsim. Ez nagyon zajos, és lassú. Éppen ekkor hajtottam rá a felhajtóra. Charlie még nem volt itthon. A szemem már vörös lett, de nem teszek be még kontaklencsét. Kiszálltam és futottam az ösvényen. Edward-ot kerestem.
- Szia. Szólt mikor odaért mellém. – kíváncsi volt.
- Szia. – meglepődtem a düh hiánya miatt.
- Figyelj, bocsánat a múltkori miatt . Nyűgös voltam. – komolyan gondolta.
- Jó megbocsátok. De volt oka amiért dühös voltál rám? – kérdeztem.
- Hát… Nem igazán. Bocsi.
- Na jó. Miről szeretnél beszélgetni?
- Rólad. Hogy bírod az emberek közelében ? Hány éves vagy?
- Hát… nehéz, az tény, de kibírható. Hát úgy 1,5 hetes lehetek kb.
- Micsoda? – meglepődött.
- Mi a baj?
- Te … újszülött vagy, 1,5 hetes? Hogy bírod embervér nélkül?
- Újszülött?- hogy újszülött ? Ezt ,hogy gondolta?
- Igen. 1 éves korodig újszülött vagy. – magyarázta. – Én azt hittem,hogy több 10 év tapasztalatból vagy ilyen rutinos. De akkor is lehetetlen.
- Miért? Hogy érted?
- Az újszülöttek vadak és csak a táplálékukkal foglalkoznak. De te? Te emberek közelében vagy és teljesen nyugodtnak tűnsz. – megint meglepődött. – Jasper még sose látott ilyet, eljönnél hozzánk?
- Hát.. jól van. – válaszoltam.
1 másodpercig elmélyedt gondolataiban, aztán felkapott hátára és futni kezdett.
- Tegyél le! Most! Azonnal!- kiabáltam, és próbáltam óvatosan kiszabadulni vaskarmai alól, nehogy megsérüljön.
- Nem ! Te nem tudod, hogy merre kell menni. –mondta szórakozottan.
- De mehetek mögötted! Azonnal tegyél le! –ellenkeztem, míg végül sikerült leszednem kezeit lábamról. Nem akart visszaemelni, mert már a Cullen- házhoz értünk. Elképedtem. Olyan nagy volt, és csodálatos. Szinte mindenhol üvegablak fedte. Néhol viszont sárga fal borította a ház falát. Egy erkély is volt a ház előtt, pont mint Charlie házánál. De ne hasonlítsuk az ő házát a Cullenék házához, mivel eltűnik mint egy porszem , mellette. Edward észrevehette álmélkodásom, mivel így szólt:
- Tetszik? –kérdezte.
- I...igen- dadogtam.
- És még belülről nem is láttad – mondta , és arcán feltűnt egy félholdas mosoly.
Azonnal beleszerettem ebbe a mosolyba. Nem bírtam ki ,hogy ne mosolyogjak én is. Minden vonása tökéletes volt, de ez a mosoly tette őt a legszebbé. Úgy néztünk, mint ha soha nem láttuk volna egymást ezelőtt. Végül ő kapott a lehetőségen.
- Gyere- mondta, mire megfogta a kezem, és húzni kezdett, de megállt. Elakadt mindkettőnk lélegzete felgyorsult, a levegő vibrálni kezdett közöttünk, és mint sok kis kellemes áramütés úgy érte bőrömet. Ebben a pillanatban elkapta a kezét, és így szólt:
- Bocsánat- mondta aztán lehajtotta a fejét.
- Semmi baj- mondtam. Vajon ő is ugyanezt érezte? Ez a kérdés nem hagyott nyugodni. – Nem befele indultunk? –jutott hirtelen eszembe. El is felejtettem.
- De, akkor gyere. – most már nem fogta meg a kezem, csak intette a fejével a ház felé.
Némán sétáltunk, míg be nem értünk.
- Itt is volnánk –kezdett belé ünnepélyesen. –Szabad a kabátját? –kérdezte udvariasan , ami elmosolyogtatott.
- Micsoda udvarias kisfiú. – mondtam huncutul.
- Kisfiú? – kérdezte, felháborodva, aztán elfordult és durcásan karba tette a kezét.
Ezen a kis szerepjátékon éktelenül elkezdtem röhögni.
- És még röhögsz is? – kérdezte csalafintán. –Na megállj! –mondta.
Futni kezdtem a házban, és mint két kisgyerek úgy kergetőztünk. Aztán megfogott, és elborultunk, keresztül a padlón. Ha valaki látta volna - de csak a végét - félreértette volna. Már megint vibrált a levegő. Ilyen jól még senkivel nem éreztem magam. Vele tényleg önmagam lehetek. Lemászott rólam és mellém ült. Ránéztem, és ő is rám nézett. Szemünk összeforrt. Igaz az enyém vörös, az övé pedig aranybarna. Ekkor valami nagyon furcsa dolog történt. A szája nem mozgott mégis hallottam a hangját. „Miért érzem ezt folyton, mikor a közelében vagyok? És vajon ő is érzi ezt?Nem hiszem, mivel ő újszülött. De mégis annyira más mint a többi. Jasper nem hisz majd a szemének. ,,
Kerek szemmel néztem rá. Nagyon meglepődtem. Ez nem lehetséges, én, én.. hallottam a gondolatait?
- Mi a baj ? –kérdezte.
- Bella?! –mondta és megrázott vállamnál fogva.
Lefagytam. Nem tudtam megmozdulni. Biztos csak képzelődöm. Meg kell próbálnom még egyszer. Most nem hallom. Lehet koncentrálnom kell ahhoz, hogy halljam. Egy próbát megér.
„Miért nem mozdul? Mi a baja?Meghalt? Ugyan már Edward ,hogy halna meg ha egyszer halhatatlan? Most mit csináljak?....,,
Tényleg igaz. Hallom a gondolatait. De miért? Nem értek semmit.
- Bella!- próbálkozott. Nagy nehezen magamhoz tértem.
- Bocsi, csak meglepődtem. –mondtam az igazat.
- Min? –kérdezte kíváncsian, és a szemében még észlelhető volt az aggodalom.
Most mit mondjak? „ Hát csak azon Edward, hogy hallom a gondolataid ha erősen koncentrálok,, ?! Nyomban röhögő görcsöt kapna és egy diliházban gumiszobába záratna. Körbenéztem, és csak ekkor jutott eszembe a ház. Csodásabb volt bármelyik háznál amelyiket eddig láttam.
- Hát a ház belsején. –mondtam, ez volt a szerencsém.
- Ja! Tényleg a ház. El is felejtettem. Gyere körbevezetlek. –mondta és felpattant. Arcán újra megjelent az imádott félholdas mosoly.
Sorba mutogatta a szebbnél szebb szobákat. Míg megállt az egyik előtt, és odafordult hozzám.
- Ez az én szobám. –jelentette ki, és kitárta előttem.
A szoba csodás volt mint a többi. De ez jóval felülmúlja mindet. Nem tudom miért, talán csak azért ,mert ez volt az ő szobája.
Az ajtóval szembe , a szoba másik felén, a nagy üvegablak helyezkedett el, ami az erdőre nyílt. Az ajtótól balra helyezkedett el egy fekete bőr kanapé. Jobbra pedig egy szekrénysor. A plazma a tv-állványon, és a polcokon pedig rengeteg könyv és cd volt. A cd-s polchoz sétáltam, és olvasgatni kezdtem a címeket. Miközben sorra vettem a számok címét, hallottam ,hogy lehuppan a kanapéra. Végül a kedvenc cdm-hez értem.
- Szereted a Debussy-t ? –csúszott ki az első gondolatom.
- Persze . Ez a kedvenc cd-m. –mondta. Odafordultam.
- Nekem is. –mondtam. Megmosolyogtatott ez a helyzet.
Már szólásra nyitotta volna ajkait, mikor ajtócsukódás, léptek, és a hozzájáruló illat. A fajtám szaga. Az illető , vagyis vámpír beleszagolt a levegőbe. Megint ajtócsapódás, léptek. 6 vámpír volt a nappaliban.
- Szerintem le kéne mennünk. Bemutatlak a családomnak. –mondta, és intett hogy menjek.
5.Fejezet: Cullen család
Az érzékeim nagyon kifinomultak voltak. Tényleg 6 vámpír volt odalent. Mikor leértünk a lépcsőn mindenki hátrahőkölt egy lépést, kivéve egy szőke férfi. Gondolom ő volt a családfő. Külső szemmel úgy 23-25 évesnek tippelném, de kitudja mennyi a kora valójában. A szemek ,amiket megpillantottam, mind meglepődéssel,undorral voltak tele. Nem értettem miért. Még a családfő is meglepődött. Várjunk csak…van egy ötletem. Van nekem valami gondolatolvasó izém. Talán kipróbálhatnám hátha elérem a célom. Kinek a fejével kezdjem? Talán azzal a szőkével aki az aranyos arcú lány mellett áll. Úgy is olyan eltorzult képet vág, kíváncsi vagyok miért. Erősen koncentrálni kezdtem. „Ki ez? És mit akar?Egy nomád! Fúj! Undorodnom kell. És legfőképp mit keres Edward mellett? Talán…na nem ,ez nem lehet.
