Bella08
Kísért a múlt
- Katherine várj! – szólt Riley, és megfogta a vállamat. Maga felé fordított, és a szemembe nézett. Én viszont nem voltam képes állni a pillantását, és elfutottam. A szememből könnyek gördültek ki, és folytak le arcomon. Riley utánam sietett, és ezt mondta.
- Kath várj! Kérlek! –kiabálta a folyosón felém. Megtorpantam, és megálltam.
- Kath, kérlek. – mondta ,és megállt mögöttem. Elpirultam, nem szólt semmit. Óvatosan megfordultam, és a szemébe néztem. Riley habozott egy pillanatig, majd a keze megérintette arcomat, és letörölte a könnyeimet. Lágyan megfogta arcomat, és két kezébe vette. Megint elpirultam, és szemem ajkaira siklott.
- Csókold már meg! – kiabálta valaki az iskola tömegéből.
Riley nem is habozott tovább, és ajkát az enyémre nyomta. Nem bírtam ellenkezni. Visszacsókoltam, mire elmosolyodott csókjában. Nem is észleltem már a tömeget, ami körénk gyűlt, akik hatalmas tapsviharban, és füttyentésben törtek ki. Elhúzódtam, hogy levegőt vegyek, de nyilvánvaló, hogy félreértette, mert befejezte a csókot, és felegyenesedett. Nem volt sokkal magasabb mint én, de nem is baj. Sötét haja a füléig ért, és a szokásos fekete bőr dzsekiét vette fel, amihez tökéletesen illet hófehér pólója. Rám mosolygott, és megfogta a kezem. Az érintésétől bizseregtem, és megnyugodtam. Jaj, az az édes mosoly. –gondoltam, és viszonoztam gesztusát. Ekkor Helen ütögette meg a hátam mire , én megrezzentem. Majdnem elszédültem a hirtelen energia hullámtól, amit elméje sugárzott. Rögtön összetört az álomkép amit Rileyval töltöttem. Riley észre vehette , a viselkedésem, és megérintette, a karom, majd magához húzott. Az ölelése nyugtató volt, és mikor Helen megint hozzám ért, semmi. Ezt nem értem. Az oké, hogy ha hozzáérek Rileyhoz nem érzem az elméjét, vagy ilyesmi De ha egy olyan személy hozzám ér, akire hat a képességem, és Riley fog engem, akkor nem hat. De máskor meg igen. Ez érdekes. Mintha blokkolná.
- Hahó. Kath! El akarsz késni? – szökkentet ki Helen a gondolataimból.
- Nem. –válaszoltam, pár másodperc múlva, és mocorogni kezdtem, mire Riley elengedett.
- Találkozunk óra után. – mondta Riley, és lágy puszit adott az ajkaimra, mire elpirultam. Arcomat látva felnevetett, mire én gyerekesen ráöltöttem a nyelvem, és elfordultam.
Az út fele csöndben telt. Miután Helen már biztos volt benne, hogy Riley nem hall minket, megkérdezte:
- Ez meg mi volt? – ült ki arcára egy csalókás vigyor.
- Semmi. –válaszoltam.
- Ugyan már ,Kath. Láttam, amit láttam. Engem nem tudsz becsapni ,érted? Szóval te és Riley. Mi? – mondta gúnyosan, és megbökött ujjával, amitől megint megrándultam.
- Jól van na. Nem lehet magánélete az embernek? Igen csókolóztunk. És? – mondtam, és gyorsítottam lépteimet, mert becsöngettek.
- Hé, azért nem kell így letámadni. - mondta, mire beértünk a terembe.
A tanár késett az óráról egy öt percet, úgy hogy addig hallgatnom kellett Helent.
Az óra nagyon lassan telt. Borzalmas volt, mondjuk így. A tanár volt olyan szemét, hogy kihívott felelni, és olyanokat kérdezett amit persze nem tudtam. Óra után a menzára siettem, amikor Riley ugrott elém.
- Szia Katherine. Nincs kedved együtt ebédelni velem? – kérdezte tőlem, és odábbállt ,hogy betudjak lépni az ajtón.
- De. Szívesen. – mondtam neki háttal, miközben a tálcámra pakoltam egy sor kaját, és kerestem egy üres asztalt. Riley is ugyanezt tette, és leült mellém.
- Mi az? – kérdeztem, és beleharaptam, az almámba.
- Szeretnélek megismerni, most ,hogy már .. tudod. Csókolóztunk, így gondoltam járhatnánk együtt. – mondta, és végigsimított az arcomon.
Elmosolyodtam. Mintha megváltoztam volna. Ahogyan megkaptam azt amit szerettem. Szívem hevesen dobogott, és majdnem kiugrott a helyéről. A félelmem elmúlt. Felé közeledtem, és megcsókoltam. Nem kellett sokáig várni, hogy visszacsókoljon. Le akartam vele feküdni, de most nem tehetem. Eltoltam magamtól, mire ő elmosolyodott, és ezt mondta:
- Ez igent jelent? – kérdezte.
- Igen. –mondtam, nevetve. – Ha nem lenne, akkor szerinted megcsókoltalak volna?- nevettem, mire ő is nevetésben tört ki.
- Azt hiszem megint minket bámul mindenki. Nem mennénk inkább egy nyugodtabb helyre beszélgetni? –kérdezte, és körbenézett.
