Meg is hoztam a 13. fejezetet. Végre péntek van, jön a hétvége, Vampire Diaries.XD. Én a 5.részt nagyon várom, mikor Caroline anyja megtudja....
Ehhez a fejezethez most nincs sok hozzáfüzni valóm, úgyhogy::::: KOMIKAT!!!!!!!!
Bella08
13. fejezet: Nincs menekvés
(Vicky Ronald szemszöge)
- Lisa!?- kiáltottam fel ijedten.
- Nővérkém! –vigyorodik el és lép egyet előre.
- Te meghaltál, nem lehetsz életben. Elégtél. – mondtam, és hátráltam két lépést.
- Ó, ugyan már. A holttestemet nem találták meg. Elégtem? Na ez egy hülye magyarázat, de muszáj volt valamit mondani, nem? – kérdezte, és még mindig mosolygott. Nem mertem becsukni a szemem, és így próbáltam kapcsolatot teremteni a természet, és köztem. Nem olyan erős, mint szokott, de elég, hogy valakit leolvassak. Éreztem Lisa kiterjedő energiáját, ahogy a hideg lehelete ki be áramlik tüdejéből a levegőbe. Éreztem, ahogyan a cipője talpa hozzá ér a nyirkos földhöz. Érzem a súlyát, a bemélyedést, ahogy a hideg márvány bőre hozzá ér a fa leveléhez, ahogy a szél belekap a hajába. Minden mozgását, levegővételét, mindent ami megérinti. Érzem ahogy megmozdul és átvágja a közöttünk lévő távolságot. Gyors, de én még gyorsabban felfogom mit akar tenni. A testemen átjár, az érzés, ahogyan suhan a levegőbe, de mielőtt elérne hozzám, sűrű köd terem előtte, ezzel elválasztva a kettőnk közötti helyet. Futni kezdek, és minden nyomomat elmossa a megint rákezdet eső, a szél feltámad, és nagyon nagy sebességgel felkavarja hátrahagyott illatom. Tudom, hogy Lisa túl fogja élni, de legalább egy ideig nem talál rám. Lehunytam a szemem, és éreztem ahogyan a sűrű ködben vakon szaglászik, de mindenhol engem érez. Nem tudja merre menjem. Nagyon jól érzem ,hogy rossz a szándéka. Egy kisebb forgószelet formálok, és az erdő másik végébe viszem, egyenesen Lisa felé irányítom. Egy kicsit meglepődik, de lazán kiugrik belőle, és tovább lép. Eltűnik. Már nem érzékelem az erdőben. Az elmém kinyúlik, és megkeresi, de már jó messze jár. Kinyitom a szeme, és örülök ,hogy végre elment. Nem gondoltam volna, hogy egyszer, igazán hálás leszek a képességeimnek. Tudom, hogy Lisa visszafog jönni értem. Erősebb mint bárki is hiszi. Az elmém újra előhozta alakját, hogy minden egyes pontját fel tudjam mérni. Haja szőke, szeme pedig macskaszerű. Pont mint 3 éve. Ugyanúgy nézz ki ,csak sokkal tökéletesebb lett. A mozgása is változott, és olyan lett mint egy ragadozóé. Semmit sem öregedet. És a szeme a legijesztőbb. Vérvörös. Természetellenes, és nem való a világba. A vihar már lecsendesedett, és már csak sima eső maradt belőle. A város felé vettem az irányt, de még figyeltem, nehogy visszajöjjön. Egyedül élek, a szüleim már 6 éves koromba meghaltak, és a nagynénémmel maradtunk. Lisa halála után nem sokkal betöltöttem a tizennyolcat, és elköltöztem. Vettem egy házat, itt Port Angelesben, és most itt tanulok. De csak most jöttem rá,hogy Lisa nem halott, de nem lehet ember. Nagyon sokat változott a viselkedése is. Nem voltr ilyen gúnyos, és gonosz. Igen gonosz. Azthiszem ez a megfelelő szó rá. Berohantam a házamba, és kicsavartam a hajam. Átöltöztem, és megszárítkoztam. Sötétedett. Még éppen időben jöttem haza. Kimentem a konyhába, és kivettem a tegnapról maradt spagettit. Beraktam a mikróba, és beállítottam az időt. Miközben várakoztam, rendbe raktam a konyhát. Bementem a nappaliba, és lehuppantam a kanapéra. Bekapcsoltam a TV-t, és hozzáfogtam a vacsorához.