Edward sose jönne össze egy embervérrel táplálkozó vérszívóval. Vagy igen ,Edward?,,
Meglepődtem. A szőke Edwardra nézett. Követtem a pillantását. Edward ingatta fejét. Ez meg mi volt? Az a fiú, kérdezet gondolatban valamit Edwardtól, és ő értelmesen válaszolt. Ő is hallaná a…. Nem ez lehetetlen, ha hallaná, akkor az enyémet is hallotta volna, és akkor már rég rákérdezett volna, hogy hogyan csináltam ezt! Megint koncentráltam. De most másra ,a erős ,mackó kinézetű vámpírra. „Mi van tesó?Az első napon? Ujaj! Te aztán jól nyomod öcskös. Milyen volt odafent? Találtatok magatoknak ágyat? Remélem nem a miénket! Mert ha igen tartozol egy eggyel.,,Edward felmordult. De ez lehetetlen. Mégis hallja. De ez a fiú nagyon fantáziadús elmével rendelkezik. Legszívesebben én is rámordultam volna. De ha megteszem ,Edward megijedne, hogy elszabadult egy újszülött, vagy mi. Nyeltem egyet. Edward hallasz? Próbáltam. És megint koncentráltam. „Elegem volt Emett-ből és a fantáziadús élményeiből. De egyszerűen nem tudom nem hallani. Olyan mintha beragadna a hangszóró, és nem lehetne kikapcsolni. De bezzeg Bellánál csönd van. Nem hallok semmit. ,,
Nem hallja a gondolataim? Ez furcsa. A családfő megköszörülte torkát.
- Szia, te ki vagy? –kérdezte barátságosan.
- Örvendek. Bella vagyok. –válaszoltam udvariasan. A férfi kicsit meglepődött.
- Átutazóban vagy? – kérdezte, egy gyenge éllel a hangjában.
- Nem. Pár napja költöztem ide. Itt lakom. –mondtam.
A férfi Edward-ra nézett. Most nem akartam a fejébe túrni, mert csak furdalna a lelkiismeret. Mindenki mereven állt az előszobába, míg Edward megtörte a csendet.
- Mondani szeretnék egy meglepő dolgot Bellával kapcsolatban, de szerintem menjünk be a nappaliba. –mondta és elindult. Leültem a fotelba, Edward pedig a támlájára. A többiek a kanapéra.
- Nos Bella! Bemutatom a családomat. Alice, Jasper, Emmett, Rosalie, Esme, Carlisle. –mutatta be Edward sorba a kanapén ülő személyeket.
- Sziasztok! – köszöntem nekik. Alice fényesen elmosolyodott.
- Mit szerettél volna mondani Edward? Feszült vagy. –kérdezte Jasper.
- Jasper érzi mások érzelmeit, Alice látja a jövőt. –mondta Edward mit sem törődve Jasperrel.
- Gondolom engem is látott. –mondtam.
- Nem .Téged nem lát, mint ahogy a vérfarkasokat sem. –mondta.
- Vérfarkasok??- kérdezte, és ránéztem kerek szemekkel.
- Igen ! Az ősellensége a vámpíroknak. La Pusban élnek. –válaszolta Edward.
A szemeim elkerekedtek. La Push? Régen sokat voltam ott. Utáltam mikor apám elvitt horgászni. Egyszer viszont otthagyott a parton, én pedig egész nap ott ültem és csodáltam az óceánt. Mikor máskor idejöttem, mindig azzal nyüstöltem apámat, hogy menjünk La Pusba . És többé nem mehetek oda. Ez logikus. Ha odamennék halál lenne a vége.
- Edward, mond már! –nyüstölte Alice. Edward megköszörülte torkát.
- Ne ijedjetek meg. Szóval Bella , mond mennyi idős is vagy? – mondta Edward ,és átadta a szót. Egy pillanatig kerek szemekkel néztem, hogy miért fontos ez, de utána leesett. Újszülött vagyok, és nem így kéne viselkednem.
- Kb. úgy másfél hetes. –mondtam.
Mindenki hátrahőkölt, és megijedt. Arcukban aggodalom, félelem,meglepődés. Csak Jasper szemében volt harciasság. Tudtam, hogy egy rossz mozdulat és kész ugrani. A holdfény megvilágította a hegeket nyakán, bőrén, és egész testén, ami félelmet keltett minden vámpírban. Holdfény? Már este van? Charlie! Úr ég!
- Úr ég! Már este van? Charlie meg fog ölni! –pánikba estem.
- Az a Charlie is vámpír?- kérdezte Carlisle nagyon óvatosan.
- Nem! Dehogy. Ő az apám, Charlie Swan, a helyi rendőrfőnök. –mondtam.
Mindenki meglepődött, de mielőtt egy új beszédbe kezdtek volna, hogy ,hogy bírom ki , elköszöntem ,és elmentem.
- Bocsássatok meg, de mennem kell. –mondtam. Kiléptem a küszöbön és az erdőbe vettem az irányt. Éhes voltam, de nincs időm enni. Mi lesz ha Charlie-ra támadok? Nem kockáztathatok. El kell mennem vadászni.
6.Fejezet:Vérszomj
Nagy szerencsémre reggel sütött a nap, így nem mehettem iskolába. Ez a második napom, de máris rossz benyomást keltek, hogy lógok a suliból. Charlie már elment szerencsére, úgyhogy nem kell neki is magyarázkodnom. Odaléptem az ablakhoz, és kinéztem. Szeretem mikor süt a nap, csak ha egy ember meglátna, rögtön tudná, hogy más vagyok. Kíváncsi vagyok Edward mit csinál. Akár el is futhatnék hozzájuk. Az illat alapján ,amit tegnap hagytam, eltalálnék. De a többiek nem nagyon látnak engem jó szemmel. Főleg Jasper. Nem is gondolkoztam tovább, hanem lereppentem a lépcsőn ,ki az ajtón, és be az erdőbe. Nem tudtam mit is csinálok valójában, nem gondolkoztam, csak futottam, míg a Cullen ház előtt nem találtam magam. Bekopogtam. És csak ekkor tértem észhez, hogy mit is csináltam. Lefagytam. El akartam futni, de nem bírtam elmozdulni. Edward nyitott ajtót.
- Szia Bella! –mondta mosolyogva.
- Szia. – dadogtam, és még mindig lefagyva álltam az ajtó előtt.
- Nem jössz be? –kérdezte, és arrébb lépet.
- De. Köszönöm. –mondtam, és végre sikerült betolnom magam az ajtón.
Mindenki lefagyva állt a nappaliban, Jasper pedig készen arra ,hogy ugorjon.
- Sziasztok. –mondtam melegen és beljebb léptem. Jasper előrébb állt, hogy megvédje a többieket. Lebiggyesztettem ajkaimat, és Edward-hoz fordultam.
- Bocsánat ,hogy megzavartalak titeket! –mondtam, és kifutottam az ajtón.
- Miért kell így bánni szegénnyel? – kérdezte Edward, a családjától.
- Hisz újszülött. Olyan mint a többi. –mondta lenézően Jasper.
- Ő más. Ha olyan lenne mint a többi, akkor már rég ránk támadott volna. –kiabálta Edward ,és hallottam, amint kifut utánam.
- Bella! Várj! –kiabált utánam.
Nem törődtem vele. Csak futottam, az erdőben, azt sem tudtam merre megyek. Az erdő ritkulni kezdett és nekem meg kellett állnom egy percre. Egy rét előtt találtam magam. Tele volt napsütéssel. Kiléptem. Emberi tempóban kisétáltam ,és leültem a közepére. Néztem ahogy csillog a bőröm, mint sok ezer gyémánt. Az erdő felé pillantottam, ahol Edward jelent meg. Ő is kilépett a napfényre, és odaült mellém.
- Bocsáss meg nekik. Ők nem tudják milyen más vagy. –mondta.
- Semmi baj. – válaszoltam melegen mosolyogva. – Hát nem gyönyörű ez a rét? – kérdeztem, és lefeküdtem a fűbe.
- De. Szoktam ide kijárni. Már épp gondolkoztam, hogy kihozlak ide, de már látom nem kell – nevetett.
Én is nevettem. Olyan más volt. Soha nem éreztem még semmit ilyen szenvedélyesen, hogy az elmémet csak egy személy töltse be. Még a szomjamról is elfelejtkezek. A tekintetem ekkor kezére, aztán a maradék csupasz bőrére siklott. Mint sok ezer gyémánt. Tudom, ez nem újdonság, már tapasztaltam a bőrömön. De ő róla nem tudtam levenni a szemem. Nem tudom mennyi ideje nézhettem. Percek, órák, vagy talán napok. És végre elnéztem karjáról, és karmazsinvörös szemem arcára siklott. Engem nézett, aztán habozott, és megfogta a kezem. Odapillantottam, aztán vissza. Becsuktam a szemem, habár éreztem ,hogy rajtam van tekintete. Ekkor kinyitottam a szemem és csak egy helyre tudtam nézni. Az ajkaira. Egymás felé közeledtünk, és éreztük egymás leheletét az ajkunkon.
Reflex szerűen kaptuk el a fejünket az erdő irányába. Sikítást hallottunk, és aztán valami eltört. A szél az arcomba kapott, és friss emberi vér csapta meg az orromat. A torkom lángra kapott, és olyan erősen izzott, mint a szívem, mikor átváltoztam. Az elmémet elborította a vörös köd. Nem tudtam semmire koncentrálni, csak a vérre. Vér,vér és vér. Nem tudtam gondolkodni, és nem érdekelt már Edward sem. A vér olyan illattal fedte be elmémet, amit még nem éreztem. Csábított ,húzott, vonzott magához. Vad újszülött énem felül kerekedett. Mindez abban a másodpercben történt, amikor megéreztem az illatot. Az erdőbe vetettem magam. Egy kéz ragadott meg. Leráztam magamról, mit sem érdekelve, hogy milyen kárt tettem benne. Csak az illat vonzott. Egy lány feküdt, kínok között, tele friss csábító vérrel. Ajkaim benedvesedtek, és odalépkedtem hozzá.
- Kérlek segíts! –mondta a lány nehezen.
- Természetesen segítek. –mondtam, és nyakához hajoltam.
Éreztem ,hogy valaki van a hátam mögött, de nem tudtam, itt hagyni a vért.
- Kérlek! Bella! Ne tedd!- mondta egy hang, de szinte meg se hallottam. A lány fölé hajoltam, és beleharaptam.
Ekkor valami nagyon furcsa dolog történt, amire nem számítottam. A lány gondolatát hallottam, ahogy retteg. Láttam, ahogy a képzeletében lebegek. Látta a szörnyet. A fogam megállt a nyakában, de nem tudtam kivenni. A lány lebénult, a friss méregtől, és az arcom eltűnt. Egy kép ugrott be elém. A sikátorban. A férfi, ahogy rám veti magát. Ahogy issza a vérem, és aztán, valamitől megijed és otthagyott. Szenvedtem, és égtem. A félelem amit akkor éreztem. Éreztem, hogy meg fogok halni. Csak egy ember voltam. A szemem előtt az arcom lebegett, amit a lány látott. Egy véres fenevad, mint egy ragadozó. Ő is ember. Egy jelentéktelen porszem a Földön, aki csak rosszkor volt rossz helyen. És én itt vagyok felette, és kiakarom szívni az összes vérét. Minden erőmet bevetettem, hogy ne szívjak ki a véréből többett. És végre a vörös köd, ami befedte elmémet eltűnt. Elengedtem a lány nyakát, aki égett. Nem akartam, hogy olyan legyen mint én vagyok. Nem tudtam mit tegyek. Hátranéztem, és nem találtam Edwardot. Egyedül voltam. Felkaptam a lányt, és beljebb futottam vele az erdőbe. Letettem, és a nyakához hajoltam. Beleharaptam újra, és a friss vér beleömlött a számba. Küzdöttem a vörös köd ellen. A friss vér lement a torkomon, és már éreztem, hogy tiszta a vére-amiből kiszívtam a mérgezett vért- ,de nem tudtam leállni. Küzdöttem, küzdöttem, és sikerült leállnom, még időben. Ha egy kicsivel több vért veszít meghal. A térde még így is vérzett. Ha nem kötöm el….Nem is akartam erre gondolni. A vörös köd már eltűnt. Tudtam uralkodni magamon. Habár a torkom még mindig lángolt. Egy friss fuvallat jött, és én kihasználtam a lehetőséget, nagy levegőt vettem. Leállítottam légzésem, de ez nem csillapította a lángolást. Levettem az övem, és a térde felett megkötöttem, megakadályozva ezzel, hogy elvérezzen. A lány ekkor megszólalt.
- Köszönöm. –mondta.
- Mégis mit? –mondtam hidegen.
- Hogy nem ,öltél meg. Köszönöm. –mondta, és egy mosolyt erőltetett arcára. Kinyitotta a szemét.
- Nincs mit. –mondtam, most már nem olyan ridegen. – Beviszlek a kórházba.
- Hogy törted el a lábad? –kérdeztem.
- Leestem a fáról. – mondta. – Siess kérlek, már nincs sok hátra.
- Nem! Nem engedem meg ,hogy meghalj! Ígérd meg ,hogy soha senkinek nem árulod el ,hogy én mentettelek meg. Sőt ,hogy találkoztál velem, azt se. És ezt se ,amit most csinálok majd. –és futni kezdtem.
- Ígérem. –mondta a lány.
- Sajnálom, sajnálom amit csináltam. - hangomba fájdalom volt.
- Semmi baj. Tudom mi vagy, és azt is tudom milyen nehéz neked, ha egy ember vérzik. De te nagyon erős vagy. Példakép lehetsz a vámpírok számára.
- Honnan tudsz rólunk? –kérdeztem ijedten.
- Találkoztam egyszer velük, és majdnem meghaltam. De megmentett egy, aki mindent elmesélt, a vámpírokról. - mondta a lány.
- És most hol van? –kérdeztem.
- Meghalt. –mondta, és zokogni kezdett.
- Annyira sajnálom. –mondtam.
- Megérkeztünk. Tudsz a lábadon menni az ajtóig? –kérdeztem.
- Megpróbálok. –mondta , a lány és egy mosolyt erőltetett magára.
- Szia. Remélem meggyógyulsz. Sajnálom. –mondtam.
- Szia. Sok szerencsét. –mondta, és elbotorkált a korház ajtaja felé.
A fák suhantak mellettem, amíg futottam. A rétre mentem, ahol leültem. Itt kezdődött az egész. Majdnem megcsókoltam. Könnyek nélkül sírtam. És véres kezembe temetkeztem. Nem érdekelt a vér. Csak arra tudtam gondolni, hogy utál,és soha nem fog hozzám szólni többé.
7.Fejezet: Szeretet
(Edward Cullen szemszögéből)
Idegesen ültem a kanapén, arcomat a kezembe temettem. Jasper járkált fel és alá a házban. Mindenki nyugtalan volt Bella miatt. Ami az erdőbe történt…,nem is merek rágondolni. Még Emmett sem vigyorgott, mint szokott. Nem tudtam utálni ezért Bellát. Már így is sokat tett, hogy megtartsa önkontrolját. Megértem, hogy nem bírt uralkodni magán, hisz majdnem én is elvesztettem kontrolomat, olyan erős volt a csábítás.
Halk lépteket hallottam, és megéreztem illatát. Mindenki felkapta a fejét. Jasper védekező guggolást vett fel. És ekkor Bella belépett az ajtón. Arca gyötrelmes volt, tele fájdalommal. Ruhája szakadt, és csöpögött az alvadt vértől. Haja összetapadt, és az arcán vérfoltok voltak.
Becsukta az ajtót, és lerogyott. Könnyek nélkül sírt.
- Edward! Annyira sajnálom! Én… Én…- Nem tudta befejezni, mert egy újabb zokogásroham jött rá. Elindultam felé, de Jasper megállított.
- Nyugi. Engedj el! –mondtam, és elengedett.
- Edward! Sajnálom! Tudom, hogy most utálsz. –mondta.
Leültem mellé, és átöleltem, mit sem törődve véres ruhájával.
- Sssttt. Semmi baj. Nyugalom. – Bella csak sírt, és sírt.
„ Még hogy nincs baj? Hisz most ölt meg egy ártatlan embert! ,, - gondolta haragosan Jasper.
- Jasper, fejezd be! –szóltam rá.
- Edward, nem kell vigasztalni, tudom ,hogy utálsz! – zokogta.
- Nem utállak! –felemeltem az állát. –Mindenkivel megesik, hogy nem tud ellenállni a csábításnak, és megöl valakit.
- De megsérültél. –mondta fájdalmasan. – És-
Már nem tudta tovább mondani. Szerelmes voltam belé. Szerettem , és ezt ki is akartam mutatni neki. Tudnia kellett. Mindent egy pillanat alatt döntöttem el. Az ajkam az övére tapadt. Lemerevedett a meglepetéstől, de aztán visszacsókolt. Halkan felnyögött, mikor ajkába haraptam. Durván csókolt, zaklatottam. Nem volt gyengéd, de nem is okozott nekem fájdalmat. És aztán csókunk véget ért. A többiekre néztem, akik lemerevedve álltak .
-Ha nem bánod rendbe szedném magam. De kéne egy normális ruha is. –mondta Bella, és aztán ruhájára mutatott, és grimaszolt.
-Persze. Alice szívesen add neked. –mondtam, és eleresztettem egy félholdas mosolyt.
- Gyere. –mondta Alice, egy mosolyt erőltetve arcára, miközben átkozott gondolataival.
(Bella Swan szemszögéből)
-Alice? –mondtam lágyan.
-Hmm? –kérdezte kerek szemekkel.
-Te is úgy utálsz mint a többiek? –kérdeztem.
-Nem tudom. –mondta. –Amit csináltál az megijesztett,és hát-
-Félsz tőlem. –fejeztem be a mondatott, és bementem a gardróbba Alice után. – Tudod, én nem… nem öltem meg a lányt. –suttogtam.
