SAJNÁLOM DE A VIDIKET LE KELLETT VENNEM, MERT AZ EXPLOYERT LEFAGYASZTOTTA!!
Iconok;) (saját készítésű)
Nah ha már úgy is karácsony van. Nagy örömötökre kaptok 2 fejezetet :);):D... a 16., és a 17. fejit.
16 fejezet: Ennyi év után is érzek valamit irántad….Figyelem: 16+
- Régen jobban szerettelek. –mondta Riley és leült mellém.
- Te meg semmit sem változtál. –mondtam, és visszakalandoztam a jelenbe. Felnevetett, kimutatva ezzel a megmaradt heget a nyakán.
- Bocsánat. –mutattam rá a hegre, és lehajtottam a fejem.
- Semmi baj. – nevetett fel. – Megértem a bánatod. Legszívesebben én is ezt tettem volna Zackkel amikor elvett tőlem. Te pedig összetörted a szívem. – mondta, majd hangja elszomorodott.
- Már nincs szíved. –mondtam, gúnyosan, majd a mosoly lefagyott az arcomról. – És amúgy is ,muszáj mindig emlékeztetned a halálára? –mondtam, és a az utolsó szónál hangom elcsuklott.
- Bocsánat. –mondta, majd fészkelődni kezdett a földön. Néhány percig síri csöndben ültünk a hajnalban. A madarak ébredeztek, és az ég világosodni kezdett. Ugyan még sötét volt, de az erdőben folyt az élet. Néhány perc után halkan megszólalt.
- Tudod nem is vagy olyan gonosz ,mint hiszed magadról. – mondta ,és a távolba meredt.
- Nem ismersz még te engem. –mondtam, csalafinta mosolyommal az arcomon. – Nincs bennem semmi emberi, hiszen vámpír vagyok. Nincs lelkem, és nem dobog a szívem. Olyan kemény vagyok mint egy márvány, és emberek százát ölöm évente. – mondtam könnyedén, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.
- Tévedsz. Lehet ,hogy embereket ölünk, és nem dobog a szívünk, de nem hinném, hogy nincs lelkünk. Jó csak elméletileg. Igenis van benned emberi Katherine. – mondta, és 1 másodperc múlva folytatta. – Ha nem lennél már emberi, akkor most nem ülnél itt mellettem, ilyen nyugodtan, és beszélnél velem, úgy ,hogy bármelyik pillanatban megölhetnél. – mondta.
- Meg is foglak lehet. –mondtam, és küldtem feléje egy illúziót az elképzelésemről. Kicsit nehéz volt, de sikerült, nem akarta most megvédeni túlságosan.
Az illúziótól megborzongott, de az állam alá nyúlt, és felemelte fejem, hogy mélyen a szemembe nézzen.
- Bízok benned Katherine. Ennyi év után is. Ennyi gonoszság után is. Tudom mit tettél Bellával. Tudom ,hogy megölted az apját, hogy áttöröd mindig a pajzsát. –mondta, szemében vágy.
- Honnan tudod? –mondtam csodálkozva.
- Figyeltelek, meg őt is figyeltem. Már mondtam. – mondta.
- Engem? Hogya- - hangom elcsuklott és rájöttem.
- Miért nem ölsz meg? – kérdezte.
- Először megakartalak de…- mondtam, és hangom megint elcsuklott.
- De mi? Talán érzel valamit irántam? – kérdezte, és mélyen a szemembe nézet.
- Igen. Ennyi év után is érzek valamit irántad. Riley, én szeretlek. Még mindig .- mondtam, és elfordítottam az arcom. Nem tudtam vörösen izzó szemébe nézni.
Megfogta az állam, és kényszeríttet ,hogy nézzek bele, lassan és megfontoltan közeledett. Ajkunk összeért , először lágyan majd egyre durvábban csókoltunk. Beletúrtam a hajába. Ez volt a legjobb amit valaha átéltem Zacken kívül. Ő aztán nem semmi volt. Erősen hozzávágott a sáros földhöz, és leszakította a felsőmet. Megragadtam a grabancát, és átfordítottam, hogy ő legyen alul. A talaj bemélyedt a hatalmas erőtől. Vámpírsebességgel kigomboltam az ingét, és leszakítottam róla. Mélyen beleszimatoltam kék ingjébe. Édes illata a mentához hasonlított, amit már emberkoromban is nagyon imádtam. Riley kihasználta pillanatnyi figyelmetlenségem, és ő került felülre. A mellkasomat csókolgatta, majd az ajka visszatért a nyakamra, és a nyelvével cirógatni kezdte.
- Mmm. –mondtam, és ő elmosolyodott, és visszatért az ajkamra. Éreztem elméje minden pontját, legbelső gondolatait. Ilyenkor nem tudta elrejteni, és én sem tudtam kikapcsolni. A kezével megfogta a mellem, és letépte róla a melltartót, ami még jobban felizgatott, és letéptem a nadrágját, és levetkőztettük egymást. Ajka az ajkamra tért, miközben a szeretkezésünk elérte a csúcspontot. Hangosan felnyögtem, és beletúrtam a hajába, miközben lábaimat dereka közé kulcsoltam. Egyszerűen csodálatos volt. Még egy utolsó csókot nyomott ajkamra, és lefeküdt mellém.
- Most pucéran mászkálhatunk az erdőben. –mondtam, és felnevettem.
- Itt van a házam a közelben. – mondta ,és dél fele mutatott.
- Ez csodálatos volt. Sokkal jobb vagy, mint ötven éve. –mondtam, és a mellkasához bújtam.
- Én is élveztem. Drágám. –mondta, és egy puszit nyomot a fejemre.
Pár percen át síri csöndben ültünk, majd megszólaltam.
- Riley? – kérdeztem, és felültem.
- Igen? – kérdezte, és követett engem.
- Átváltoztattam egy 12 éves lányt. –mondtam, és felálltam.
*****
- Mi történik velem? – kérdezte a lány, és felkiáltott a fájdalomtól. Becsuktam a szemem, és erős nyugalmat ,és biztonságot képzeltem elméjébe. Mikor lenyugodott, kiléptünk a fák közül, mire a lány ijedten felkapta a fejét, és leguggolt. ,,Nyugodj meg. Nincs mitől félned. ,, - küldtem feléje, mire értetlenül rám meredt. ,, Semmi, gond. Mi elmagyarázzuk mi történt veled ,,- küldtem feléje. Feléje indultam, és a kezemet nyújtottam, de ő ezt kérdezte tőlem. ,, Miért tenném? ,, válaszoltam. ,, Bíznod kell bennem, legalább. Mindannyian átéltük ezt, mint amit te most. A szomj, a veszély keresése. Tudom, hogy legbelül rám akarsz támadni, és széttépni. Mind ezt akartuk az elején. Kevés kivétel van. ,, egyetértő szemmel néztem rá.
- Mi vagyok én? –szólalt meg. ,, Hihetetlen, de el kell hinned. Létezik, és te is az vagy. Muszáj elfogadnod.,, - küldtem feléje mielőtt Riley kimondta volna a választ.
- Vámpír. –mondta, nehezen. Megpróbáltam érzékelni az elméjét, de a falba ütköztem. Rám meredt, ahogy megérezte a támadást.
- Fogadd el! – mondta, és visszanézett az értetlen, elveszett lányra.
,, Micsoda? Ki tett ilyenné, mi történt az anyámmal? ,, - kérdezte, és rám meredt. Riley tudta, hogy beszélgetünk, és éreztem az elméje felől áradni a mérgét. Ugyan a fal védte, de dühös volt. Nagyon. ,, Emlékszel valamire. Mielőtt égni kezdtél?,, - hangom elcsuklott, és visszagondoltam az én hasonló helyzetemre. A lány erősen próbálkozott, hogy lásson valamit, és végül meglátta. Az emlékei hihetetlenül tiszták voltak, és meglepődtem, ahogyan láttam. Mintha az új életében történt volna. Rám nézett, szemei ijedtek, és bosszúsak voltak. ,, Kérlek ne haragudj. Ne támadj rám. ,, - küldtem felé, de ő felkiáltott.
- Szállj ki a fejemből, te pióca, gyilkos, hülye ribanc. – mondta, és szinte egyszerre guggoltunk le, és olyan gyorsan ugrottunk egymásra, hogy egy ember észre se vette volna. Na jó talán azt igen, hogy leérkezünk a földre, és gurulni kezdünk, vérszomjasan. A lány belém harapott, de én könnyen kicseleztem, főleg, hogy tudtam minden egyes fejében megforduló dolgot. Mindent ami az elméjével kapcsolatos. Győzelemre álltam, mikor Riley közénk ugrott.
- Katherine! Szép kis példakép vagy. Megölöd az anyját, majd átváltoztatod, és rátámadsz. – mondta, és a lányhoz fordult.
- Gyere kicsim. Menjünk innen. – mondta, és száguldani kezdett, a lány pedig követte példáját. Az elmémmel nem tudtam érzékelni semmit. Riley őt is védte. Rosszabb a képessége mint hittem. Lerogytam a földre, és édesen visszaemlékeztem az édes pillanatokra amit Rileyvel töltöttem. Riley a múlté, véglegesen. Látom kénytelen leszek egyedül elvégezni a piszkos ,de egyben szórakoztató munkát. Mély levegőt vettem, és mélyen a gondolataimba meredve kiterveltem mit fogok tenni. Az elmémet elborította a bosszú, kegyetlenség, harag, és teljesen eltűnt minden jóság belőlem. Örökre. Örökre végzek Bellával. Tönkreteszem az életét. Meg fogja még bánni ezerszer is ,hogy ujjat húzott velem. Először a leggyengébb pontjával kezdem. Edwarddal. Gonoszan elmosolyodtam, és eltűntem a fák között.
17. fejezet: Soha nem akarlak elveszíteni, de úgy érzem hamarosan nem leszel velem… - Szeretlek. –mondtam, és lágyan megcsókoltam.
- Én is téged. –válaszolt vissza, mint a világ legédesebb angyalkája.
- Hamarosan mennünk kéne. – mondtam. – Szerintem gyanakszik. – suttogtam a fülébe.
- Igazad van. Most is éppen azon gondolkozik, hogy mennyire hasonlítunk. Összeillünk, mennyire kecsesek és szépek vagyunk. Sápadtak, és sejti, hogy nem vagyunk emberek. - mondta, és tekintete aggodalmas lett.
- Tudom. Olvasok benne én is. Azon tűnődik, hogyan tudná kideríteni mi is vagyok valójában. Furcsállja, hogy nem akarok kimenni a napra, pedig régen nagyon szerettem. – mondtam, és a koncentrációban összeszűkült a szemem.
- Nem tudsz beültetni a fejébe valamit? – mondta, mire rá néztem.
- Edward. Ez nem így működik. Egy, nem tudok utasításokat adni. Kettő, rögtön felismerné a hangom. Három, Reneé nagyon jó megfigyelő. – mondtam, de mielőtt Edward válaszolhatott volna bejött egy csésze teával, és letette. Tudta, hogy olvasok anyám gondolataiban, és remélte, hogy látom az övét is. Arra gondolt, hogy milyen kár ,hogy nem tud olvasni bennem. „ Hallak” –küldtem feléje, egy nevetéssel. Edwarddal nagyon sokat gyakoroltuk a telepátiás kommunikációt, és minden próbálkozásnál egyre könnyebben ment. ,, Mázlista. ,,- gondolta durcásan. ,,Ne hidd. A titkunk veszélybe és egy vérszomjas vámpír üldöz.,, - válaszoltam.
- Hahó. Bella?! – hallottam meg anyám hangját. – Szóval?
- Mi? Bocs, nem figyeltem. – fordultam felé.
- Beszélhetnénk négy szem közt?- kérdezte feszült arccal, majd Edwardra pillantott.
- Hát…persze. – mondtam, és felálltam. ,,Kihallgassam?,, - küldte felém Edward. ,, Ne,, - válaszoltam. Anyám felállt, majd kiment a bejárati ajtón, a teraszra. Követtem.
- Nem hall minket? –kérdezte, majd benézett az üvegajtón.
- Nem. –hazudtam folyékonyan.
- Hát, jó. Akkor bele is kezdek. – megköszörülte a torkát. – Bella. Tudom, hogy titkolsz előlem valamit. – mondta, és mélyen a szemembe nézett. – Ugye, tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – kérdezte.
- Igen, anya tudom. Megnyugodhatsz nem vagyok terhes. – mondtam, és alig vártam, hogy visszabújhassak Edward ölébe.
- Az helyes, de nem erre gondolok. Mielőtt elmentél, arról az egy hétről beszélek. Mikor hazajöttél három nap elteltével- - mondta, és a mondat végén hangja elcsuklott.
- Anya. Már megint? Nem unod? –forgattam a szemem, és úgy viselkedtem, mintha az csak egy rossz nap lett volna, de valójában féltem.
- Nem, Bella. Ezt most nem fogod kikerülni. – mondta, és felhúzta a szemöldökét.
Ajaj. Most mi lesz? Gondoltam.
- Mi van azzal a nappal? – kérdeztem.
- A viselkedésed olyan furcsa volt, és tudom, hogy azóta történt veled valami. Te pedig pontosan tisztában vagy vele. Bells, kérlek mondd el mi történt veled. – mondta, és hangja könyörgő lett.
- Nem lehet. –mondtam halkan.
- Hát jól van. De ,hogy csak tudd, minden áron meg fogom tudni. – mondta.
Szemeim kikerekedtek, és megszólaltam.
- Befejeztük?! – kérdeztem, már mérgesen. Még csak az hiányzik ,hogy elveszítsem az önkontrollt.
- Igen. – mondta, majd kitárta nekem az ajtót.
- Edward aggódom. – mondtam. – Talán el kéne neki árulni.
- Megőrültél?- kérdezte.
- Most miért kell kiabálni? – mondtam, mérgesen.
- Az, hogy elegem van belőled. Mintha csak egy gyáva vámpír lennél. Ha már egy kis akadály eléd áll, te rögtön megadod magad. Nincs benned semmi tartás. Tanulj már meg helyesen cselekedni. – mondta.
- Hogy mit mondtál?- kérdeztem, dühösen.
- Jól hallottad! – emelte fel hangját.
A testemen, átfutott a fájdalom, egészen halott szívemig, aztán a düh felülkerekedett rajtam, és cselekedtem. A pofon akkorát csattant arcán, hogy belerezzent az egész erdő, és Edward is nekiröpült egy fának.
- Tudod, te meg egy nyápic férfi vagy. Tuskó, és bunkó. Kár volt ebbe az átkozott Forksba jönnöm. Mi lett belőle? Meghalt az apám. Miattam. Megtaláltalak téged, ami eléggé kár volt. És tudod mit? Nekem van elegem belőled. Azt még megbocsátottam neked, hogy azt mondtad bárcsak meghalnék, de már betelt a pohár. Emlékszel az első szexünkre? Azt kérdezted megbántam-e. Igen, nagyon megbántam, hogy ez kétszer is megtörtént. Soha többé nem akarlak látni. – mondtam, és elviharoztam a fák között.
(Katherine szemszöge)
Ezen mosolyognom kellett. Ez túlságosan is könnyű volt.
- Élvezed mi? – kérdezte a hátam mögül Riley.
- Tudod ,hogy igen.- válaszoltam.
- Talán csak azért csinálod ezt, mert neked nem adatott meg a boldogság?- kérdezte, és nekidőlt a fának. Majd így folytatta.
- Katherine, kérlek hagyd őket békén. Még lehetsz boldog. Megbocsátok. - mondta ,és megfogta a kezem. Úgy rántottam el a ,mintha tűzbe nyúltam volna. Kinyitottam a szám ,de ő így szólt.
- Ne őt okold, én tehetek róla. Bella csak egy áldozat volt, nem több. Felemelte a kezét ,és végigsimított az ajkaimon. Szeme megtelt vággyal, és felém közeledett. Megragadtam a kezét, és átdobtam a vállam fölött, mint egy rongybabát. Hangos reccsenéssel a földre zuhant.
- Most meg kéne hatódnom? Ugyan már Rey, olyan szánalmas van. Komolyan mondom emberként jobb voltál. – elmosolyodtam, majd oldalba rúgtam. Hangosan felnyögött, én pedig kényelmesen elsétáltam a fák között.
Edward az erdőben bolyongott valami megnyugtatót keresve. Feldúlt volt, és zavart. Tökéletes. Megengedtem egy gonosz mosolyt magamnak, majd megjelentem a látóterében. A levelek megcsörrentek a talpam alatt, amire felkapta a fejét. Egy másodperc töredékéig tartott ,míg felfogta ki vagyok, majd elkerekedett a szeme. Egy másodperc múlva, viszont már felém rohant ,haraggal teli elmével. Egy kézzel megragadtam, majd nekicsaptam a fának. Könnyedén felkelt, majd újrapróbálkozott. A kezemmel az arcára csaptam, és mosolyogva néztem végig ahogy 30 métert repül, majd egy hegyes sziklára esik. Felkiáltott. Feléje térdeltem, és ezt mondtam.
- Második pofon. Bella elég gyenge, ha csak egy olyanra telik tőle amit láttam. Ez.., hogy is mondjam ,már valami. Nem gondolod? – mondtam gúnyosan. Megpróbált felkelni, de oldalba rúgtam, neki a fának. Megfogtam a nyakánál fogva, és felemeltem.
- Jaj, de kis naív vagy. Semmit nem tudtok tenni. Hiába vagytok 8-an. Állati vér? Ez komoly? Még könnyebb. Túl egyszerű lesz eltüntetnem titeket. – mondtam, és szorítottam a fogásomon.
- M-i-t a…kk-a-rsz? – kérdezte a megmaradt levegőből.
- Ez könnyű! – nevettem hátravetett fejjel .- Csupán 3 ok. – mondtam majd szabad kezemet felemeltem, és ahogy mondtam úgy mutattam fel ujjaimat. – Busszú. Bosszú. És ..Bosszú! Mondani akart valamit, ezért feltártam elmémet. ’’Meg akar ölni?’’ kaptam el gondolatát.
- Majd. De nem most. Még szükségem van rád. – jelentettem ki. ’’Te?..,,
- Igen, én. Mi olyan nagy izé ebben? – mondtam, és megforgattam a szemem.
- Meg fogod csinálni amit mondok, és akkor talán te lehetsz a legutolsó, vagy az első. Nekem mindegy. Te döntesz. –mondtam. ’’ Nem fogok-’’ Gondolata félbeszakadt, mert még jobban megszorítottam a nyakát.
- ÓÓ, dehogy is nem. –mondtam, és a fülébe súgtam. – Vagy Bellát, a szemed láttára ölöm meg. ,,Akkor legalább nem kéne szenvednie miattad.,,
- Hát jó. Nekem így is megfelel. Én csak nem akartalak volna összezavarni. De te döntesz. Egy kis ízelítő, Edward! – mondtam, majd egy fémes reccsenéssel letéptem a karját. Felkiáltott, és haragtól izzó szemeivel felnézett rám. A nyakán látható volt a begyógyuló horpadás. A pillantásom fogságba tartotta az övét. Elöntött az energia, majd megvártam, míg az uralmam alá kerül.
Holnap nagy a valószínűsége, hogy nem leszek gépnél, úgyhogy Merry Christmas! ;) Ja és a karácsonyi novella 25. -én kerül fel. Legkésőbb 26- a.