*******
Ránéztem az órára,3:12. Megint hallottam. Valaki van a szobámban. Érzem a tekintetét, és a levegőben a mozgását.
- Lisa?- kérdeztem.
- Lisa! Tudom ,hogy te vagy az! –mondtam, mikor nem érkezett válasz. Hunyorítottam, és erőltettem a szemem, hogy lásson valamit a sötétben.
Végül nem érkezett válasz. Visszafeküdtem, és mindig azt ismételgettem magamba, hogy csak képzelődök, a délutáni esett miatt. Már az is felmerült bennem, hogy csak álmodtam az egészet, viszont mikor a függöny megrezdült szertefoszlott a gondolat. Felültem, és a kapcsolóhoz nyúltam, de mielőtt felkapcsolhattam volna, valaki befogta a számat. A világ elhomályosult, és lassan a sötétségbe zuhantam örökre.
*****
- Mi a terved vele? – kérdezte egy hang.
- Átváltoztatom. A képességei jól jöhetnek. – mondta egy másik hang.
- Biztos vagy benne? Hogy átkell változtatni? –kérdezte megint egy hang.
- Lisa! Azt akarod ,hogy meghalljon? Ezzel örök életet adok neki, mint neked is. Csupán pár ember halála az oka. – mondta a hang. A sötétség elhagyta testem, és már teljesen józan voltam. Kinyitottam a szemem. Lisa, és egy másik nő állt mellettem.
- Mikor csinálod? –kérdezte Lisa, és figyelte ahogyan felpattanok és hátrálni kezdek.
- Nem tom. Jó lenne most elkezdeni, nehogy kifussunk az időből. – mondta a nő és elmosolyodott.
Az ajtó felé futottam, amilyen gyorsan csak tudtam, de a nő gyorsabb volt, és elállta utam. A nyakamhoz hajolt. Éreztem hideg leheletét, és aogyan a bőre hozzám simul. Olyan mint Lisának.
- Ne! Egy kcsit még várj. Legalább készítsd fel. Kérlek. – kérte Lisa és lefogta a nő kezét.
- Nincs idő várni. Majd megtanulja. – finoman arrébb lökte a kezét, és visszahajolt csupasz nyakamhoz. Fogai ,mit sok kis tűszúrás hatoltak be bőröm alá, felszakítva azt.
A felismerés úgy zuhant belém mint meteor a földre. Vámpír,vámpír,vámpír. Cak erre tudtam gondolni. Nem tudtam elhinni, még most se, mikor már tudom mi ő. Tudom, hogy most vége, tudom, hogy meghalok. A vér lassan elhagyta testem, de még éltem mikor ajka eltért nyakamról. Az égés elviselhetetlen volt. Rosszabb bármilyen fájdalomnál.
- Öljetek már meg! Kérlek! Lisa! Kérlek, ölj meg. Nem akarom. – kiabáltam, és épp, hogy láttam ahogyan Lisa összeomlott, és a kezébe temette az arcát. A nő mellé ült, és átölelte.
A fájdalom egyre csak fokozódott, míg a háromszorosára nem nőtt. Meg akartam hallni. Nem akartam semmit se, csak egy egyszerű halált, hogy véget érjen ez a borzalom.
(Lisa Ronald szemszöge)
Már azt hittem nincs bennem több emberiség, míg meg nem láttam mennyire szenved, vagy mikor láttam mennyire félt Katherinetől. De ő azt mondta nincs más választásunk, hogy át kell változtatnia, hogy győzzünk az ellenség felett. Nagyon fájt látni ,hogy Vicky szenved. Kiabál, hogy öljék meg. A kín legnagyobb poklán megy keresztül. A szíve lassult, és lassan lenyugodot. A szíve egy utolsót dobbant, és leállt. Egy perc múlva a teste felé közeledtem, és ezt mondtam.
- Vicky! Hallasz engem? – kérdeztem.
Nem mozdult. Hátrafordultam, és így szóltam.
- Katherine! Valami baj van. – mondtam, és pánikolni kezdtem.
- Nem értem. Nem halhatott meg. Az átváltoztatás tökéletesen ment. – mondta, és elhalgatott.
Néhány percig csak álltam, és néztem Vicky halott testét. Már elfordultam, hogy kimenjek a garázsból, mikor egy dobbanást hallottam. Megpördültem, és Katherinere néztem. Az ő arca is értetlenül bámulta Vicky testét ahogyan egyre gyorsabban dobog a szíve.
- Katherine, mi történik?! – kérdeztem, és Vicky mellé érve megfogtam a kezét, de ebben a pillanatban a falhoz repültem. A testemen újra és újra végigfutott az áramütés, míg végül megbénulva a földön maradtam.
- Döbbenetes. – mondta Katherine, és az értetlenség helyét átvette a ragyogó mosoly. Föltápászkodtam, és Vicky felé pillantottam. A fény szinte elvakított. Körbevette Vickyt, majd széttárult a garázsban, és visszahúzódott. Vicky szíve felé tartott, ami végül elnyelte a fényt. Kinyitotta a szemét. Felült, és ijedten körbenézett. A szíve szokásos ritmusában vert, miközben Katherine felé pillantott.
- Hihetetlen. – csapta össze kezét Katherine. Odasuhant hozzá, és felemelte fejét. Vicky megrezzent a hideg érintéstől.
- Mi vagy te? – kérdezte, széles mosoly kiséretében.
- Ember. – mondta remegő hangon.
Katherine arcáról eltűnt a mosoly, és újra megszólalt.
- Tudom, hogy tudod mit csináltál az előbb. A fény, és ,hogy nem tudlak átváltoztatni. Szóval utoljára kérdezem. Mi vagy te?!
- Nem tudom. – mondta Vicky, és egy könycsepp gördült le az arcán.
Katherine megfogta a nyakát, és arra készült ,hogy bántsa. Nem engedhetem. Minden harag felgyűlt bennem, és olyan gyorsan suhantam oda, és vágtam a falhoz, hogy maga is meglepődött.
- Fuss! – kiáltottam Vickyre, mire ő az ajtó felé futott. Katherine olyan gyorsan suhant hozzá, és karmolt belé, hogy már késő volt megakadályozni. Nem tudott elmenekülni. A méreg a számba gyülemlet, és az erőtől kiduzzattak az izmaim. Minden haragom Katherine felé öszpontosult. Odafutottam hozzá, és olyan erővel löktem a falnak, hogy lebénult. Egy másodpercig tartott rájönnöm mit tettem. A fény. Most én csináltam. Megvédtem magam, bántani akartam. A nővérem által táplált szeretetem megvédett. Nem tudtam mi történt. Katherine próbált felállni, de nem ment neki. Odafordultam a testvéremhez, és a karjánál fogva kirángattam a garázsból.
******
( Vicky Ronald szemszöge)
- Használd az erődet, hogy elmosd a nyomunkat!- utasított Lisa.
- De- - mondtam, de belevágott a szavamba.
- Nincs de! Azt akarod, hogy megtaláljon téged? Hogy kiderüljön egy olyan titok amit még mi sem tudunk! Vicky kérlek! – mondta, és megállt.
Végül beadtam a derekam, és becsuktam a szemem. Elképzeltem ,hogy az eső kiered a felhőből, és megérinti a talajt. A felhő szürkeségét, és ahogyan a kövér cseppek eláztatnak minket. Az eső eleredt így elmosva a lábnyomokat. Elképzeltem ahogyan a levegő megmozdul, és a fák levelei lengedeznek, miközben a levegő egyre csak kavarodik. A szél feltámadt összekavarva ezzel illatnyomunkra. Lisa megragadta a kezemet, és így szólt.
- Ne veszísd el az uralmad. Bízz bennem! – mondta, és suhanni kezdett a fák között.
Éreztem gyors mozgását, és úgy kavartam az illatunkat, hogy ha a nő utánunk akarna jönni téves nyomra vezessék kifinomult érzékei.