- Micsoda? – fordult felém.
- A lány már kórházban van. –mondtam, egy kicsit mosolyogva.
- Nem értem. –mondta Alice értetlenül.
- Majd elmondom odalent. –mondtam. – Alice, én nem akarom, hogy utáljatok.
- Nem utállak .- mondta egy bizonytalan mosollyal.
- De Jasper igen. –mondtam, és leültem a földre.
- Nem érthet téged. Talán Edward-nak tényleg igaza van. Hogy te más vagy mint a többi. És ezt Jasper nem akarja megérteni. Neki furcsa múltja van. És sok tapasztalata az újszülöttekről. És nem érti, hogy miért nem támadsz rá, meg miért vagy olyan közel Edwardhoz. Gondolom a csókotok után még jobban nem értett semmit. Neki ez új Bella. –mondta Alice egy gyenge éllel a hangjában. – Na gyere, válasszunk neked valami rucit. –mondta mosolyogva, és felém tartotta kezét. Megfogtam ,és ő felhúzott, aztán egy nagy szekrényhez húzott. Kinyitotta.
- Ó. Alice! Mennyi ruhád van neked? Mindjárt idegbajt kapok! –mondtam egy oktávval feljebb. Odalentről hallottam a kuncogásokat.
- Nagyon vicces! –mondta, és megforgatta szemeit. Előkeresett egy farmert, és egy blúzt. –Nesze ! –mondta, és betolt a próbafülkébe.
- Még próbafülkéd is van? –kérdeztem. – Nem csodálnám ha saját áruházad is lenne. –kuncogtam.
- Ne fecsegj, próbálj! – utasított.
Felvettem a ruhát és kijöttem.
- Nagyszerű ! –örvendezett.
- De ne hidd ,hogy hozzászokunk ehhez. –forgattam a szemem.
- Na gyere. –mondta, és elkapta a kezem. – Itt a mosdó. Gondolom elboldogulsz egyedül. Ha kész vagy ,gyere le. –mondta, és hallottam az egyre távolodó lépteket.
Bementem a mosdóba. A mosdó felett volt egy kis tükör, és nem tudtam elkerülni, hogy ne nézzek bele. Arcom véres volt, hajam csöpögött az alvadt vértől. Karmazsinvörös szemem egy árnyalattal világosabban izzott. Gyilkos tekintet ez. Megmostam az arcom és a hajam. Aztán megszárítottam, és kifésültem. Kész voltam, és újra belenéztem a tükörbe. Most már nem tocsogott a vörös anyagtól hajam, nem volt vér az arcomon. Az akit láttam a tükörben, még mindig hihetetlen volt. A haja hosszú, és gyönyörű volt. Tökéletesen keretezte arca szélét. Ajkai teltek voltak, és tökéletesek, kívánnivalók. Arca gyönyörű sápadt volt, és gyönyörűen tökéletes. A szeme, az volt az egyetlen ami kifejezi, hogy nem ember. Nem élő. Hisz egyetlen ember se tökéletes. Karmazsinvörös szeme olyan volt,mint egy gyilkosé lenne. De ő még nem volt az, csak majdnem. Mégis megkóstolta az íncsiklandozó tiltott gyümölcsöt.
Végül már nem bírtam nézni az izzó szemem, és lementem a lépcsőn. Mindenki a kanapén ült. Odasétáltam, és leültem abba a fotelbe, amibe tegnap is ültem. Mindenki engem figyelt, és várták ,hogy mondjam. Alice elmondta nekik, hogy mondani szeretnék valamit. Megköszörültem a torkom.
- A réten voltunk, mikor egy kiáltást hallottunk . Valami eltört, és megéreztem a vér illatát. Annyira csábított, hogy nem bírtam ellenállni, ezért az erdőbe indultam. Edward próbált megállítani, de nem tudott. A lány azt kérte ,hogy segítsek rajta ,és én beleharaptam, de akkor olyan történt , ami megállított. A szemében láttam a félelmet, és az arcom, és ekkor átéreztem fájdalmát, hogy milyen is lehet neki. A félelmet, amit én is éreztem azon az estén. De már megharaptam, és a méreg megfertőzte. Nem hagyhattam, hogy olyan legyen az élete mint nekem. Minden erőfeszítésemet bevetettem, hogy megmentsem, és kiszívtam a mérget. Nem hittem, hogy letudok állni. Azt hittem meg fog halni , hogy megölök egy ártatlan lányt. De túlélte, annak ellenére ,hogy túl sok vért vesztett. A lány elmesélte, hogy tud a vámpírokról. Találkozott velük, és volt egy aki megmentette, de meghalt. Azt mondta, hogy én is olyan vagyok mint ő volt, hogy jó vagyok. Megígérte ,hogy nem mondja el, hogy én mentettem meg, hogy mi is vagyok, és, hogy mit csináltam. Annyi ereje még volt, hogy elbotorkáljon legalább a korház ajtajáig. Túlélte, remélem, hogy jól van.
Mindenki lefagyottam nézet.
- Hát ez csodálatos. –mondta Carlisle megtörve a csendet. – Büszke lehetek rád. –mondta és mosolygott.
- Köszönöm. –mondtam.
- Szerelmem, ez hihetetlen. Még én se tudtam volna ezt megtenni. –mondta Edward.
- Ez igaz? –kérdezte Jasper, felvonva a szemöldökét.
- Igen. –mondtam. – Alice azt mondta, hogy furcsa a múltad, és, hogy sok tapasztalatod van az újszülöttek szempontjából. De olyannal még nem találkoztál, amilyen én vagyok. –mondtam és ezt kérdeztem. – Elmesélnéd a múltad? – kérdeztem komolyan.
- Igen.
8.Fejezet:
A Cullen család múltja
Jasper Hale visszaemlékezése
Tizenhét éves voltam mikor 1861-ben csatlakoztam a szövetséges haderőkhöz Texasban, akik viszont, azt hitték, hogy húsz éves voltam. Katonai pályafutásom nagyon rövid volt. Mikor qz USA ágyúnaszádja elérte a kikötőt, azzal bíztak meg,hogy biztonságosan átszállítsam a nőket, és a gyerekeket, egy másik helyre. Mikor már azt hittem mindenki biztonságban volt, akkor visszafelé indultam, hogy átszállítsam a következő csoportot, mikor három gyalogos nőt pillantottam meg az úton. Először azt hittem, hogy a csoportból maradtak le, de amikor, leszálltam a lóról, akkor megláttam sápadt arcukat, és tökéletességüket. Tudtam, hogy biztos nem láttam ilyen szép nőket, a csoportban. Hisz arra emlékeztem volna. Az egyik nőt Maria-nak hívták, a többinek nem tudtam a nevét. Maria átváltoztatott engem, hogy harcoljak az újszülött csapatában. Látta bennem a tehetséget, és az érzelemmanipulálás is jól jött. Előléptetett az újszülöttek tanítására, és felkészítésére. Dél-Amerikában régen nagyon sok vámpír harcolt a területekért. Sok ember meghalt, és már újságokba is belekerültek az eltűnések. Ezért lépett közbe a Volturi. A Volturi egy királyi család, akik úgy 1500 éve törvénykeznek, és vigyáznak a titokra a vámpírok felett. Az embereknek feltűnt, hogy valami természetfeletti dolog lehet, és elkezdtek találgatni. A Volturi elpusztított minden újszülöttet, és vezetőt. Viszont Maria óvatos volt. Nem keltett feltűnést, ezért hagyták hagy tegye a dolgát. Megszerzett magának minden területet. Azt hittem szerettem Mariat, de ő csak kihasznált. Nekem kellett megölnöm a vámpírokat, mikor már nem kellettek. Petert nem öltem meg, nem akartam, mivel nagyon összebarátkoztunk. Később újabb támadásra készültünk, és megint erre került sor. Az egyik lányt készültem megölni, a neve Charlotte volt. Peter viszont szembeszállt velem, mert szerelmes volt belé. Én pedig hagytam őket elmenni. Ekkor döbbentem rá, hogy nem akarnám az életem árán is megmenteni Mariat, ezért otthagytam, és csatlakoztam Peterékhez. Végül tovább mentem, és találkoztam Alicevel.
Mesélte Jasper és Alice-re mosolygott.
- Hűha. – mondtam, és fütyültem.
- Van még egy kis időnk, míg elbújik a nap, és hazamehetsz. Miért nem hallgatod meg mindenki történetét? –mondta Carlisle.
- Jó ötlet! –mosolyogtam, és keresztbe tettem lábaimat.
Carlisle Cullen visszaemlékezése
1640 környékét születtem. Apám nagyon szigorú volt, és üldözte a természetfeletti lényeket. Vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok. Felfedeztem a szomszéd városban élő vámpírokat és csapdát is állítottam. A csapatommal el is fogtunk egyet, de megharapott. Tudtam mi fog történni velem, ezért elmenekültem, és egy sikátorban a krumplik alá temetve szenvedtem 3 napig. Mikor rájöttem mivé váltam, próbáltam megölni magamat sikertelenül. Egy napon egy szarvascsorda ment el búvóhelyem előtt, és rájöttem, hogy állatvéren is meglehet élni. Már nem kellett többé bujkálnom, és elkezdtem keresni a helyem. Olaszországba mentem ahol találkoztam Marcus-sal, Caius-sal, és Aro-val, a Volturi fő tagjaival. Egy ideig együtt éltem velük, de továbbléptem, mivel ők nem akartak „vegetáriánusan” élni. Orvostudományt tanultam, és bekerültem a korházba. Segíteni akartam az embereket. 1918-ban kitölt a Spanyol nátha, és sokan meghaltak. A Mansen család nagyon különleges volt.
Az apa halt meg először Edward Mansen. Az anya Elizabeth Mansen azt mondta mentsem meg a fiát, és meghalt. Edward Mansen volt a fiú neve, pont mint az apjáé. És én megmentettem, azzal ,hogy átváltoztattam.
Mondta, és mielőtt szólni bírtam volna Edward belekezdett.
Edward Cullen visszaemlékezése
Carlisle és én együtt éltünk. Viszont elegem lett a vega életmódból, és emberek vérét szívtam ki. Azokat öltem meg akik bűnöztek, vagy megerőszakoltak egy lányt. Egyre nagyobb lett a bűntudat bennem, és visszamentem Carlislehoz. Azt hittem ,hogy majd kidob, és kiabál velem, de tárt karokkal fogadott Esme-vel együtt.
Esme Cullen visszaemlékezése
A férjem nem törődött velem, és elakartam válni tőle. A szüleim viszont nem engedték. Terhes lettem, de ez őt nem érdekelte, nem foglalkozott vele. Üzleti útra ment. A baba születése után pár nappal meghalt, és nagy lelki fájdalmam lett. Öngyilkos akartam lenni, ezért leugrottam egy szikláról. A hullaházba, Carlisle felfedezte, hogy még dobog a szívem, és megmentett.
Rosalie Hale visszaemlékezése
Gyönyörű voltam, és gazdag. Minden megvolt amire vágytam, kivéve egyet , család. Egy napon találkoztam Rocey King-gel, majd hozzámentem feleségül. De még mindig irigyeltem a barátnőmet, a gyerek miatt. Egy nap hazafelé sétáltam, mikor Rocey utánam kiabált és odahívott barátaihoz. Részegek voltak. Ruháimat szétszaggatták, és mikor már azt hitték meghaltam, otthagytak az út közepén. Viszont Carlisle megmentett. Edwardnak keresett társat. Azt gondolta ,hogy mi majd kiegészítjük egymást, de nem úgy lett. Vadászni indultam az erdőbe, mikor láttam egy szerencsétlen fiút a medve csapdájába szorítva.
Emmett Cullen visszaemlékezése
A medve egy halálos csapást akart rám mérni, mikor Rosalie elém ugrott és leteperte őt. A medve megsebezett, és haldokoltam, Rosalie pedig elvitt Carlislehoz ,hogy mentsen meg. Így lettem a Cullen család tagja. Később csatlakozott hozzánk Jasper és Alice.
Alice Cullen visszaemlékezése
Az én történetem eléggé különös. Ugye tudod ,hogy a képességem az, hogy látom a jövőt mások döntéseik alapján.
Bólintottam.
Szóval már emberkoromba is láttam, de csak foszlányokat. Elmondtam a családomnak, de ők nem hittek nekem ,sőt elmegyógy intézménybe vittek. Az egyik dolgozó különleges volt, és hitt nekem. Azt mondta ,hogy különleges vagyok, és ki fog szabadulni. Így is lett. Később elmondta mi is ő, és én elfutottam. Féltem tőle. Vámpír volt. Zsákutcába jutottam, és féltem. De nem volt ott. Nem üldözött. Egy ismeretlen vámpír tartózkodott ott. Éhes volt és megpróbált megölni. De ő megmentett. Megharapott, és aztán tovább harcolt Jamessal. De meghalt. A vámpír otthagyott, nem érte meg neki ,hogy kiszívja a vérem, hisz az már majdnem vámpíré volt. Átváltozásom után erősebb lettek a képességeim, és láttam Jaspert , ahogy csatlakozunk a különös Cullen családhoz.
- Azta. –mondtam. Nem jutottam szóhoz.
- Most pedig halljuk a te történetesed. –mondta Jasper.
- Majd talán máskor. Most mennem kell. Charlie azt mondta 1 hónap szobafogságott fog adni, ha nem szólok neki ,hogy oda vagyok. És otthon kell lennem, mire hazaér. Még őrizetett is küld rám. Akár iskolába is. És talán akkor kénytelen lennék embert enni. – fintorogtam.
Felpattantam, és elfutottam haza. Azon gondolkozom, hogy Alice története nagyon hasonló az enyémhez. Csak nekem nem volt megmentőm. De … Csak most gondoltam át igazán. Valami elvonta a vámpír figyelmét. Valami ,ami miatt otthagyott és nem szívta ki a vérem. Nehéz volt emlékezni, a háttérre. Csak homály. A gyenge emberi szemeim nem láttak semmit a sötétben.
9.Fejezet:
Hazugságok
Mikor a házhoz értem, a felhajtón megtaláltam Charlie kocsiját. Meglepődtem, és beleszagoltam a levegőbe. Ugyan nem kellett hozzá ,hogy tudjam itthon van-e. Benyitottam a házba.
- Bella! Azonnal gyere ide! –kiabált a nappaliból. Bajban vagyok. Hoppá.
- Igen apa. –mondtam óvatosan.
- Megtudtam, hogy ma nem voltál iskolában. Mégis hol voltál Bells? Nem veszed észre mennyire aggódok érted? Nagyon furcsa vagy Isabella Marie Swan. – kiabálta az arcomba. Csak akkor szólított teljes nevemen, mikor nagyon mérges volt rám.
- Bella. –javítottam ki halkan.
- Ne feleselj Bella! A házi őrizetett komolyan mondtam. Ha nem mondod meg hol voltál házi őrizetbe leszel!- kiabálta. Beleolvastam gondolataiba, hogy komolyan gondolta-e , és igen. De nem lehet egy éhes vámpír emberekkel őrizetbe, minden nap. Még a wc-re is követnének. Mondjuk nekem nem kell wc-zni. De jókedvem hamar elszállt. Most mit mondjak neki. Hogy sütött a nap, és én egy vámpír vagyok, akinek csillog a bőre, és felkelti a figyelmet???
- Bella válaszolj! –mondta, szinte köpte a szavakat.
„Edward! Segíts! Charlie…Nem tudok neki mit mondani. Megtudta,hogy ma nem voltam suliban. Mit mondjak neki? Segíts!” gondoltam, és Edwardra koncentráltam. Kár ,hogy ez a gondolatolvasás nem működik fordítva is.
- Hát én…..
(Edward Cullen szemszöge)
Valamit titkol előlünk. Nem akarja elmondani ,hogy változtatták át. A többiek mind elhitték az ürügyét, de én jobban ismerem őt. Az is megfordult már a fejemben, hogy - „Edward! Segíts! Charlie…Nem tudok neki mit mondani. Megtudta,hogy ma nem voltam suliban. Mit mondjak neki? Segíts!”
Hallattam Bella hangját? Vagy csak képzelődöm? Bella gondolatot küldött nekem? Mi van ha igen? Akkor ki kell mentenem.
Villámsebesen kirohantam a házból, be az erdőbe. „ Ez meg hova megy?” Hallottam Emmett gondolatát. Nem volt időm válaszolni. Hála gyorsaságomnak 2 perc alatt ott voltam Bella házánál.
- Bella! Most azonnal válaszolj! Miért nem voltál ma iskolába? – kiabált Charlie odabentről.
- Apa. Én nem mondhatom el…- mondta Bella bűnbánóan.
- 3 másodperced van ,hogy elmond. 1, 2-
Hát igaz. Bella üzent. Mielőtt a 3-hoz ért volna bekopogtam.
- Visszatérünk még rá kisasszony! –mondta mogorván Charlie. 4 lépés a szőnyegen, 5 a padlón. Egy sóhajtás, és kinyitotta az ajtót.
- Örvendek rendőrfőnök úr! Edward Cullen vagyok. –mutatkoztam be.
- Isten hozott Edward! Gyere be. Mi járatban vagy? Hogy van Carlisle? –kérdezte, és elállt az útból.
- Apa nagyon jól van . Hallottam a veszekedést, és nem Bella a hibás hanem én. –mondtam, és észrevétlenül Bellára kacsintottam, aki lefagyva állt a nappali ajtajában.
- Ugyan már. Nem kell magadra vállalnod. –mondta.
- Nem. Én mondtam neki, hogy ne menjen suliba. –mondtam, és ránéztem.
- De miért? –türelmetlenkedett.
- Találkoztam Bellával az úton, miközben ment a suliba, és mikor próbáltam megelőzni a kocsimmal, láttam, hogy nincs valami jól. Felajánlottam ,hogy hazavisszük a kocsiját, és eljön hozzánk ,hogy megnézze Carlisle. Nem volt nagy baja, csak egy kicsit fáradt volt. Carlisle azt mondta ,hogy maradjon nálunk, amíg jól nincsen. –hazudtam folyékonyan.
- De ez miért olyan nagy titok Bella?- fordult oda hozzá.
- Nem akartam elmondani, féltem, hogy halálra aggódod magad.
- Nem vagyok Reneé .- röhögött. – Edward én úgy hallottam, hogy mikor süt a nap kempingeztek. Ma nem mentetek volna? – fordult hozzám, és felvonta a szemöldökét.
- De. Csak én most nem akartam menni. Egy fontos dolgozatott írtam volna. De majd megírom később. És lesz még alkalom, hogy a családom kempingezni menjen.
- Ja. –bökte ki Charlie. – Ennyi lenne?
- Nem igazán .- mondtam. –Szeretném ha Bella is jönne ezentúl kempingezni velünk. Ígérem nem fog lemaradni a leckékről. Már az első nap is duzzadt az észtől. –a végén nevettem.
- Hát… Nem is tudom. Bella? Tudod majd tartani az iramot? – kérdezte.
- Persze. –mondta Bella és mosolygott.
- De ha egy rosszabb jegyed is lesz , mint eddig, akkor többé nem mehetsz. – mondta szigorúan és ránézett.
- Jól van. Köszönöm apa! – mondta és megölelte apját.
Még mindig csodáltam ,hogy milyen fegyelmezet, de ez már túl ment minden határon. Mosolygott, és nem volt szemében vágy, nem vett ugyan levegőt, de ez akkor is elképesztő.
- Ne nekem köszönd, hanem Edward-nak. –mondta Charlie.
- Apu. Elmehetek sétálni vele? –kérdezte .
- Igen, de 8-ra érj haza. –mondta.
- Oké. Szia apu. –mondta, és elindult felém.
******
- Köszönöm ,hogy megmentettél. De honnan tudtad, hogy bajban vagyok? – kérdezte, miközben keresztbe tette a lábát a fatörzsön.
- Hát nem te üzentél nekem? : „Edward! Segíts! Charlie…Nem tudok neki mit mondani. Megtudta,hogy ma nem voltam suliban. Mit mondjak neki? Segíts!”
- T..te….Te hallottad? –dadogott. – Én azt hittem nem hallod. Én csak ezt gondoltam, és ,azt akartam ,hogy halljad, de nem gondo-
Már nem tudta befejezni, mert megcsókoltam, ma már másodjára. Ez nem volt olyan rövid . Ajkaim bizseregtem a vágytól. Az elmémben csak is ő létezett. Mindenhol, mindig, csak ő, és ő. Nem tudnám elképzelni az életem nélküle. Ő az é-
,,Hé öcskös! Pornó mikor lesz? ,, Emmett! Bella kapta fel először a fejét. Mintha ő is hallotta volna. De hisz ,hogy hallaná, mikor nem is gondolatolvasó?
- Emmett! Nem hagynál minket békén? –kiabált rá Bella.
Ez furcsa.
10.Fejezet:
Pár hónappal később....
- Mit akarsz mutatni? – kérdezte Bella.
- Majd megtudod. –válaszolta Edward. – Csak bízz bennem.
Edward könnyedén és teher menetesen futott, hátán Bellával.
- Tó? Érzem az illatát. –kuncogott a vállába.
- Igen. Mondtam, hogy ne vegyél levegőt. –válaszolta a fiú és lekapta a lányt márvány vállairól. –Most már kinyithatod.
- Oh. – mondta a lány és szája o formát alakított. Nem gondolta volna, hogy egyszer lát majd olyat ami majdnem olyan szép mint Edward. A tó vize lilás árnyalatot vet fel, a holdfénytől. A hold megvilágította a sötét titokzatos éjszakát. A víz csöndes volt, néhol, néhol volt pár moccanás. A szél lágyan fújt végig a lányon, és egy nagyot szippantott belőle. A szél finom vadvirág illatát hozta felé. A rét csak pár száz méterre volt. Csend volt, amit csak a tücsök dallama törte meg.
- Ez gyönyörű! –mondta Bella, és lehuppant a fűbe.
- Tudom. – mondta a fiú, és leült mellé. Óvatosan felemelte a lány állát, és közel hajolt hozzá. Érezte csábító illatát. Nem azért vágyakozott, hogy kiszívja vérét, hanem egy olyan dolgot akart , amit már nagyon szeretne megtenni. Bella is ugyanezt gondolta. Lágyan megcsókolta, és aztán már durvábban. Leteperte a földre. Edward nem ellenkeztet, inkább felállt a lánnyal, és belementek a vízbe. Egy percre se tért el ajkuk egymástól.
(Bella szemszöge)
Nem volt szükségünk levegőre a víz alatt. Edward megfogta derekamat, aztán elkezdte felhúzni felsőmet. De inkább elszakította, és hagyta , hogy felmenjen a felszínre. Kigomboltam ingjét, és elengedtem, ő pedig a nadrágommal küszködött. Ellöktem kezét, és levettem mindenem, míg ő is levetkőzött. Aztán megcsókolt. Az elmémbe csak ő létezet. Hallottam az összes gondolatát. Mindenhol én voltam. Nem tudom miért hallom ilyenkor is őt. Talán azért mert rá koncentrálok. Eltértem ajkáról álára, aztán végül nyakára. Enyhén beleharaptam, mire ő felnyögött, és összeértette ajkainkat. A hajába tudtam, miközben gyengéden cirógatta ajkaival nyakamat, aztán a mellkasomat. Visszatért ajkaimra, és beleeresztette fogait. Csodálatos élmény volt. Minden porcikám aktívan részt vett benne. Nem tudtam mennyi lehet az idő. Mennyi ideje vagyunk víz alatt. De nem is érdekelt. A levegő csak úgy vibrált köztünk, és izzott. Minden pontját felfedeztem. Olyan tökéletes volt minden.
Végül búcsút mondtak az ajkaink egymástól, és felértünk a felszínre. Reggel volt.
- Ez… Ez …- dadogtam, és Edward újra megcsókolt.
- Megbántad? – kérdezte, és arcomba nézett komolyan.
- Dehogy bántam meg. – mosolyodtam el, és átöleltem.
- És még ki kell találnom mit vegyek neked, most ,hogy leérittségiztél.
- Már meg van minden amire vágytam. –mondtam. –Te. És a hajnal amit nekem adtál. – mondtam, komolyan, és megcsókoltam.
- Ideje hazamennünk. –mondta, és kiment a vízből, magával ragadva.
Mikor megszáradtak ruháink , felöltöztünk. Mivel a felsőm trappára volt menve, Edward odaadta nekem az ingjét. Együtt vadásztunk, és aztán átsétáltunk kéz a kézben a napfényes réten, a Cullen ház felé.
2.rész: Bella múltja
- Szia anya. Elmentem vásárolni. –mondtam, és felkaptam a táskámat. –Veszek néhány könyvet, mert már unom amik vannak.
- Oké kicsim. De siess vissza. – mondta anyu ,és megpuszilta a homlokom.
- Sietek! Szia. –mondtam, és kiszaladtam az ajtón.
A belváros nem volt messze, csak egy 10 percre ,ha gyalogolsz. A könyvesbolt egy csöndes helyen van. Odasiettem az ajtóhoz, és bementem.
- Hahó! – mondtam, és a pult fele siettem.
- Van itt valaki? – a pulthoz értem, ahol pár csepp vörös folt volt. A pult mögé néztem, és ekkor majdnem sikítottam. Az eladó halott volt, és csöpögött a vértől. Kiszaladtam a boltból és egy kis utca felé siettem. A szemembe könnyek áradata gyűlt össze és folyt le arcomon. Letöröltem. Sötét volt. Csak ekkor jöttem rá, hogy eltévedtem. Eszeveszettül rohangáltam, kiutat keresve, de akármerre mentem nem találtam. Sehol egy fény. Még egy szikra se. Lerogytam a nyirkos aszfaltra, és összébb húzódtam. Féltem, nagyon féltem. Nem csak a sötéttől féltem. Rossz előérzetem volt. Úgy éreztem veszélyben vagyok, hogy itt van a gyilkos. Megfogok halni. Újra előtört bennem a sírás .Azt kívántam, hogy otthon legyek, anya szerető karjaiban. Haza akarok menni. Segítsen valaki. Egy alak tűnt fel ,és felém közeledett. Feltápászkodtam, és futni kezdtem. Éreztem, hogy ez nagyon veszélyes. Futottam már megint kiutat keresve, de a veszélyes alak előttem termett a semmiből. Egy férfi volt. Szemei sötétvörösen izzottak. Minden egy pillanat alatt történt. Erős fájdalmat éreztem a hasamban, és nekicsapódtam a falnak. A férfi rám ugrott. A nyakamhoz hajolt. Fogai, mint egy éles tű, úgy szúrták át vékony bőröm. Éreztem, ahogyan a vér fogyni kezd belőlem, és ,hogy gyengülök. A sötétség magával ragadott. És homályosan még láttam, ahogyan a férfi félrenéz, és felmordul. Aztán otthagyott engem félholtan. Az égés elviselhetetlen volt. Sokkal inkább elviseltem volna ahogy a hasamba üt, és a falhoz csapódok. Akár ezerszer is egymás után.
Meg akartam halni, és azt akartam vessenek már neki ennek a pokolnak. A lábujjaimban kezdett csillapodni az égés, és szép lassan elmúlt. A szívem dobbant egy utolsót és leállt.
3.rész:Düh
3.rész:Düh
Már tudták a történetem. Nem szívesen emlékszek vissza rá. Mikor az eladónőről emlékeztem vissza, elborzadtam, és szomjas lettem. Eszembe jutott a lány az erdőbe, és még nagyobb szomj fogott el. A kanapén ültem, és Edward átkarolt, és belecsókolt a hajamba. Mindez nagyon váratlanul ért, miközben a szomjamról gondolkodtam. Nekidobtam a falnak, és leguggoltam, miközben egy mély morgás jött fel torkomból. Jasper rám ugrott, hogy megvédje fivérét, és én könnyen leráztam magamról, eltörve ezzel bordáját, és nekirepült Esme ebédlő asztalának. Esme végignézte , hogyan esik szét kedvenc asztalkája, és fájdalmasan rám pillantott. Mindenki lefagyva nézte, ahogyan ott guggolok, szememben vérszomj, és vadság. Minden egy pillanat alatt tűnt el. És ekkor helyébe ijedség férkőzött. De még nem tudtam levakarni arcomról a vadságot. Mintha valaki irányítana. Mintha valakire nem lenne jó a pajzsom. Hiszen bárki találhat rést benne, mivel még nem erősítettem meg. Felálltam, és óvatosan a fájdalmat tükröződő Edward felé sétáltam. Leguggolt.
- Bella! Kérlek térj magadhoz! –kérlelt.
Magamnál vagyok. Akartam mondani, de valami visszatartott. Megint megpróbáltam normálissá változtatni arckifejezésemet, de nem sikerült. Még mindig vad volt, de az érzéseim nem tükrözték azt. „ Edward, magamnál vagyok. Valami furcsa történik velem.’’
Küldtem a gondolatomat Edwardnak, és erősen rá koncentráltam. De semmi. Edward arckifejezése csöppet se lett más.
- Bella, kérlek. –mondta fájdalmasan.
Nem tudtam válaszolni. Már csak 1 méterre voltam tőle, de Jasper rám ugrott. Nem védekeztem, hagytam magam leteperni. Próbáltam Jaspernek kinyitni a pajzsom, de nem tudtam. Szemem végül egy sötét félhomályba burkolódzott.
4.rész: Álomvilág
- Edward! –kiabáltam. – Edward! Hol vagy?- kiabáltam, és eszeveszettül kerestem őt. Egy erdőben voltam, és ő eltűnt. Féltem. Rohantam, és megbuktam egy farönkben. Véreztem. Nem értettem miért, hisz egy vámpírt nem lehet ilyen könnyen megsebesíteni. Miért vérzek? Hol vagyok? Mit keresek én itt? Hogy lettem ember? Mi történik velem? Ez nem lehet álom. Nem tudok álmodni. Valami mozgott a fák között.
- Ki az? – kérdeztem ,remegő hangon.
- Mit akarsz? – Kérdeztem, mikor nem kaptam választ előző kérdésemre.
Az alak ekkor kilépett a fák közül, és én hirtelen megkönnyebbültem.
- Edward! Megijesztettél. –mondtam neki.
- Bocsánat! –mondta, és arcán megjelent egy vad mosoly. A hangjában volt valami furcsa. A testtartása sem volt olyan ,mint amilyennek ismertem. Ő nem az az Edward volt. Közeledett, és ekkor megláttam azt, amit nem kellett volt. Szeme vérvörösen izzott. A véremre szomjazott.
Egy másik alak lépett ki a fák közül. A nő odament Edward mellé, és engem nézett. Gyönyörű volt. Haja barna , hullámos fürtökben hullott derekára. Térdig érő egybe ruhát viselt. Kék felsőrésze, és szürke szoknyából állt. Mosolygott, majd odahajolt Edwardhoz, és megcsókolta. Aztán mindketten éhesen rám néztek, és felém közeledtek.
5. rész: Illúzió
- Bella! – próbáltam felébreszteni. Mindenki aggódott érte, és felette álltak.
- Nem én tehetek róla. –mondta Jasper. – Én csak védeni akartalak.
- Edward! –zihálta Bella.
- Itt vagyok szerelmem. –mondtam, és megráztam. De semmi. Bella nem reagált szavaimra, hanem folytatta.
- Edward! Hol vagy?
„ Mi történik vele Edward?” gondolta aggodalmasan Esme.
- Álomnak látszik! – mondtam, és még egyszer megráztam Bellát.
- Az lehetetlen. –mondta Carlisle.
- Mégis akkor mi lehetne? Nem tudok más magyarázatott adni rá.
Bella kiabálni kezdett.
- Ki az? – zihálta. – Mit akarsz? –kérdezte, egy kis idő múlva. Félt valamitől.
Hirtelen megkönnyebbült.
- Edward! Megijesztettél. – mondta.
- Rólad álmodik. Cuki. – kuncogta Emmett.
- Emmett ez nem vicces. – mondtam, és mérgesen ránéztem.
- Oké, oké. Befejeztem. – mondta és védekezően hátrálni kezdett, kezét teste elé tartva.
Zihálni kezdett. Megint félt. Zihálása csak erősödött.
- Edward csinálj valamit! –mondta Alice, hangját egy oktávval fentebb vitte.
- Nem tudok. – kiabáltam.
- Bella! Ébredj fel! – megint megráztam.
Sikított, és felnyílt a szeme, felült . Egy picit mindenki hátrébb lépett. Kivéve engem. Ijedtem rám nézett, és a falhoz hátrált.
- Hagyj békén! – kiáltotta, és még jobban nekilapult a falnak.
- Bella! Már ébren vagy. Nem kell félned.
(Bella szemszöge)
Ijedtem néztem végig a szobán, aztán végignéztem rajta is. Testtartása olyan volt, mint amilyennek ismertem. Szeme pedig a megszokott aranybarna. Óvatosan közeledett felém, és megcsókolt. Igen. Ő az én Edwardom volt. Ha beletúrtam a hajába, és ő felnevetett.
- Jól vagy? –kérdezte két csók között.
- - Igen! _mondtam.
- Hirtelen mindenre emlékeztem mi történt .
- Sajnálom. –mondtam. –Hogy letámadtalak- Én, én-
- Semmi baj. –mondta.
- Várj!- mondtam és felálltam.
- Igen? – kérdezte.
- Amikor rátámadtam, úgy éreztem mintha valaki irányítana.. Néhány dolgot nem tudtam irányítani. Aztán volt egy rémálmom. De egy vámpír nem tud aludni.
- Beszéltél is. – mondta Jasper.
- - Tényleg? – mondtam, és azon gondolkoztam el, hogy vajon mi mindent hallottak. Ha tudtam volna pirulni ,már megtörtént volna.
- Nem hinném ,hogy álom volt. – mondta hirtelen Edward.
- Akkor mi? – kérdezte Rose.
- Illúzió. – válaszolt.
- - Hogy érted? – érdeklődött Carlisle.
- Azt mondtad, hogy úgy érezted, mintha valaki irányítana. – mondta, és rám nézett. Bólintottam.
- Attól tartok valaki behatolt az elmédbe.
- De a pajzsa miatt ez nem lehetséges. – mondta Alice.
- Vagy igen. –mondtam, és mindenki rám nézett.
- Talán ha valakinek erős a képessége, akkor be tudd hatolni valamilyen szinten, de nem teljesen. Vagyis úgy értem, hogy ha nagyon gyakorlott a képessége, akkor tud találni egy rést a pajzsomon. Gondolom azért mert még nem gyakoroltam, hogy védjem magam még jobban.
Mindenki döbbenten nézett.
- De ki tenne ilyet? – kérdezte Alice.
- Nem tudom. - válaszoltam.
Alice a jövőbe meredt. Edward vele együtt. Hirtelen mindkettőjük arca eltorzult, és fájdalmas lett. Beleolvastam Alice gondolataiba. Arcom eltorzult, és hihetetlen mennyiségű fájdalmat tükrözött. Zihálni kezdtem, és lerogytam a padlóra. Felsikítottam, és arcomat a kezembe temettem. Ezzel a kis reakciómmal bizonyára elárultam képességem, de nem érdekelt. Hangtalanul sírtam, miközben néztem mit lát Alice.
6. rész: Halál
6. rész: Halál
Charlie a tv előtt ült, és meccset nézett, mikor megszólalt a csengő. Felállt és az ajtóhoz sétált. Kinyitotta.
- Jó estét, Swan rendőrfőnök úr. – köszöntötte őt a lány. Haja barna volt, mely hullámosan érte hátát.
- Szia. Ismerlek? – kérdezte, Charlie.
- Nem hiszem. – mondta a lány, és a férfira mosolygott.
- Mi járatban vagy itt? – kérdezte Charlie kíváncsian. A lány arca szomorúvá vált.
- Hé, kölyök. Mi a baj? Valami rosszat mondtam? – mondta a férfi.
- Nem , csak tudja a kocsim egy sárban ragadt, az erdőben, és arra szeretném kérni, hogy segítsen, onnan kivinni. – mondta a lány angyalian.
- Hát nem is tudom. Attól még hogy segítek, nem jön ki. Ahhoz kellene még pár ember. Megyek és hívok ide. – mondta, és elfordult. De a lány visszapördítette. Charlie megrezzent a jéghideg érintéstől.
- Nem. Nem hív ide senkit. Ki jön velem az erdőbe, és segíteni fog nekem. – mondta, és megfordulva elindult, Charlieval a nyomában.
****
- Hol az autód? – kérdezte Charlie, mikor a lány megállt, és megfordult vele szemben.
- Sehol. – mondta a lány széles vigyorral az arcán.
- Akkor mit akarsz tőlem? – kérdezte ijedten Charlie.
- A véredet! – mondta a lány.
Charlie futni kezdett, de ő gyorsabb volt. A nyakához hajolt , és beleharapott. Charlie felsikított. De senki nem halhatta. Éjfél volt. Ilyenkor nincsen senki az erdőbe, csak az állatok. A lány élvezte a meleget testében, ami megtölti erővel. Boldog volt. Kiszívta minden csepp vérét, és eldobta Charlie halott testét.
7. rész: Fájdalom
Nem tudtunk már mit tenni. Nem volt választásunk. Csak nézni, hogy az apám meghal. És , hogy ,hogy szívja ki a vérét az a lány. Nem értettem mit akar tőlem. Miért én? Először az álmom, aztán meg Alice látomása. Ő volt mindkettőbe. Tönkre akar tenni? De miért? Mit csináltam én, hogy ezt teszi velem? Zokogtam, könnyek nélkül. Nem tudtam abbahagyni. Túl sok volt már ez a fájdalom.
- Bella! Nyugodj meg! – nyugtatott Edward.
- Nem tudok. Charlie…Cha… - ne tudtam befejezni, mert megint egy hatalmas fájdalom tört be halott szívembe.
- Hogy mondtad? –kérdezte Edward. – Csak most mondtam el mindenkinek, de te hamarabb összeestél. – Te hallottad a gondolatait Alice-nek?
- Igen. De mit számít most ez? A tiédet is hallottam , már régóta. De nem mindig. – mondtam, és felnéztem rá. Rá nézett meggyötört arcomra, és még az övén is éles fájdalom suhant át.
- Szerelmem.., és miért nem mondtad el? –kérdezte Edward.
- Téged csak ez érdekel? – mondtam, és kitörtem az ajtón. Az erdőbe vettem az irányt.
- Várj…!- mondta Edward, és utánam eredt. Nem igazán tudtam figyelni a gyorsaságomra, és ő így gyorsabb volt nálam. Megállított.
- Nem. Csak meglepődtem. Tudod nagyon ,nagyon… Fáj az ,hogy meghalt Charlie. Fáj mert, apám egyik jó ismerőse volt, és mert a te apád. Nem szeretlek így látni Bella. Nem azért mondom, hogy ne legyél ilyen, és ,hogy ne is foglalkozz ezzel. – mondta.
Nem jutottam szóhoz. Az érzelmek együtt sodródtak velem. A fájdalom, szeretet, szerelem, boldogság, gyűlölet, tehetetlenség. De a fájdalom győzött. Még épp ,hogy eltudom viselni, de még egy vámpírnak is tragédia. Elveszteni valakit. Az apádat. De ha Edwardot is elveszíteném.. Nem erre nem is gondolhatok. Elfordultam Edwardtól, míg arckifejezésemről eltűnt az ijedség. Edward két keze közé vette az arcomat, és megcsókolt. Hirtelen beugrott az álmom. Amikor Edward nem az enyém volt. Mi lesz ha valóssá válik? Nem.. az nem lehet. Edward nem lenne erre képes. Edward még mindig csókolt, de én eltoltam magamat tőle.
- Edward! A lány. Alice látomásában… - kezdtem, de hangom elcsuklott.
- Tudom. Meg akarod ölni. El fogjuk intézni. Nyugodj meg. – mondta, és átölelt.
- Nem. Nem azért mondtam . Hanem,hogy…- hangom remegett.
- Mond már Bella! –sürgetett.
- Azt a lányt láttam az illúzióban is. Az a gyanúm ő tette azt is. És abban az álomban te ellenem voltál. – mondtam, és rám tört megint egy zokogó hullám. Arcomat mellkasába temettem. Ha könnyek is jöttek volna, már eláztatták volna pólóját
- Nyugalom. Én soha nem tennék veled ilyet Bella! – nyugtatott.
- És ha mégis? Láttad mit csinált Charlieval? Hogy az ujjai köré csavarta pillanatok alatt? – kérdeztem, és felnéztem, egyenesen a szemébe.
- Ide figyelj Isabella Marie Swan! Én soha nem foglak elhagyni! –mondta, és megint kezébe helyezte arcomat. – Az csak illúzió volt! Nem valós esemény.
- Hiszek neked. –mondtam, és most én csókoltam meg őt. Abban a pillanatban úgy éreztem ,hogy egyek vagyunk. Hogy az ő fájdalma az enyém is, és az én fájdalmam az övé is.
- És most elárulnád nekem, hogy ,mégis hova akartál elviharozni? – kérdezte és felvonta a szemöldökét.
- Charlie-hoz! –mondtam, és elindultam. Követett. Csönd volt. Csak a gyengéd suhanásunk hallatszott a fák között.
8. rész: Búcsú
Charlie házában még érezni lehetet a vámpír illatát. Bella a nappaliba ment, ahol egy utolsót szippantott még a levegőbe, ezzel örökre megőrizte édes illatát. Még mindig ment a TV, amit úgy hagyott előző este. Edward követte őt, és finoman átölelte.
- Sajnálom. –mondta, és lágyan megcsókolta nyakát.
Bella iszonyúan érezte magát. Charlie nincs többé. Halott. Még mindig nem tudta elhinni. Edward megpördítette, de Bella elfordult. Nem akarta ,hogy a fiú meglássa az arcát. Edward lassan az álla alá nyúlt, és felemelte arcát. A fiú sajnálta a lányt ,nem szerette ha boldogtalan. Az arcához közeledet, de Bella eltolta.
- Most nem!- mondta Bella , és elsétált az ajtóig. Nem bírt tovább ott maradni. A levegő is fullasztó volt, nem azért mert vágyott az emberi vérre, hanem mert teher volt számára. Még Edward is. Azt kívánta bárcsak elküldte volna még az elején. Egyedül szeretet volna lenni. Ki akarta sírni magát. Üvölteni akart, kiadni magából a dühöt, a bánatot. Elfelejteni mindent, és visszamenni a múltba. Azt akarta, hogy halott legyen az a szörnyeteg. Emlékezet csábító, és csalafinta mosolyára. Gyötörte őt, nem akart elmenni. Nem tudott másra gondolni.
- Várj! – szólt Edward, és megállította Bellát. – Tudom ,hogy fáj, de örökre nem lehetsz ilyen. Bella kérlek!
- Nem! Hagyj békén! Kérlek! Csak egyedül akarok lenni! Ne haragudj, de fel kell ezt dolgoznom. Ne keress. Ígérem vissza fogok jönni amint jobban leszek. – mondta Bella, és megcsókolta szerelmét.
Bella nem bírta elviselni azt se ,hogy Edward így látja őt. Bárkinél jobban szereti őt, de el kell mennie. Muszáj, ha nem akarja, hogy így lássa. Vissza fog jönni, és akkor boldogan élnek majd. Örökre. Elfordult, és eltűnt.
Edward nem akarta felfogni, hogy csak így hagyta elmenni, nem tudott gondolkodni. Mintha elhagyta volna az élet. Üres volt. Lerogyott az erdő előtt.
Bella a lányon gondolkodott, és ,hogy mit akar tőle. Azt hitte boldogan élhet. Sose találta helyét az emberi világban. Úgy érezte, megtalálta, de tévedett. Talán mégis a halál az ő helye. Talán. Mindentől távol a sötétségben, a semmiben. Az élete fenekestül felfordult. Annyira vágyott a boldogságra. Olyan sok rossz dolog történt vele, és félt a következő célponttól. Mi lesz ha Edward az? Bella ezt gyorsan verd ki a fejedből!- ismételgette magában. Feltámadt a szél, és Bella gyengének érezte magát, mint egy ember. Dejavu érzése volt. Az álma. Akkor is feltámadt a szél. Hirtelen sötét lett az ég, és a vihar zaja csapkodott az erdőbe. Az erdő villogott, és az eső is elkezdett esni. Félt. –Bella megborzongott az emléktől. Nem is figyelte még meg eddig a környezetet, sötét volt. És csak a vérszomjas párra figyelt. A lányon megint egy jéghideg borzongás futott végig amint a vérszomjas párra gondolt. Egy pillanatra meg kellett állnia. Elég messze volt mindentől, hogy hallja bárki is. Körülnézett,és óvatosan felmérte a terepet, hogy nincs-e a közelben senki. Nem volt senki sem ott. Felkiáltott, és hatalmas morgás jött ki tüdejéből, aztán lerogyott a nedves földre.