- De. Szívesen. –bólogattam, és felálltam.
Kéz a kézben mentünk ki az ebédlőből.
- Hová menjünk? –kérdeztem, és átöleltem.
- Majd meglátott. –mondta vigyorogva, és bekötötte a szemem.
- A Bons Fallsi kismúzeumnál. – mondta, és megfogta a kezemet, hogy befelé húzzon.
- Nem is tudtam, hogy művészeti lélek vagy. –mondtam, és rámosolyodtam.
- Nem ismersz. Még. – vigyorodott el ,és kitárta az ajtót.
- Oh. –mondtam, és kitágult szemekkel néztem a hatalmas termet. – Ez.. ez gyönyörű!
- Ez még semmi- mondta, és várta, hogy körül nézzek. A mennyezet, egyszerűen gyönyörű volt. Mondhatnánk rá, sőt az egész teremre, hogy az éjszaka világa. A mennyezet helyet inkább egy hatalmas csillagos égbolt. A hatalmas hold, pedig olyan élethű volt. Az egész múzeumot a hold világította meg. Tulajdonképpen a hold egy hatalmas kör alakú lámpa volt. Riley megragadta a kezem, és tovább vezetett.
- Ez a kedvencem. –mondta.
A kép hatalmas volt, és egy hatalmasat ugrottam hátra, és beleütköztem a nevető Riley-ba. A képen sötétség nyugodott, ám éreztem, hogy valami nincs rendben. Egy vérvörös szem figyelt a távolban. Félelmetes volt. Úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban felfal. Vérszomjas. Ez a festmény örökre megmarad bennem.
- Kedvenc? Inkább ijesztő. Bocsi tévedtem, nem is vagy művészi lélek. – mondtam, a végén már mosolyogva. Elnevette magát és tovább vezetett az éjszakában. Olyan misztikus volt. Úgy éreztem nem illek ebben a világban. Riley se illet bele igazán. Tisztára mint egy kísértetház. –gondoltam, ahogy megpillantottam, ez hatalmas vörös szemű leopárdot vadászlapulásban.
Mikor kiléptünk a múzeumból meghökkentem, és hunyorítani kezdtem. El is feledkeztem, hogy nappal volt, és szemem is hozzászokott már a sötétséghez.
- Tudom, hogy egy erdő sokkal izgalmasabb lehet éjszaka, de ez itt legalább nem támad rád. – mondta, és megfogta a kezem, miközben lassan elindultunk a kocsija felé. Az képzelt képtől megborzongtam. Mikor pedig megfogta a kezem ugrottam egy hatalmasat.
- Mi a baj? Katherine? – mondta, és a vigyorból aggodalom lett.
Nem mondhattam el neki, hogy figyelj, én látom az emberek elméjét, és a tiedet eddig nem láttam. Most meg ahogy hozzám értél az elméd belém furakodott, megmutatva ezzel gondolataid. A legmélyebbekkel együtt, ami meglehetősen tetszett. Amit minden férfi akar a nőtől. Igaz megfogadtad, hogy addig vár ameddig én nem akarom viszont.
- Semmi- nyögtem ki végre egy szót.
Nem hitt nekem, de nem faggatott tovább. Megakarta fogni a kezem, de én elhúztam tőle. Csalódott arca értetlenséget sugárzott, de nem szólt semmit. Még mindig éreztem elméjét, vagyis láttam a képeket, hogy mire gondol, de csak villanásokat. De ha hozzámér megint feltárul előttem legbelsőbb gondolatai, és én azt nem akarom tudni. Már így is eleget megtudtam.
- Szia. – mosolyodtam el kihívóan, és elfordultam. Felléptem a tornácra. Előhalásztam a kulcsom, és beledugtam a zárba. Elfordítottam, a kulcsot, és beléptem az ajtón, vissza se nézve felé. Éreztem értetlen tekintetét a hátamon , míg be nem csuktam az ajtót.
- Sziasztok. –mondtam belépve a nappaliba, a szüleimnek. Apa szokásosan a tv előtt ült. Anya a konyhában főzött, és a húgom a kis asztalkán rajzolgatott.
- Szia kincsem. – mondta apa, miközben megöleltem és puszit nyomtam az arcára. A húgomat is megpusziltam, és anyát is üdvözöltem.
- Mi lesz ma este? – mondtam, és megnyaltam a szám szélét.
- Finom. –mondta anya, miközben sürgött, lengett a konyhába. Mindig is csodáltam az anyámat. ű
Az erdő közepén álltam, és ijedten hallgattam a suhogást a fák közül. Nem a szél volt az. Valami más. A fák közül egy ismerős vörös tekintet villant fel, én pedig futásnak eredtem. Megint hallottam a suhogást, és valami megragadott hátulról. Egy jég hideg érintett megragadott, és a nyakamhoz hajolt. Jéghideg lehelete visszaverődött bőrömről, és én megborzongtam. Egy éles szúrást éreztem a nyakamon, és éreztem ahogyan a vérem távozik a testemből. Sikítottam, de tudtam, hogy senki nem segíthet. Végül a szemem súlya nehezedett, majd minden elsötétedett. És én pedig az örök sötétségbe zuhantam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése