Sziasztok... Ne is kérdezzétek miért rakom fel ilyenkor. Nincs komi, van suli, nincs ihlet. Azon is gondolkodtam ,hogy bezárom a blogom, és ha majd megírtam, és befejeztem a törit, akkor kinyitok. 2 szavazást indítottam: Az egyik, hogy olvasod-e a blogom? , a 2. Szüneteljek? . Rajtatok múlik ,hogy lesz. Ha alig kapok szavazatot bezárok. Sajnálom. Tényleg nincs ihlet. Úgy meg nem éri meg, hogy havonta egy feji, mert elfelejtitek ,hogy mi volt az előzőekben....
Most pedig jöjjön a lehet, hogy utcsó feji a szünet előtt. (Rajtatok múlik).. Komihatárt nem adok, mert úgy sem írtok.
Bella08
Az Éjszaka Árnya
Nem tudtam őket megtalálni. Az átkozott. Megbíztam benne. Ki gondolta volna, hogy még szereti. Hisz ő maga mondta, hogy utálja. Éhes vagyok. Vajon kiből lakomázzak? Az biztos, hogy van választék. - gondoltam, és megnyaltam a számat. Vickyt pedig későbbre hagyom, első a vérszomj. Imádom az énem, az aki vagyok. Régen még jobban imádtam vámpír lenni, amikor Zack… - gondoltam, és megakadtam, még ha a nevére gondoltam is, akkor is hatalmas fájdalom söpört át rajtam. Ő volt az egyetlen egy aki miatt még éltem. Megfogadtam, hogy bosszút fogok állni a haláláért. A fájdalom újra, és újra belehasított régóta halott szívembe. Végre rájöttem kik a felelősek ezért, és az biztos, hogy megkeserítem az életüket amiért ők is ezt tették velem. Megszédültem, és majdnem el is estem a következő fájdalom hullámtól, ami keveredet a haraggal is. Az egyiket már megtaláltam, és ha jó úton haladok akkor a másodikat is megtalálom. Az illat alapján nem olyan nehéz megtalálni őt. Hogy honnan tudom az illatát? Én találtam rá Zack maradványaira. Bárhol felismertem volna. Bárhol, bármikor. Először magamat okoltam, hogy nem voltam mellette ,hogy faképnél hagytam. Az aggaszott legjobban, hogy mikor utoljára találkoztunk veszekedtünk. Az emléktől megborzongtam, miközben haladtam Seattle felé. Mélyet szippantottam a levegőből ,hogy elpárologjon a bűntudat ,és helyébe a vérszomjas bosszú kerüljön, és megéreztem. Az ismerős illatot, amit kerestem. A gyilkost. Hirtelen elfeledkeztem a vérről, kifejezésem megváltozott. Harag, izgatottság ,remény,bosszú keverékét tükrözte arcom. Az elmémmel próbáltam megkeresni az övét, hogy könnyebb legyen a keresés. Arról gondolkodott vajon miért is jött el idáig. A hely húzta magával, hívogatta.
Még jó. –gondoltam, és elmosolyodtam. De segíthetünk még rajta. –gondoltam, és a mosolyból egy halk kuncogás hallatszódott. „ Gyere a romtemplomhoz, éjfélkor,, küldtem feléje, mire megdermedt ,és körbefordult. Össze volt zavarodva. Megint kuncogtam, és egy újabb gondolatot küldtem felé. ,, Romtemplom, éjfél ,, Megint megdermedt, és gondolata kérdőre váltott? ,, Ki vagy te? És miért mennék oda? Honnan tudnám ,hogy nem-e csapda? ,, Okosabb mint hittem .- gondoltam, és két másodpercnyi habozás után válaszoltam. ,, Mert beszélnünk, kell nagyon fontos. Mindenféleképpen el kell jönnöd,, - küldtem feléje, és elsuhantam vissza Seattle felé.
Az út nem volt különösebben hosszú, hiszen futottam. Nem igazán szerettem a sikátorban vadászni, ezért egy nyitott ablakot kutattam a házak között. A sikátorban, vagy a sötét helyeken olyan emberekkel találkoztam akik drogoztak, vagy már elrontották a testüket. Az ízük kesernyés volt, viszont egy tiszta embernek nagyon tiszta, és édes a vére. A legtöbb ablakot zárva találtam, ami meg nyitva is volt azt redőny fedte. Nem mintha akadály lenne, de ha kitörném az elég hangos folyamat lenne, és mivel nem akarok feltűnést, nem tehetem. Már majdnem a város végére értem, mikor végre megtaláltam amit kerestem. Az ablak csak olyannyira volt nyitva, hogy egy ujjam befér. Az ablak a harmadik emeleten volt, de én könnyedén átszeltem a távolságot. A párkányra, csak egy enyhe huppanással érkeztem rá. Becsúsztattam ujjaimat az ablak alá, és óvatosan feltoltam, nehogy zajos legyen. Be volt ragadva, gondolom ezért nem volt becsukva. Beugrottam az ablakon, guggoló pózba érkezve a csupasz padlóra. A szoba elég tágas volt egy ember számára, és egy másodperc töredékéig azt hittem, hogy több ember is van a szobában. Viszont mikor beleszagoltam a levegőbe, meggyőződtem róla, hogy csak egy ember van. Odalépkedtem az ágyhoz ,és a halandó felé hajoltam, hogy szemügyre vegyem. Egy franciaágyon aludt, békében, és csendben. Szőke haja dús, volt ,és hosszú, ami hullámos fürtökben omlott az ágyra. Úgy 17-18 éves lehetett korban. Gazdag volt. A ház külseje is szép, és a szobája is tágas volt. Az ágy mellett egy barna éjjeli szekrény volt. A falak lilák. A sminkasztalka pedig ablak felöli jobb sarokban állt. Odasétálta, és óvatosan végigsimítottam a készleteken. Én bármit megadtam volna egy ilyen életért. Bármit. Még egy kicsit körbejártam a szobán, megérintettem a plüssöket, a szekrényeket, és mindent. Leültem az ágyra, lesüllyedve az ágy szélével. A nyakához hajoltam, de valamiért nem bírtam megtenni. Visszanéztem az arcára. Szeretetett éreztem iránta, meg akartam védeni, de utálatot is. Nem tudom mi üthetett belém. Felálltam, és kiugrottam az ablakon. Hangtalanul földet értem, és aztán befutottam az erdőbe. Már későre járt. Mindjárt éjfél, és visszakell mennem a romtemplomokhoz. Még nem is ettem, és iszonyatosan szomjas vagyok. Nem is értem miért nem tudtam megölni őt. Valami megakadályozott. Egy láthatatlan pajzs, elöntött szomorúsággal, és vágyakozással, szeretettel. Nem vágytam a vérére, na jó talán kicsit. Arra vágytam ,hogy a megölelhessem őt, de arra is ,hogy megöljem. Amikor megláttam, furcsa érzésem volt. Emlékeztetett Zack-ra. Volt benne valami, olyan Zack. Az emléktől összerezzentem, és futni kezdtem vissza Forks-ba , és gondolataim a következő eseményről pörögtek. Azon gondolkoztam, hogy fájdalmasan kéne vele végezni, és nem gyorsan. Rám fér a szórakozás nem igaz? Igen rám fér. –értett egyet másik felem is. Mindkét énem felülkerekedett rajtam, és olyan izgatottsággal teltem meg, hogy szinte alig bírtam elviselni. Még a szomjúságról is elfeledkeztem, amíg meg nem csapta az orrom a friss emberi vér illata. Ez a vér tisztább volt bármi másnál amit eddig éreztem. Egy gyerek vére. Azt hallottam, hogy egy gyermek vére a legtisztább a világon. Csak az a baj kevés a vére. Odasuhantam az illat irányába, és rábíztam magam a szomjúságra. A vérszomj felülkerekedett rajtam, és olyan erővel csapott le rám, hogy elszédültem. A fák között, guggoló állást vettem fel, hogy megtámadjam. A kicsivel volt még egy felnőtt is aki próbálta elmulasztani a vérzést. Ráugrottam a nőre, és kitörtem a nyakát, mielőtt sikított volna. A lány 12 éves lehetet, de ő sem tudott sikítani már, mert befogtam a száját. Ekkor támadt egy ötletem.
-Maradj csöndben vagy megöllek! – utasítottam a lányt, majd ráugrottam a halott nőre, és beleharaptam. A lány futni kezdett. Hagytam, hisz úgy is megtalálom. Hamar csillapította az éhségem, főleg, hogy tiszta volt a vére. A lány nem jutott messzire, hamar beértem. Egy fához szorítottam, mire ő felsikított. Én pedig könnyedén beleharaptam a nyakába. Nehéz volt leállni, mivel gyerek volt, de megcsináltam. Felkaptam a testét, és egy barlanghoz vittem. Ledobtam, és tovább mentem.
Mikor odaértem már ott volt. Egy kősziklán ült, és a karóráját nézte. Kihasználtam a figyelmetlenségét, és gyorsaságomnak köszönhetően, a nyakánál fogva egy rom falának ütöttem. Egy fának lökött, és aztán bele a törmelékekbe. Feltápászkodtam, és elmémmel megkerestem az övét. Próbáltam beletúrni, de egy falba ütköztem, majd az erőm mintha elhalt volna. Egymásra néztünk, és mindkettőnk szeme kikerekedett.
- Katherine? –szólalt meg először. A döbbenettől elállt a lélegzetem, majd a szám mosolyra húzódott.
- Nocsak Riley! – mondtam ,és a szám hatalmas vigyorra húzódott. – Vámpír lettél. –alapítottam, meg majd odasuhantam hozzá. – És tehetséges is vagy, mondhatom.
- Te sem vagy piskóta. – mondta mosolyogva.
Egy másodperc habozás után vadul letepertem ,és megcsókoltam. Sokkal jobb volt mint amire emlékeztem. Megpördültünk, és most ő volt felül. Ajkunk ismét egymáshoz ért, majd a nyakamra. Kigombolta az ingem, és pedig levettem a pólóját. Mikor visszaakart térni ajkamra, kitértem előle, és a nyakába haraptam. Felkiáltott, és én a romfalhoz ütöttem, és ismét megcsókoltam.
- Megölted a társam! – mondtam, és beleharaptam nyelvébe. Felnyüszített ,majd megint felülre kerekedett.
- Mikor? – kérdezte, meglepődve két csók között.
- A sikátorban. Úgy fél éve. – mondtam, és ajakam a mellbimbóit harapdálták, és élveztem az a fájdalmat amit okoztam neki.
- Ja azt. Bocsesz. De bántotta Bellát. –mondta, és visszatért ajkaimra.
A törmelékekre dobtam, és visszagomboltam az ingemet.
- Honnan ismered? Azt hittem csak egy ártatlan lányt mentetél meg. –köptem mérgesen feléje.
- Ugyan Kath. Utána jártam. Olyan kis butus vagy. Bella legalább okosabb mint te. – mondta , és legyintett felém. A méreg összegyűlt bennem, és olyan erővel ugrottam rá, ami csak volt. A legdurvábban haraptam belé, ahogyan csak tudtam. Élveztem ahogy kiált, szenved. Olyan jó dolog adni. Belemosolyogtam a harapásba, és kitéptem a nyaka egy részét. Kiköptem, őt pedig belevertem a betonba, majd eltűntem. Mikor már messze jártam lerogytam a földre. Már az eső is rákezdett, eláztatva ezzel hosszú hullámos hajamat. Behunytam a szemem, és hagytam, hogy utolérjen a múlt.
